Visszautasíthatatlan ajánlatok

2024.08.25. 20:00

Vadiúj konyhabútor, hercegnős babaház és teherautó is szerepel a hajdú-bihari NAV-árverésen

Működőképes teherautó 300 ezerért? Bútorok féláron? Megoldható, ráadásul nem is feketén.

Hajnal László

Márkás konyhabútor féláron költözne az első tulajdonoshoz

Forrás: arveres.nav.gov.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan közzéteszi weboldalán a felszámolási eljárás alatt álló cégektől és adós magánszemélyektől a végrehajtás során lefoglalt ingóságokat, ingatlanokat, melyekre áron alul lehet licitálni. A Haon pedig rendszeresen csemegézik a kínálatból. Így találtunk már olcsón defibrillátorra, Suzuki Swiftre 60 ezerért, alkoholos italokra, biliárdasztalra, de repülőgép is szerepelt már a aukción.

A NAV hajdú-bihari elektronikus árverési felületén ezúttal főként bútorokkal találhatjuk magunkat szembe. Aki lakását készül berendezni, szabályszerűen válogathat a szebbnél szebb, vadonatúj konyhabútorok között, amelyeket a képek alapján egy konyhastúdióból küldte licitre a hivatal. Ki ne esne szerelembe azzal a konyhaszigettel ellátott, sötétszürke garnitúrával, amely a becsült ár feléért, négymillió forintért elvihető. Ennél is olcsóbban, hárommilliós kezdőlicittel indul egy sötétbarna konyhabútor, amelyet narancssárga LED-világítás tesz elegánssá. Párja, a hasonló színösszeállítású nappaliszekrény félmillióért incselkedik a fantáziánkkal. Mivel feltehetőleg korábban már kiállított bútorokról van szó, mindegyikük összeszerelt, egyenként csomagolt, szállítható állapotban van.

Két darab bőrfotel is gazdára vár. Mi ugyan ránézésre inkább széknek neveztük volna, de mondja meg az, aki szakértője. Mindenesetre teljesen újak, és ha valódi bőrhuzat van rajtuk, megérik a kétszázezer forintot.

nav, árverés, licit
Fotel vagy szék, mindenesetre kényelmesnek tűnik
Forrás: arveres.nav.gov.hu

Teherautó, ipari masinák és számítógép

Jellemzően mindig akad a kínálatban gépjármű is, vármegyénkben ezúttal egy Ford Transit teherautóra lehet ajánlatot tenni. Mielőtt megörülnénk a 300 ezer forintos kezdőlicitnek, érdemes tudni, hogy a NAV leírása szerint ugyan üzemképes, karosszériája korrodált, itt-ott horpadt, és megközelítőleg két éve egy helyben áll. Ez nem meglepő, a rendszáma alapján a Jármű Szolgáltatási Platformon elérhető adatokból kiderül, két éve lejárt a műszakija. Ettől még jó vétel lehet, elvégre 22 év alatt 450 ezer kilométert belevertek már, tapasztalatlansággal tehát nem vádolható a jármű.

Szokásos módon ipari gépeket, így betonkeverőt, UV-nyomtatót, téglavágógépet is lefoglalt a hivatal végrehajtási osztálya, de találunk a választékban tankönyvborító gyártógépet is, amivel éppen a szezon végére egy kis pénzt is visszaforgathatunk. Asztali számítógépünk is lehet potom háromezerért. A legújabb játékokat ennyiért bizonyára nem fogja elfuttatni, de pasziánszozni tudnia kell, vagy épp szövegszerkesztésre is alkalmas lehet. Nem is az alig kivehető Windows 7-es címke árulja el, hogy nem csúcstechnológiás masina, hanem a CD-lejátszó. Azonban az igazi gyűjtők tudják: ami elavult, idővel retróvá érik.

nav, árverés, licit
A 450 ezer kilométer mellett a bizonyítási vágy is benne van ebben a kis Fordban
Forrás: arveres.nav.gov.hu

Last minute ajánlatok a NAV-árverésen

Jelenleg futó árverések között is szétnéztük. Szintén a lakberendezési vonalon maradva egy gyerekszobát is szépen tele lehet pakolni az árverésre bocsátott játékokból. Kissé zsebbe nyúlós ugyan, azonban több évnyi karácsonyra, születés- és gyereknapra is beosztható az a – csak egyben elvihető – 34 darabos makettszett, amelyben traktor, mezőgazdasági emelő, rendőrségi gumicsónak mellett egy rakás sportkocsi is felvonul. A géppark 221 ezer forintért vihető, csak legyen garázs, ahol tárolni tudjuk. 

A kislánynak vagy a lányos kisfiúnak hercegnős babaházzal is bearanyozhatjuk a napját. Rögtön három darabot is elvihetünk 120 ezer forint feléért, ám az ágy alá biztosan nem fog beférni a méretes doboz. De szemezgethetünk Playmobil-, Lego City- és Technic-válogatásból is.

Miután sikerült berendezni a lakást, és minden lurkó lázasan bontogatja az ajándékát, nap végén jóleső érzéssel hátradőlhetünk frissen vásárolt, fehér kerti bútorunk egyik székében, és eldönthetjük, hogy az áron alul beszerzett szeszes italok közül melyikkel koccintsunk a jó vételekre. Középkategóriás fehérrum, gin, tequila, vodka, literenként három- és hatezer forint között kerülhet a vitrinbe.

Aki pedig jobban szereti, ha a gyümölcs kevésbé szórakoztató módon hasznosul, a félmilliós ipari lekvárfőző géppel is próbálgathatja tudását. Kiváltképp, ha a nemrégiben közzétett, lekvárkészítésről szóló cikkünk után kedvet kapott arra, hogy maga készítse el a nyalánkságokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában