Helyi gazdaság

2024.08.30. 16:19

Papp László: mindenkit az izgat a legjobban, hogy fog kinézni a Neue Klasse

A debreceni polgármester elmondta, nagyszerű érzés volt látni, hogy a BMW-gyár festőüzeme már üzemkész állapotban van. Papp Lászlót, Szilvássy Zoltán rektort és Miklóssy Ferenc kamarai elnököt nemrég a VG kérdezte a BMW-gyárról és az üzem biztosította lehetőségekről.

Haon.hu

Ahogy azt néhány napja megírtuk, 2024 végén beindulhat az előszériás gyártás a debreceni BMW-gyárban, ahol a festőüzem lesz az első elindított részleg. Az üzem 26 méter magas, háromszintes, 90 ezer négyzetméter alapterületű, és óránként harminc karosszéria festésére képes a teljesen automatizált festési folyamat során. Mint a VG cikke is rámutat, a debreceni gyár ezzel bekapcsolódik a cég globális vérkeringésébe. Emlékeztetnek, a BMW érkezésének már a hírére kilőtt az ingatlanpiac, majd szállodaépítési hullám indult, végül pedig alvállalkozóként helyi építőipari szereplők is bekapcsolódtak a kivitelezése. A lap Papp László polgármestert, Szilvássy Zoltán rektort és Miklóssy Ferenc kamarai elnököt a felkészülési időszak kihívásairól és eredményeiről kérdezte.

BMW i Vision Dee tanulmányautó a debreceni Modemben
BMW i Vision Dee tanulmányautó a debreceni Modemben
Fotó: Molnár Péter / Forrás: Napló-archív

Új korszakot nyit az autógyártásban a debreceni BMW-gyár

Papp László elmondta, elégedett a folyamattal, amelyet ő maga a versenytárgyalásoktól a BMW helyszínválasztásáig végigkísérhetett. 

Nagyon boldog vagyok, hogy Európa egyik leginnovatívabb nagyvállalata, amely globális szinten is jelen van Debrecenben, új korszakot nyit az autógyártásban. Most már ennek kézzelfogható jelei is vannak. Nagyszerű érzés volt látni, hogy a festőüzem már üzemkész állapotban van, és láthattuk azokat az első karosszériaelemeket is, amiket már Debrecenben fényeztek és innen visznek vissza Németországba. De nyilvánvalóan mindenkit az izgat legjobban, hogy fog kinézni a Neue Klasse. Ennek felfedésére azonban, 2025-ig várnunk kell

– mondta a polgármester, aki úgy véli, ha beindul a termelés, a magyar beszállítói pozíciók is csak tovább erősödnek.

Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy a BMW multinacionális nagyvállalatként mindenütt saját beszállítóival dolgozik, így, mint mondta, nincs túl nagy esély arra, hogy Debrecenben más stratégiát kövessen, és meglévő – többnyire külföldi – partnerei mellé vagy helyett magyar beszállítókat válasszon. A kamarai elnök emellett arról is beszélt, hogy a BMW jelenléte miatt érdemes lenne olyan beruházásokat eszközölni, amik közép- vagy hosszabb távon vásárvárossá tehetik Debrecent. Papp László szerint ehhez a mérföldkőhöz is elérkezünk egyszer, de szavai szerint mindent megvalósítani egyszerre nem lehet. Sok fejlesztési területre fókuszálnak ugyanis:

  • az ipari parkok kialakítására;
  • a közmű-infrastruktúra fejlesztésére;
  • a kulturális fejlesztésekre;
  • és a reptérbővítésre.

De a városvezető szerint eljön majd az ideje, hogy vásárközpontokban, kiállítócsarnokokban és -terekben gondolkodjanak.

Az egyetem is profitál

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora elmondta, a BMW méretéből és globális gazdasági súlyából adódón a cég minden aktivitásnak óriási hatása van annak a városnak, régiónak az életére, ahol a cég gyára elhelyezkedik. Különösen így van ez az egyetem esetében, amit számos – kulturális, tudományos, praktikus – szál köt össze a BMW-vel – tette hozzá. A rektor az együttműködés egyik kiemelt területeként jellemezte a BMW számára szükséges munkaerő képzését.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában