Gyárépítés

2 órája

Beadta a kérelmet a környezethasználati engedélyhez az EVE Power debreceni üzeme

Intelligens energiamenedzsment és környezettudatos megoldások alkotják majd az üzem működésének alapját. Az EVE Power debreceni gyárába várják a dolgozók jelentkezését, elsősorban a magyar munkavállalókra számítanak.

Haon.hu

Terveknek megfelelően halad az EVE Power a Debrecen mellett épülő gyárának munkálataival, a vállalat az egységes környezethasználati engedély (IPPC) megszerzése érdekében benyújtotta kérelmét a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz, olvasható a cég hétfői közleményében. Mint emlékeztetnek, a tavaly májusi bejelentést követően a mélyalapozási és földmunka engedélyt 2023 októberében kapta meg a cég, a cölöpözés pedig 2024 júliusában kezdődött meg az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben.

A terveknek megfelelően halad az EVE Power debreceni gyárának építése
A terveknek megfelelően halad az EVE Power debreceni gyárának építése
Forrás: Eve Energy

Napelemparkot is épít az EVE Power

Azt írták, a vállalat technológiai szennyvíz tekintetében Debrecen legszigorúbb szennyvízkibocsátási szabványainak kíván megfelelni. Az EVE Power elkötelezett, hogy szürkevizet használ a termeléséhez szükséges víz többségének fedezésére és korszerű szennyvíz-újrahasznosító rendszert alakít ki, így a szennyvizet újra fel tudja használni a technológiai folyamatokban, például azokban a létesítményekben, amelyekben zárt rendszerben a kibocsátott gázt kezeli. Ezek az intézkedések mind azt a célt szolgálják, hogy az üzem hatékonyabbá tegye erőforrás-felhasználását.

Hozzátették, az EVE Power intelligens épületfelügyeleti- és energiamenedzsment-rendszert telepít gyárában, amely digitálisan optimalizálja az energiafelhasználást annak érdekében, hogy megelőzze az energiaveszteséget. Ezzel párhuzamosan alacsony energiafelhasználású folyamatokat alakítanak ki, például a kompresszorok, füstgázok hőveszteségének visszanyerése révén. A vállalat napelemparkot is telepít majd, hogy csökkentse a hálózatról felvett áram mennyiségét. A külső vízforrások használatának csökkentése érdekében pedig körforgásos rendszert építenek ki.

Ma a környezettudatos, hatékony termelés már alapvető egy csúcstechnológiás gyárban és mi elkötelezettek vagyunk, hogy debreceni üzemünket ennek szellemében építsük fel. Már alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a helyi közösséggel és partnereinkkel, hogy innovatív gondolkodásunkkal új lehetőségeket kínáljunk a teljes régió számára

– mondta Alexander Holden, az EVE Power szenior alelnöke.

Várják az új dolgozókat

Az EVE Power fenntarthatósági bizottságot hozott létre, és elindította az új kollégák toborzását is. Összesen több mint 1000 munkatárs felvételét tervezik, elsődlegesen a magyar munkavállalókra fókuszálva. A cég már 2023-ban megkezdte az új munkatársak alkalmazását és fokozatosan, a feladatok függvényében tölti fel kapacitásait. A tervek szerint 2024-ben 60, 2025-ben mintegy 100, 2026-ban több mint 550, 2027-ben pedig közel 300 új kolléga felvételével számolnak.

A társaság a debreceni BMW-gyár beszállítójaként hengeres akkumulátorcellákat gyárt majd az elektromos autók új generációja számára.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában