Debreceni Egyetem

2019.05.10. 09:44

A közgazdaság megújításával reagálnunk kell az új globális fejlődési trendekre

A Debreceni Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank közötti együttműködés következményeként a Gazdaságtudományi Karon MNB Tanszék jön létre.

Fotó: Molnár Péter

Virág Barnabás, a jegybank monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója bemutatkozó előadást tartott az érdeklődő hallgatóknak és oktatóknak.

– A Magyar Nemzeti Banknak több egyetemmel is van együttműködése. Folyamatosan keressük a kapcsolatokat a meghatározó felsőoktatási intézményekkel. A Debreceni Egyetem a Kárpát-medence keleti régiójának szellemi és innovációs központja, amely nagy tradíciókkal rendelkezik – mondta Virág Barnabás. Azzal folytatta, hogy olyan kort élünk, amikor a közgazdaságtannak is szüksége van a megújulásra. – Szükséges, hogy a jövőben a közgazdászok egyre több társtudománytól szerezzenek új ötleteket, amit megfelelően beépítve a gondolkodásunkba a közgazdaságtan igazi fúziós tudománnyá válhat. Ebben a tekintetben is kiváló helyzetben van a Debreceni Egyetem, hiszen az informatikától kezdve a pszichológián át az egészségtudományokig nagyon sok olyan képzés van az egyetemen, ami szélesebb lehetőségeket adhat a jövő közgazdászainak – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Innovációs központok kellenek

– A gyorsan fejlődő digitalizáció alapjaiban fogja átalakítani világunkat. Komoly kihívás előtt áll az oktatási rendszer is, hiszen olyan gyors, innovációs folyamatokra kell reagálni, melyeknek a végeredményét egyébként csak nagyon kevesen ismerik. A célunk az, hogy olyan rugalmas oktatási rendszert hozzunk létre itt az egyetemen, ami képes ezekre a gyors változásokra is megfelelően reagálni. Azt látjuk, hogy a világ oktatási rendszerében nemcsak oktatást nyújtanak az intézmények a hallgatóknak, hanem komoly innovációs köz-ponttá is válnak. Elég csak a számos amerikai vagy épp kínai példára tekinteni. A jövőben szeretnénk, ha a magyarországi egyetemek, és ezeken belül különösen a Debreceni Egyetem is kiemelkedő tudás- és innovációs központja lenne a régiónak – ismertette Virág Barnabás.

 

GYT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában