kék hírek

2019.06.19. 14:05

Nyeregalátétet kaptak a lovas polgárőrök

Pusztán Hatan Újratöltve – ezt a címet kapta az a bűnmegelőzési projekt, amelynek keretében hat megye rendőrsége összefogott az alföldi külterületeken és tanyákon élők biztonságáért.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával hat megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg) rendőrsége fogott össze az alföldi külterületeken és tanyákon élők biztonságáért, amellyel főként az időskorú lakosság önvédelmi mechanizmusán és szubjektív biztonságérzetén kíván javítani.

 

Komoly helyismeret kell

– A külterületeken élők biztonsága kiemelten fontos, hiszen több ezer honfitársunk él olyan helyen, ami távolabb esik a lakott területektől – hívta fel a figyelmet Gyurosovics József megyei rendőrfőkapitány. – Egyes tanyákon vagy van áram vagy nincs, az ott lakók – jellemzően hatvan éven felüliek – rendszeres orvosi ellátásra szorulnak. Az ingatlanok többsége csak helyrajzi számokkal van jelölve, és komoly helyismeretre van szükség ahhoz, hogy el tudjunk jutni az ott élő emberekhez, akiknek a megközelíthetősége is igen jelentős problémát okoz, főleg az őszi, téli időszakban. Az ott lakók segítségkérési lehetősége is korlátozott, az áldozattá válás szempontjából pedig a kiemelt kockázati csoportba tartoznak – fejtette ki a rendőrfőkapitány.

Összefogás nélkül nem megy

Az összefogás részeként a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól (NBT) elnyert 20 millió forintos támogatásból a rendőrség a programhoz csatlakozó a hat megye lovas polgárőrei számára 2 millió 750 ezer forint értékben jelképesen 330 nyeregalátétet adott át szerda délelőtt az Erdőspusztán.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, a közbiztonság érdekében minden szervezetnek kötelessége összefogni.

– Csak akkor lehet eredményes munkát végezni, ha megvan az összefogás. A biztonságnak négy lába van: a rendőrség, az önkormányzatok, a polgárőrség és az NBT – fogalmazott az elnök.

MSZ

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában