sziréna

2020.02.19. 09:38

Bűnöző csoport áldozata lehetett az idős asszony

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz.

A törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt az egymással hozzátartozói kapcsolatban lévő öt vádlottat 12 év és 20 év közötti fegyházbüntetéssel sújtotta, olvasható a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Mint írják, a nem jogerős ítélet tényállása szerint az egyik vádlott régóta ismerte a segítőkész, jószívű sértettet, aki egy kisközségben egyedül élt, és támogatta a rászorulókat – közöttük őt is.

E vádlott 2017. év áprilisában anyagilag ismét megszorult – mutat rá az ügyészségi közlemény. Élettársával és ismerőseivel szövetkezve közösen elhatározták, hogy kirabolják az idős asszonyt. Éjféltájban öten törtek a házára. Egyikük berúgta a ház bejárati ajtaját, a másik vádlott pedig a magával hozott vascsővel nagy erővel bántalmazni kezdte az álmából felriadó sértettet, aki hasztalan próbált védekezni. Bántalmazója 12 erőteljes csapással kioltotta az életét. Míg a férfiak a házban voltak, a két női vádlott a ház közelében abban a tudatban figyelt, hogy az asszonyt súlyosan bántalmazzák. A vádlottak végül készpénzt és jelentéktelen értékeket vittek magukkal – áll a híradásban.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve és csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette miatt is indítványozta a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapítását. Ennek feltétele, hogy az elhalt sértett hozzátartozója kérje az elkövetők megbüntetését.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint nemcsak a korábban erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt többször is büntetett férfi vádlottakkal, hanem a büntetlen előéletű bűnsegéd női elkövetőkkel szemben is életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása indokolt. A brutális élet elleni bűntett elkövetőivel szemben a társadalom védelmének biztosítása kiemelt és elsődleges büntetési cél, amelynek biztosítására az indokolatlanul enyhe büntetések nem alkalmasak – olvasható a közleményben.

A vádlottak és védőik felmentés, illetve eltérő bűncselekmény megállapítása és enyhébb büntetés kiszabása érdekében fellebbeztek. A másodfokú eljárásban a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában