„Mi oda megyünk, ahonnan más menekül”

A HSKME tevékenysége széles skálán mozog, több hivatásos szerv munkáját ötvözi. A jellemzően rendőrökből, katonákból, mentőtisztekből, sofőrökből, valamint tűzoltókból álló önkéntes szervezet megyeszerte nyújt gyors és szakszerű segítséget mindazoknak, akik veszélybe kerülnek. Legyen szó eltűnt személy felkutatásáról, tűzoltásról, elsősegélynyújtásról vagy akár viharkárok felszámolásáról, a HSKME tagjai őszinte elhivatottsággal vetik bele magukat olyan helyzetekbe, melyek a hétköznapi ember számára egyet jelentenek a veszedelemmel.

Az egyesület alappillére Lukács Péter, aki elnökként nemcsak a terepmunkából veszi ki a részét, de gondoskodik a beszerzésekről, a képzésekről és a működéshez szükséges háttérfeladatok elvégzéséről is. Kollégáival ellentétben nem plusz tevékenységként, hanem teljes állásban teszi mindezt, munkaköre ugyanis egész embert kíván. Önként vállalt megbízatásában felesége, Barta Edina támogatja őt, aki szó szerint tűzön-vízen át követi férjét. A házaspárral a mentőszervezet küldetésén túl a legemlékezetesebb eseteikről és négylábú társaik pótolhatatlan szerepéről beszélgettünk.

– Az egyesületet különféle komponensek alkotják. Vannak kutyás és drónos felderítőink, akik a kereséseket végzik, míg a műszaki egységünk a tűzoltásoknál és baleseteknél segédkezik. Az egészségügyi szakembereink munkája szintén elengedhetetlen, ők egyébként az Országos Mentőszolgálatnál dolgoznak szakápolóként és sofőrként – kezdte sorolni Lukács Péter. Hozzátette, akadnak búvárok a soraikban, bár ezt a szekciót csak az elmúlt másfél évben kezdték fejleszteni, így van még mit tanulniuk. Alpinistákkal is büszkélkedhetnek, az ország mentőszervezetei közül elsőként teljesítették a katasztrófavédelemnél az alpintechnikai mentésekhez szükséges minősítést.

– Sokszor keresnek meg azzal kapcsolatban, hogy tagfelvételkor milyen végzettséget kérünk – folytatta a HSKME elnöke. –

„Azt szoktam mondani, hogy nálunk egyetlen kritérium van. Mégpedig az, hogy az illető ne legyen normális, mert normális ember önszántából nem végzi azt a munkát, amit mi csinálunk”

– jelentette ki mosolyogva, majd hangsúlyozta, semmilyen végzettséget nem kérnek, csak elhatározást és elkötelezettséget. Ha valaki ezt vállalja, a hivatáshoz kapcsolódó képzéséket ők biztosítják számára.

Nincs két egyforma

– Nehéz kivételes esetekről beszélni, a maga módján mindegyik más – árulta el Barta Edina. Ám hamar kiderül, néhány riasztás mégis különösen mély nyomot hagyott bennük. – Évek óta szoros kapcsolatot ápolunk a rendőrséggel, akikkel tavaly év elején ténylegesen életet tudtunk menteni. Az egyenruhások a segítségünket kérték, miután egy idős néni eltűnt az otthonából. Azelőtt nem sokkal, 2020. január 1-jén indítottuk el a 24 órás készenléti szolgálatunkat, ennek köszönhetően 5 percen belül a helyszínre vonultunk. Gyors felderítés és információszerzés után elindítottam a csapat egy részét, hogy kezdjék meg a keresést. Percekkel később már hívtak, hogy megtalálták a nénit, és még életben van. A feleségemmel odasiettünk és megkezdtük a hölgy egészségügyi vizsgálatát, mire kiderült, hogy ötször mellkason szúrta magát. Sokkos állapotban volt, vér- és folyadékveszteségtől, kihűléstől szenvedett. A legmegrázóbb mégis az volt, hogy sírva kérlelt minket, hagyjuk őt meghalni. Folyamatosan ezt ismételgette, mire határozottan kijelentettem, hogy ezt nem tehetjük meg. Később beszéltünk a családjával. Kiderült, hogy a néni szerencsére jól van, és azóta nagyobb figyelmet fordítanak rá. Szeretnénk, ha az emberek tudnák, hogy ilyen esetekben bizalommal fordulhatnak hozzánk, hiszen gyorsan és hatékonyan tudunk segíteni. A rendőrség kénytelen végigjárni a protokollt, ezért rajtuk keresztül később érkezik be hozzánk az információ, vagyis időt veszítünk. Ezen szeretnénk változtatni, amellett, hogy természetesen a társszervekkel továbbra is jó viszonyt ápolunk és együttműködünk – hangsúlyozta a mentőszervezet irányítója.

– Gyakran előfordul, hogy idős, demens személyek elhagyják az otthonukat és nem találnak vissza. Jó pár ilyen esetet oldottunk meg anélkül, hogy bevetettük volna a keresőkutyákat, mivel sikerült elegendő információt összegyűjtenünk. Tudnivaló, hogy a demensek a közelmúlttal ellentétben a régmúltra jellemzően jól emlékeznek. Erre az ismeretre támaszkodva egyszer előkerítettünk egy nyolcvan év feletti nénit. Megkérdeztük, hol élt régebben, majd végül az egykori lakóhelyén találtunk rá az ágy és a szekrény közé bezuhanva. Szerencsére sértetlenül úszta meg a kalandot – avatott be egy másik mentés történetébe Lukács Péter, aki egyébként búvárként, alpinistaként, kutyás és drónos felderítőként, valamint tűzoltóként is közreműködik, de attól sem ijed meg, ha egészségügyi ellátást kell nyújtania.

Csak csapatban

Mindenki abban segít, amihez a legjobban ért. Ennek megfelelően állítják össze a szolgálatban lévő csapatot, ügyelve arra, hogy azon belül mindig legyen egy kutyás felderítő, egy műszaki mentő és egy egészségügyi munkatárs.

„Kizárólag csapatban dolgozunk. Nincsenek nálunk egyéni gondolatok sem”

– emelte ki Péter, majd elárulta, másik aranyszabály, hogy soha nem tevékenykednek rutinból. – Kerülöm a rutin jellegű munkavégzést, mert a sérülések mindig ebből adódnak. Azt is ki merem jelenteni, hogy nálunk nincsenek rutinfeladatok. Minden eset más, az élet mindig különböző szituációkat produkál. Ha kimegyünk egy tűzoltáshoz, az nem olyan tűzoltás lesz, mint amilyen az előző volt.

Álmatlan éjszakák

Megkönnyebbülés helyett olykor halállal és gyásszal találkoznak. – Tavaly januárban volt egy kihívásokkal teli éjszakánk. Jelzést kaptunk, hogy Konyáron felgyújtotta magát egy középkorú ember, majd 3 perccel később a rendőrség kért segítséget egy idős bocskaikerti bácsi eltűnése miatt. Nem volt mit tenni, kettéosztottam a csapatot. Bár a konyári férfi életét nem tudtuk megmenteni, de sikerült megakadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen. Számomra összességében egy szép éjszaka volt, mert megtettük, amit lehetett, az eltűnt személy is előkerült – vont mérleget Lukács Péter. Mindezt azonban nem könnyű megemészteni.

„Kicsit pszichológusnak is kell lennünk, egymást támogatjuk, amikor nehezünkre esik megbirkózni a látottakkal”

– vette át a szót Barta Edina, aki szerepet vállal a kutyás felderítésekben, részt vesz az elsősegélynyújtásban és a műszaki mentésben, továbbá tűzoltó végzettséggel is rendelkezik.

Időnként éjszakába nyúlóan beszélgetnek, amikor egy-egy testközelből átélt tragédia után nehezükre esik az alvás, egyúttal a csapattagok érzelmi megpróbáltatásaira is nagy odafigyelést fordítanak. Beszélgetésünk előtt nem sokkal, január utolsó hétvégéjén úgy hozta a sors, hogy ismét nagy szükségük volt a lelki támogatásra. Megtalálták ugyanis egy december óta keresett nő holttestét a Keleti-főcsatornában, majd a halottszemlében is segédkeztek. – Végignéztük, amint az elhunyt férje azonosítja a holttestet. Zokogni kezdett és belénk karolt. Ilyenkor beszélgetünk a gyászoló hozzátartozókkal, megpróbálunk támaszt nyújtani, ugyanakkor minket is megvisel – vallotta be Edina.

Szívfacsaró élmény a lángoló nádasban

Külön szót emeltek a tavasztól rendszerint ijesztő gyakorisággal előforduló szabadtéri tüzekről. – A tűzesetek 99 százaléka emberi hanyagságból és felelőtlenségből ered. Ezt tapasztaljuk a Hortobágyi Nemzeti Park Területén is. Nem bizonyítható, de időnként benne lehet a szomszédos földtulajdonosok keze. A nádasban különböző vadállatok, vaddisznók, őzek, nyulak élnek, amelyek sokszor jelentős mezőgazdasági károkat okoznak. A gazdák pedig olykor a legkegyetlenebb úton próbálják megelőzni a vadkárt. Történt olyan, hogy egy 70 hektáros nádastűz oltása közben tőlünk 25-30 méterre megperzselődött, füstmérgezéstől fulladozó állatok próbáltak menekülni. Nagyon megrázó volt látni a szenvedésüket. Az állatoknak ez a természetes élőhelyük, már akkor itt voltak, amikor mi még semmit sem csináltunk ezen a területen. Nem elpusztítani kell őket, hanem tiszteletben tartani – szögezte le Lukács Péter, majd felhívta a figyelmet egy másik fontos problémára. – Nem az én dolgom ítélkezni a klímaváltozásról, de azt a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a nyári viharok egyre hevesebben csapnak le, és ez a beavatkozásokat tekintve is megmutatkozik.

Családtag, munkatárs, legjobb barát

Miközben a konyári házaspárral beszélgettem, Cooper kutya szófogadóan pihent gazdája, Lukács Péter lábainál, s csak neve hallatán kezdte hegyezni a fülét. – A kutyák nálunk családtagok. Nagyon sokszor veszekedni kell velük, hogy most már le szeretnénk feküdni, engedjenek be az ágyba. Szorosan együtt élünk velük, amire a munka szempontjából is szükség van, hiszen a hatékony együttműködéshez elengedhetetlen, hogy tökéletesen ismerjük egymást. Egyébként ott tartunk, hogy megkönnyebbülés, ha csak egy kutya fekszik rajtam, miközben otthon tévézek a kanapén – nevetett Péter. Az egyesületben több kutyás is van, otthon pedig két okos, munkaorientált, ám kiskutyalelkű belga juhász színesíti hétköznapjaikat. Cooper és Brut mindketten képzett keresőkutyák, élő és halott személyeket is képesek jelezni. Az előbbi már vízben is talált holttestet, és többféle nemzetközi mentőkutya minősítéssel rendelkezik.

Nevelik az utánpótlást

– Kulcsfontosságú szegmense a munkánknak az ifjúságnevelés – hívta fel a figyelmet Barta Edina. – Évek óta mi tartjuk a szakmai gyakorlatot a derecskei gimnázium rendvédelmi tagozatán. Volt, amikor általános iskolásoknak rendeztünk egyhetes napközis tábort, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Iparkamarával karöltve pályaorientációs előadás-sorozatot szerveztünk – folytatta a férj. – Egyik alkalommal a pedagógusok figyelmeztettek, hogy nehéz lesz lekötnünk a diákok figyelmét, aminek az lett a vége, hogy a gyerekek a csengő megszólalása után sem akartak szünetet tartani. Bevált módszerünk, hogy ha rosszalkodnak, fekvőtámaszokat csináltatunk velük, de játékosra vesszük a dolgot és mi is beszállunk. Szerintem kihívásnak tekintik és azt gondolják magukban, nehogy már az „öregeknek” jobban menjen! – jegyezte meg vidáman az egyesület vezetője. Elárulta, remek kapcsolatot építettek ki a fiatalokkal. A jó hangulatú programokat igyekeznek jutalomként biztosítani számukra, és a családokat segíteni azzal, hogy mindez nekik ne kerüljön sokba, ha lehet, akkor semmibe sem.

Zárszóként azoknak üzentek, akik nélkül küldetésük hiábavaló küzdelem lenne. – Szeretnénk megköszöni a csapattagok áldozatos munkáját, akik önzetlenül segítik a rászorulókat és bajbajutottakat. Külön hálával tartozunk családjaiknak, akiktől szolgálat idején távol maradnak.

Vadász-Tari Nóra

Borítókép: Lukács Péter, Barta Edina és Cooper, a keresőkutya

Figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!