Az utolsó kivégzést Magyarországon egy tiszacsegei férfin hajtották végre

Az origo.hu elmúlt évtizedek bűnügyeit bemutató sorozatában foglalkozott a tiszacsegei Vadász Ernővel, aki brutálisan kegyetlen gyilkosságot követett el. Ő volt az utolsó ember, akin a halálbüntetés 1990-es eltörlése előtt végrehajtották a halálos ítéletet. Vadász Tiszacsegén élt, csavargó, munkakerülő, rendszeresen balhézó, részeges ember volt. 1986. december 10-én társával, L. Istvánnal a kocsmában felfigyeltek egy vendégre. Valamiért úgy gondolták, hogy sok pénz lehet nála. Az utcán megvárták, és amikor a férfi kilépett a kocsmából, a házáig követték, ahol megtámadták.

Annyira megverték, hogy a helyszínen belehalt a sérüléseibe az áldozat.

Pénz viszont nem volt nála, így még azon az éjjelen betörtek a megtámadott férfi lakásába, azt is kirabolták – de itt sem volt jelentős összeg vagy értéktárgy. Még mindig elégedetlenek voltak a bűnözők, és a helyi kisvendéglőt is feltörték még azon az éjjelen. 1987. január 6-án fogták el a tetteseket. Vadász Ernőt különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt halálra ítélték, társa pedig 18 év fegyházat kapott. Bár Vadász Ernő volt az utolsó bűnöző, akit Magyarországon kivégeztek, még 1990-ben is születtek halálos ítéletek, azokat azonban már nem hajtották végre – írja az origo.hu.

Hamar eljárt a keze

Vadász Ernő 1960. május 6-án született, és elmondása szerint nehéz gyerekkora volt. A kivégzése előtt egy lap újságírója készített vele interjút, amelyben azt vallotta: már egészen fiatalon elkövetett kisebb-nagyobb bűncselekményeket. Ezek miatt többször el is fogták, volt, hogy lecsukták néhány hónapra, aztán kiengedték, és újra ivott, rabolt, lopott és verekedett. Tiszacsegén – ahol élt – féltek tőle az emberek, mert folyton részeg volt, balhézott, akár ok nélkül is összeszólalkozott a kocsmában békésen iszogató emberekkel, sőt, gyakran el is járt a keze. Igazi kötekedő, verekedő ember volt. Barátja, L. István is hasonlóan sokat ivott, és sokszor együtt hajtották végre a bűncselekményeket. L. Istvánt a faluban többen úgy hívták a háta mögött, hogy „Bumm”.

Brutális gyilkosság: páros lábbal ugrott az áldozat hasára

A két barát, Vadász Ernő és L. István 1986. november 10-én találkozott egy kocsmában. Úgy tudták, hogy sokan aznap kapták meg a fizetésüket – vagyis valószínűleg az embereknél sok pénz lehet. Bementek a presszóba, inni kezdtek, és figyelték a vendégeket. Egyiküket, H. Józsefet ismerték, és tudták, hogy egyedül él. Elhatározták, hogy még aznap éjjel betörtnek a házába, és kirabolják. Be is mentek a házba éjjel, amikor H. József már aludt. Persze, a zajra felriadt.

A két bűnöző zseblámpával a szemébe világított, kirángatta az ágyból, hátracsavarta a kezét, villanydróttal összekötözte, a fejére pedig lepedőt borított. Ezután következett a lakás átkutatása – közben folyamatosan hol Vadász, hol a társa ütötték, verték H. Józsefet. A bűnözők pénzt nem találtak, pedig szétszedték a tévét és a rádiót is, hátha oda rejtette el a fizetését H. József. Miután végül találtak 350 forintot és néhány borotvapengét, azt magukhoz vették, de még a faliórát is leakasztották, majd elmentek. Előtte azonban megfenyegették az áldozatot, hogy ha feljelenti őket, felgyújtják a házát. A férfi akkor nem is mert szólni senkinek.

Egy hónap múlva, december 10-én is az italozóba tért be Vadász és társa. Persze, akkor sem volt pénzük, és tudták, hogy aznap is fizetést kaptak az emberek. Már korábban eldöntötték, hogy megtámadják a településen élő J. Imrét, és elveszik a pénzét. A Fő utcai presszó elől először elloptak egy biciklit, amelynek kormányán egy szatyor lógott. Abból két üveg sört és néhány száz forintot emeltek el. A biciklivel J. Imre házához mentek, ott leütötték, alaposan átkutatták a ruháját. Még a nadrágját is lehúzták, hátha valami belső, titkos zsebben rejtette el a pénzt. De nem találtak nála semmit, ugyanis J. Imre nem aznap vette fel a fizetését. Végül egy fél liter pálinkát és két csomag cigarettát vettek magukhoz.

Dühükben a férfit továbbverték – L. István fejbe rúgta, Vadász is rugdosta, majd páros lábbal a hasára ugrott és megtaposta. Ez volt a legsúlyosabb sérülése J. Imrének, végül a belső sérülésekbe halt bele. A még haldokló férfi száját egy műanyag zacskóval betömték, aztán távoztak a gyilkosok. De még itt sem volt vége a brutális éjszakának. A két barát egy ismerősük lakásába tört be még aznap éjjel, akit megvertek, majd átkutatták a lakást, de ott sem találtak semmit. Végül egy helyi vendéglőt törtek fel, onnan négyezer ötszáz forintot, egy számológépet és cigarettát vittek magukkal. A két bűnözőt 1987. január hatodikán kapták el a rendőrök. Mindkettőjüket már jól ismerték.

Az ítélet: halál

Az ügyészség vádja szerint a Vadász Ernő és L. István előre eltervelten, nyereségvágyból ölte meg az áldozatot, ezen kívül nagyobb értékre elkövetett lopás vádját fogalmazták meg, és okirattal való visszaélést. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság első fokon már január 12-én ítéletet hirdetett. Vadász Ernőt halálra ítélte, bűntársát pedig tizennyolc évi fegyházra. A Petőfi Népe című lap 1988. január 14-én, az elsőfokú ítélet után tudósított az esetről. Azt írták: „Vadász Ernő és L. István 1986. december 10-én Tiszacsege különböző szórakozóhelyein italozott, s arra gyanakodtak, hogy az ittas állapotban lévő J. Imrénél nagyobb összegű készpénz van. Amikor J. hazaindult, utánamentek, lakása közelében megvárták, és addig ütötték, rugdosták, amíg bele nem halt.”

Vadász és L. István fellebbezett. Vadász akkor 28 éves volt, és azt szerette volna, ha életfogytig tartó fegyházra enyhíti a halálbüntetést a bíróság. L. István pedig azt remélte, hogy másodfokon csökkentik a 18 éves fegyházbüntetését. Végül a Legfelsőbb Bíróság 1988. május 18-án helyben hagyta az elsőfokú ítéletet azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak előre kitervelten, nyereségvágyból, hanem különös kegyetlenséggel követték el a gyilkosságot. Vadász kegyelmet kért, ezt a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította.

A kivégzés

A halálbüntetés végrehajtása előtt egy nappal a siralomházban a Hajdú-bihari Napló újságírója interjút készíthetett Vadásszal. Akkor persze sem az elítélt, sem az újságíró nem tudhatta, hogy Vadász lesz az utolsó bűnöző, akit kivégeznek. Az interjúban Vadász egyebek mellett azt mondta: – Huszonnyolc éves voltam május 6-án, s hat napra rá, a Legfelsőbb Bíróságon már éreztem, hogy huszonkilenc már nem leszek. Azt is elmondta, hogy úgy gondolta, életfogytiglani börtönbüntetést kap – ahogy ő fogalmazott: fekvő nyolcast. A kötelet ugyanis sokallta. A kivégzésig abban bízott, hogy mégsem akasztják fel, sőt, arra is gondolt, hogy valamilyen módon öngyilkos lesz a cellájában. 1988. július 14-én hajnali öt órakor Pradlik György, az utolsó magyarországi ítéletvégrehajtó akasztotta fel Vadász Ernőt.

A Petőfi Népe július 15-én erről így tudósított: „Végrehajtották a Vadász Ernő 28 éves tiszacsegei lakosra kiszabott halálos ítéletet tegnap hajnalban.„ Aztán leírták, hogy pontosan mi történt, miért ítélték halálra a férfit. A Népszabadság is beszámolt a kivégzésről, ahogy minden más nagyobb napilap is. Mindenhol szinte ugyanaz a szöveg volt olvasható – az MTI hírét közölték.

Még abban az évben, 1988-ban, sőt, később is születtek halálos ítéletek, de a kivégzéseket már nem hajtották végre, ugyanis 1990-ben eltörölték a halálbüntetést. A halálos ítéleteket életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták.