Nem tudja, de nem is akarja elfelejteni a halálos baleseteket a hajdúszoboszlói helyszínelő

Kerékgyártó János, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője a Zsaru Magazinnak adott interjút arról, milyen emlékei vannak az első halálos baleseti helyszínekről, illetve arról, hogyan hasznosítja az ott megszerzett tapasztalatokat. A főtörzszászlós, akit járőrként két sokkoló élmény is ért közlekedési baleset helyszínén, 26 éve szolgál ugyanabban a térségben.

- kezdte a hajdúszoboszlói rendőr. Elmondta, a 33-as főút és a Nagyhegyest Balmazújvárossal összekötő út stoptáblás kereszteződésénél – ami ma már körforgalom – történt a baleset. Az egyik autóban egy anyuka utazott az 5 év körüli kislányával, a másikban egy idősebb lány az édesanyjával tartott Debrecen felé. A kisgyermekes anyuka nem állt meg a stoptáblánál. Az ütközés következtében meghalt a vétlen autó utasa. 

A rendőr, mint mondta, később értette meg, hogy fiziológiai okok miatt egy ember reakciói, amikor sokkos állapotba kerül, kiszámíthatatlanok, ezért ma amikor rendőrtanulókkal foglalkozik, mindig azt mondja nekik, hogy a legelején minden fekete-fehér, nincsenek átmenetek.

Hangsúlyozta, nem maga a látvány volt megrázó az első baleseténél, hanem az a szituáció, ami a helyszínen történt. Elmesélte azt is, hogy később, ugyancsak járőr korában volt egy másik halálos baleset, ami nagyon mélyen érintette, akkor az lett volna az utolsó gondolata, hogy egyszer helyszínelő legyen.

Felidézte, 2002. december 31-én fél 9-kor a 4-es főúton, Nádascsárdánál történt a halálos baleset, ahová azzal küldték ki a társával a helyszínre, hogy elrepült egy BMW. 

– Amikor odaértünk, láttam, hogy az út közepén állt egy kocsi orrának a maradéka a két első kerékkel, szétszakadva. Mögötte egy pénzszállító autó, oldalán egy óriási horpadással. Az árokban pedig a kocsi másik fele feküdt az orr nélkül. Mellette éppen életmentést végeztek a mentősök. Kiszálltunk, szétnéztünk gyorsan, hogy megtudjuk, mi történt. Az egyik mentőben egy sérült utas volt, akivel nem tudtunk beszélni. Leszaladtam, láttam, ahogy a mentősök küzdenek egy sérült életéért. Aztán körbejártam a szétszakadt autót. 

– Pontosan emlékszem, hogyan vezetett a barátom. Anno az volt a divat, hogy mint a Starsky és Hutch-filmekben a színészek, úgy váltottak sávot a fiatalok, hogy rángatták a kormányt jobbra-balra. De ha a sofőr valójában megrántja a kormányt, instabil lesz az autó. Na, a barátom így vezetett, és erről nem lehetett lebeszélni. Jeges volt az út, előzni kezdte a pénzszállítót, rángatta a kormányt, megcsúszott egy jégbordán, és az árokban egy vastag fatörzsnek csapódott a kocsival.

Kerékgyártó Jánosnak ilyen előzmények után, 2003-ban jött a lehetőség, hogy baleseti helyszínelő legyen, amit szakmai kihívásnak élt meg. Azóta már rutinos rendőr, az intézkedéseknél ráadásul fedélzeti és fejkamerát is használ, amely sokszor megkönnyíti a bizonyítást. Mint mondta, ma már gyakorlat az általa helyszínelt ügyeknél, hogy a bíróság örömmel veszi ezeket a felvételeket.

– Eleinte csak az autóban volt egy kamera, rajtam meg egy mikrofon, ami 100 méteren belül a hangot is rögzítette. Aztán eljött a testkamera korszaka. Az országban nekem volt ilyen először. Most fejkamerát használok, ez annyival jobb a testkameránál, hogy amerre én nézek, arra „néz” a kamera is. Közel tíz éve minden intézkedést rögzítek. Ezt természetesen mindig közlöm az ügyek szereplőivel. Biztos vagyok benne, hogy ez rengeteget számít, amikor adott esetben egy-egy vehemensebb emberrel szemben kell intézkedni. 

Kiemelte, az anyagi káros baleseteknél akár garázdaságig menő viták is elő szoktak fordulni, a személyi sérüléses baleseteknél sokkos állapotba kerül szinte mindenki, ezért ott az életmentés során nagyon ritkán alakul ki atrocitás, míg a nagyon súlyos, halálos balesetnél pedig valahogy mindenki megilletődik… 

Elmesélt egy olyan történetet is, aminél nem volt egyszerű megállapítani, mi történt. 

– Évekkel ezelőtt két kamion ütközött frontálisan a 33-as főúton. Ezekben egy-egy sofőr ült, ugyanannak a cégnek a munkatársai. Egymással szemben mentek, és összeütköztek, de nem tudta senki megmondani, miért. Nem volt nagy forgalom az útszakaszon, és szemtanú sem. Miután mindkét sofőr meghalt, csak a nyomokból lehetett következtetéseket levonni. Délután háromnegyed 4-kor történt a baleset, és éjfélig helyszíneltünk. Nem volt féknyom. Mindkét áldozat beszorult a kamionba, a fülkék összeroncsolódtak. Megállapítottuk, hogy pontosan hol volt az ütközés, tehát melyik autó váltott irányt, és ütközött neki a másiknak. Így derült ki, hogy minden jel szerint elaludt az egyik sofőr.

A rendőr ráadásul egyetlen balesetét sem tudja elfelejteni, ahol valaki az életét vesztette, de nem is akarja, mivel - mint mondja - neki ezek a képek jelentik a segítséget ahhoz, ahogy notórius szabálysértőkkel szemben intézkedik. 

– Amikor valaki elkövet egy olyan szabálysértést, amiből én tudom, hogy már volt baleset számtalanszor, egyszerűen nem fogják fel annak a súlyát. Állandóan próbálják kidumálni magukat. Én meg ilyenkor mindig visszagondolok arra a balesetre, amelynél valakit eltemettek azért, amit az előttem magyarázkodó ember tett. Igen, ilyenkor nyugodt szívvel azt mondom, hogy 50 ezer forint a bírság. Értem én, hogy dühös, de inkább legyen rám dühös és haragudjon, mint hogy holnap a feleségének nekem kelljen az ajtóban állva elmagyaráznom, hogy a férje mekkorát hibázott, és ezért meghalt vagy ő, vagy más.