Vesztegetési botrány

2023.03.09. 15:18

Közel 57 millió forintot foglaltak le a hajdú-bihari korrupt határrendészektől

Az ügyészség indítványozta letarzóztatásukat – többségük akár 8 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Az ügyészség a március 7-én tartott bűnügyi akcióban rendelte el a 17 határrendész és egy civil személy őrizetét

Forrás: ügyészség.hu

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő eljárásában valamennyi gyanúsított esetében személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelését indítványozza – tudatta csütörtöki közlésében az ügyészség.

A megalapozott gyanú lényege szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. A nyomozó ügyészség a március 7-én tartott bűnügyi akcióban elrendelte 17 határrendész és egy civil személy őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki valamennyiüket.

Forrás: ügyészség.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala az ügyészség felkérésére több mint 190 millió forint értékben biztosított vagyontárgyakat.  A nyomozással párhuzamosan folytatott vagyonvisszaszerzési eljárás keretében a gyanúsítottaktól hat gépkocsit, egy nagyobb értékű luxus órát, valamint nagy mennyiségű készpénzt és kriptovalutát foglaltak le, továbbá négy ingatlan zár alá vételéről döntöttek. 

A 18 gyanúsítottól közel 57 millió forint készpénzt foglaltak le, amelynek felét külföldi devizákban, döntően euróban tartották. Az elkövetők többségének terhére róható minősített hivatali vesztegetés elfogadásának büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

Forrás: ügyészség.hu

A nyomozó ügyészség indítványozza 16 gyanúsított letartóztatását, továbbá egy határrendész – akivel szemben a vesztegetési bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett alapeseti minősítését közölték – és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését. A kényszerintézkedések tárgyában a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken dönt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában