Sziréna

2023.08.13. 19:43

Halálos baleset: árván maradtak a Hosszúpályinál elhunyt férfi gyerekei

A családban nem ez volt az első tragédia, korábban két feleségét is elveszítette.

Haon.hu

Egy személyautó és egy tehergépkocsi karambolozott

Forrás: Tóth Imre

Fotó: TOTH IMRE

Ahogy korábban hírt adtunk róla, tragikus baleset történt Debrecen és Hosszúpályi között, a 4808-as számú főúton szombaton reggel. Egy személyautó és egy tehergépkocsi karambolozott, miután utóbbi eddig ismeretlen okokból áttért a szembesávba. 

Az ütközés következtében a sofőr beszorult a személyautójába, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők nem tudták megmenteni az életét.

A Tények vasárnap esti beszámolója szerint a két autó akkora erővel csapódott egymásnak, hogy nyolcvan méterre álltak meg egymástól. A szörnyű balesetben megsérült az áldozat mellett ülő nő és a hűtőkocsi sofőrje is, őket a mentők kórházba szállították.

A férfi csak pár kilométerre járt az otthonától, amikor a tragédia történt, a faluban most mindenki őt gyászolja. A Tények tudatta, több ismerősével is tudtak beszélni, de az eset nagyon megviselte őket. Elmondták, nagyon rendes ember volt, egyedül nevelt két gyereket. 

A családban ugyanis nem ez volt az első tragédia, korábban két feleségét is elvesztette, ezért gondoskodott saját és fogadott gyermekéről is. Az egyik lány már felnőtt, a másik viszont még kiskorú.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában