Kék hírek

2024.02.14. 11:53

Megszólaltak a rendőrök, akik először értek a Diószegi úti horrorbalesethez – fotókkal, videóval

Lévai Erika törzsőrmester és Berki Róbert főtörzsőrmester a Zsaru Magazinnak beszélt a drámai részletekről.

Haon.hu

Lévai Erika törzsőrmester és Berki Róbert főtörzsőrmester ért ki elsőként a helyszínre

Forrás: Rádi Mónika / rendőrség

Súlyos balesettel indult a február Debrecenben: ahogy többször is megírtuk, elsején reggel két autó karambolozott a Diószegi út végén, a balesetben hatan megsérültek, köztük három gyermek is.

A rendőrség már korábban közölte, hogy a helyszínre elsőként egy körzetimegbízott-páros ért, akik azonnal a sérültek segítségére siettek. A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai, Lévai Erika törzsőrmester és Berki Róbert főtörzsőrmester most a Zsaru Magazinnak beszéltek részletesen a mentés körülményeiről.

Egy kislány kirepült az autóból

– Az egyik gépkocsiban hárman utaztak, ők könnyebb sérülést szenvedtek – magyarázta Lévai Erika. – A másikba, amelyik a töltés tetején állt meg, egy nő és egy tízéves kisfiú szorult be, ők látszólag súlyosabban sérültek. Felmentem a töltés tetejére, hogy az autót megkerülve közelebb kerüljek hozzájuk. Ekkor észrevettem a földön egy rózsaszínű, kis iskolatáskát. Nem tudtam, kihez tartozik, honnan került oda, hiszen a járműben egy kisfiú utazott. Lenéztem a töltés mellett lévő, körülbelül 80 centiméter mély árokba, és ott feküdt egy kislány. Először azt hittük, hogy elsodorta valamelyik jármű a baleset következtében.

Csak később derült ki, hogy a gyerek is az egyikben utazott, de az ütközés következtében kirepült a hátsó ablakon keresztül.

Odasiettem hozzá, és megnéztem, van-e légzése, keringése. A feje vérzett, de nem tudtam, honnan jön a vér, ezért próbáltam úgy helyezni a fejét, hogy a légútja biztosítva legyen. Ellenőriztem, hogy nincs-e nyílt törése, illetve vérzés a testfelületén, amit el kell szorítani. Valaki hozott egy takarót, azzal betakartam, majd mellé térdeltem, és tartottam a fejét. Nem volt magánál, de beszéltem hozzá, próbáltam nyugtatni. Közben az egyik civil, aki a mentésirányítóval volt kapcsolatban, átadta a telefont. A mentésirányító ezután utasításokkal látott el, mit kell csinálnom, hogy tartsam a fejét, mire figyeljek. Sok balesethez küldtek már, de soha nem volt részem ilyenben.

Ijesztő érzés, hogy egy kislány élete múlik azon, hogy jól tartom-e a fejét, és figyelem-e az életfunkcióit. Nehéz volt.

Csak akkor nyugodtam meg egy kicsit, amikor megérkeztek a mentősök, és ahogy felmentem a töltésre, láttam, hogy a mentősök a gyerek mellett állnak és ellátják, jó kezekbe került – mondta a törzsőrmester.

 

Amíg társa a kislányon segített, Berki Róbert főtörzsőrmester az autóban rekedt kisfiút nyugtatta.

– Nagyon megijedt. Próbáltam nyugtatni, hogy nemsokára érkezik a segítség, ne féljen. Az ő feje is vérzett, nem lehetett kiszedni a kocsiból, így az ő fejét is tartani kellett, nehogy megfulladjon. Amíg nem értek ki a mentősök, megkértem egy civilt, hogy addig figyeljen a kisfiúra. Tudtam, Erikának a kislány mellett a helye, így addig én láttam el a rendőri teendőket: adatokat vettem fel, lezártam a forgalmat – osztotta meg Berki Róbert.

A két sérültet a tűzoltók vágták ki az autóból, a mentők ellátták, majd pedig kórházba szállították őket.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában