Nyomozóból lett ultramaratonista a hajdú-bihari őrnagy, aki Kassáról Miskolcra is elfutott

Középiskolásként tudta, nyomozó lesz belőle, és már az volt, amikor kedvet kapott a teljesítménytúrázáshoz, amiből egyik hosszú távú megpróbáltatás következett a másik után. Lippai Szabolcs őrnagy, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője nemrég teljesítette a 117 km-es Kassa–Miskolc Ultramaratont. A versenyről és annak részleteiről a Zsaru magazinnak számolt be.

– Azért jelentkeztem a debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumba, mert biztos voltam benne, bármi is lesz belőlem, csak hasznomra lehet a számítógépes szakértelem, és ebben nem tévedtem – foglalta össze debreceni irodájának komputere mögött ülve. – A bátyám, Lippai Zsolt alezredes révén rálátásom volt a szakmára. Ő ekkortájt kezdte meg tanulmányait a Rendőrtiszti Főiskola Büntetés-végrehajtási Tanszékén, ma pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék tanársegédje. Motivált a pályaválasztása, és a rendőrös játékfilmeket is szerettem. A T. J. Hooker volt a kedvencem, és miután láttam a moziban a Bűnvadászok című vígjátékot Bud Spencer és Terence Hill főszereplésével, úgy döntöttem, érettségi után a rendőrtisztire adom be a jelentkezésem.

2002-ben hadnagyként szerelt fel a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálati osztályára.

 2012-ben került a Bűnügyi Igazgatóság alosztályára, ahol 2017-től alosztályvezető. Már középiskolásként thai boxszal foglalkozott, de igazán a sportolás hiánya miatt kezdett teljesítménytúrázni.

Lippai Szabolcs őrnagy feladta az első versenyét 

Debrecenből mentünk, négyen pedig Budapestről, és azt hittük, készen állunk a 47 kilométeres távra, de félúton fel kellett adjuk. Fizikailag, technikailag és szellemileg is felkészületlenek voltunk. Valamit mégis beindított bennem, és jó barátom, Molnár Ádám alezredes, a Készenléti Rendőrség ügyeletvezetője sem akarta annyiban hagyni a dolgot. Ezután vele havonta beneveztünk különféle teljesítménytúrákra, és idővel komolyabb távokra is vállalkoztunk. A Kinizsi 100-at háromszor is megcsináltam, de a 110 km-es BEAC Maxit is teljesítettem, akárcsak a bükki Tortúrát vagy a Less Nándor Emléktúrát. Emellé jött a távkerékpározás, persze először csak hobbiszinten. Ebben közvetlen kollegám, Kovács Lajos százados volt leginkább partner. Fogtuk magunkat, és Debrecenből elbicikliztünk Egerbe, ami 138 km, és ezt utána többször is megcsináltuk, méghozzá nemcsak Maklár irányába, hanem át a hegyen Kerecsend felé. Még a Kékes-tetőre is felkerekeztünk, ami Debrecenből 180 km, és ebben a 893 m-es szintemelkedés is benne van. Többször elbicikliztem Debrecenből Egerbe és még a Kékes-tetőre is felkerekeztünk.

Előttem rendőrautó haladt, mögöttem pedig két motoros rendőr, mindegyik kék fénnyel. Így futottam végig Miskolc belvárosán, ahol rengetegen tapsoltak nekem, valóságos tapsviharban volt részem. Nagy élmény volt, de nagyon megterhelő is egyben. Utána két napig minden lépésnél fájdalmat éreztem, mert a Zemplénben a keményre száradt, agyagos talaj kikészítette a talpam, de most már csak hálás vagyok a sorsnak és a két kollegámnak, akik kísértek és támogattak. Szőcs Richárd őrnagy kerékpárral jött mögöttem, így nem a hátamon kellett vinnem az inni- és ennivalót; Kovács Lajos százados pedig autóval kísért, nála volt a tartalék. Nélkülük nem sikerült volna. Azt is nekik köszönhetem, hogy nem estem össze futás közben. A korai indulás miatt csak négy és fél órát tudtam aludni, és a táv harmadánál annyira elálmosodtam, hogy attól féltem, elájulok a fáradtságtól és elvágódom az aszfalton, de étkezésváltással és energiaitallal sikerült ezen a holtponton átlendülnöm. Hozzátartozóimtól is sok erőt kaptam. Ők az ellenőrzőpontokon buzdítottak – fejtette ki gondolatait.

Gondolatban már nem pihen

Egyelőre váltófutást tervezünk a családtagjaimmal, de baráti körömből és kollegáktól is kaptam olyan visszajelzéseket, hogy a teljesítményemet látva kaptak kedvet ahhoz, hogy hosszabb távokat lefussanak. Aztán amikor erre készen állnak, maratonra is beneveznének, és ha lehet, fussak velük. Amikor húsz évvel ezelőtt belefogtam, nem számítottam rá, hogy ilyen felemelő érzésekben is lesz részem, de tényleg csak ajánlani tudom. A rendszeres edzést igénylő erőpróbák nemcsak az álló- és tűrőképességet javítják, hanem az elmét és a szellemet is pallérozzák. Az ultramaraton kimerít, kizsigerel és végtagfájdalmakkal is jár, de mentálisan olyan többletet ad, ami miatt megéri teljesíteni. És volna még valami: a természet élménye. Nem tudok betelni vele, ott érzem igazán jól magam.