Bíróság

2024.08.31. 07:00

Böszörményi úti tragédia: letöltendőt kaphat a sofőr, aki elgázolt egy 19 éves lányt

A rendőrség lezárta a nyomozást, az ügyészség megírta a vádiratot, hamarosan bíróság elé kerülhet az ügy. Debrecenben a Böszörményi úti tragédia egy éve történt.

Hajnal László

A zebrán ütötte el a kisteherautó sofőrje a 19 éves lányt

Forrás: Napló-archív

Olvasóink közül sokan bizonyára emlékeznek arra a halálos kimenetelű közúti balesetre, amely egy évvel ezelőtt, 2023. augusztus 14-én, a hajnali órákban történt Debrecenben. Egy 19 éves nő a Böszörményi úton lévő, a Vezér utcához közeli zebrán próbált átkelni, amikor egy Józsa felől érkező autó elgázolta. Az eset nagy port kavart a közösségi oldalakon is, és meglehetősen megmozgatta a közvéleményt. Az eset után a Haonnak megszólalt az a sofőr is, aki közvetlen szemtanúja volt a tragédiának, majd megpróbálta a fiatal lányt újraéleszteni, a balesetben elhunyt Petra édesapja pedig a Riportnak nyilatkozta, hogy lánya mindig figyelmesen közlekedett, nem volt az a típus, aki a telefonját nyomkodja a gyalogos-átkelőhelyen. Több mint egy év telt a Böszörményi úti tragédia óta, megkérdeztük a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, jelenleg hol tart az ügy. A Sajtóosztály azt a tájékoztatást adta portálunknak, hogy a rendőrség a baleset körülményeinek vizsgálatát befejezte, majd vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

böszörményi, halálos baleset, rendőrség, gázolás
A 2023. augusztus 14-ei, Böszörményi úti baleset helyszíne
Forrás: Napló-archív

Lezárták a nyomozást

Érdeklődtünk a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészségen is, akik megkeresésünkre azt a választ adták, hogy az érintett ügyben a Debreceni Járási Ügyészség egy vádlottal szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt a Debreceni Járásbíróságon.

Mint írják, a járási ügyészség a vádiratban mértékes indítványt rögzített: amennyiben a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt a járásbíróság 2 év 3 hónap fogház fokozatú letöltendő szabadságvesztésre ítélje, és 2 év 6 hónap időtartamra tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

A fentiek értelmében, ha a balesetet okozó sofőr elfogadja az ítéletet, a bíró súlyosabb büntetést nem szabhat ki a vádiratban foglaltnál. Mivel az ügyészség nem adott lehetőséget a büntetés felfüggesztésére (halálos közúti balesetnél nem jellemző), a bírói gyakorlat alapján várhatóan ezúttal sem lesz lehetőség a fogház elkerülésére.

A büntetés kiszabásának körülményeiről július elején kérdeztünk egy debreceni ügyvédet, akkor a Vágóhíd utcai baleset kapcsán érdeklődtünk a szakembernél. Lakatos Olivér portálunknak kifejtette, amennyiben a vétkes sofőr egy ember halálát okozza a balesetben, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Hozzáfűzte, a főszabály szerint a büntetés kiszabásakor a középmértéket kell alapul venni, ami alapesetben három év. Ezután az enyhítő és súlyosító körülményeket veszik figyelembe, alkoholos befolyásoltság alatt például jelentősen nőhet a büntetési tétel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában