Sziréna

2024.09.16. 18:22

Továbbra is szabadlábon a gyilkos – autóra cserélhette a biciklit az elkövető – videóval

Autóval menekülhetett tovább a rendőrök elől Gál János. A hajdúböszörményi feleséggyilkosság ügyében viszont azt sem tartják kizártnak a rendőrök, hogy a gyanúsított férfi a saját életének is véget vetett.

Haon.hu

Több napja tart már a hajtóvadászat az után a férfi után, aki megszúrta a feleséget és az anyósát, majd elmenekült, magával vitte a 4 éves kisfiát is. A 42 éves Gál János felesége az esetet követően még a helyszínen életét vesztette, az anyósát pedig kórházba szállították, ahol átesett egy műtéten, az állapota stabil. A kisfiút később sértetlenül találták meg a férfi egyik ismerősénél

A hajdúböszörményi feleséggyilkosság elkövetőjét továbbra is keresik
A hajdúböszörményi feleséggyilkosság elkövetőjét továbbra is keresik
Forrás: Napló-archív

A Tények úgy tudja, a rendőrség megtalálta a kerékpárt, amellyel a férfi elmenekült. A rendőrség azóta a kamerafelvételeket elemzi, hogy kiderüljön, mivel menekült tovább a kamionsofőrként dolgozó 42 éves gyilkos. 

Egykori nyomozót kérdeztek a hajdúböszörményi feleséggyilkosságról

A hírműsor megkérdezett egy korábban nyomozóként dolgozó férfit, aki elmondta, hogy a rendőrök a hajtóvadászat során mindenkit ellenőriznek, aki kapcsolatban állt korábban a férfivel és segíthetett neki. A riportban elhangzott, úgy tudják, a biciklit autóra cserélhette, azzal menekülhetett tovább. 

Nagyon sok mindent tud mozgatni a rendőrség, akárcsak a biztonsági kamerák felvételét áruházakban, utcán. Azokat a rendszereket is tudja használni, ahol már van arcfelismerő rész, ezek is fontos segítséget nyújtanak abban, hogy a gyanúsított merre mozog, hol lehet

– nyilatkozta Kátai Elek volt nyomozó. 

Elhangzott továbbá az is, hogy a rendőrség azt sem tartja kizártnak, hogy a férfi miután ráébredt a tettének a súlyára, véget vetett az életének, így az erdős részeket is átvizsgálhatják. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában