Rajtaütés

2 órája

Netflix-sorozatba illene a módszer, amivel az online csalók szedték áldozataikat – fotókkal, videóval

A sértettek között volt olyan is, akitől 70 millió forintot csaltak ki. A hajdú-bihari rendőröknek összehangolt akció keretében, sikerült rajtaütniük a csalókon.

Haon.hu

Magyarországon először csapott le aktívan tevékenykedő nigériai csalókra a rendőrség. A sértettek között volt olyan is, akitől 70 millió forintot csaltak ki. A hajdú-bihari rendőrök három külföldi férfit és egy magyar nőt fogtak el, akik a gyanú szerint világszerte szedték áldozataikat – olvasható a police.hu-n.

Történelmi akcióban fogtak el nigériai csalókat hajdú-bihari rendőrök
Történelmi akcióban fogtak el nigériai csalókat hajdú-bihari rendőrök
Forrás: police.hu

Az üggyel kapcsolatban október 3-án közös sajtótájékoztatót tartott az Országos Rendőr-főkapitányság és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Álmos Gergő r. őrnagy, az ORFK Kiberstratégiai Osztály vezetője elmondta, hogy az online csalás elkövetőinek leleményessége nem ismer határokat, jelenleg is számos adathalász módszer kering, amelyek folyamatos veszélyt jelentenek a pénzügyi biztonságunkra. A rendőrség a Mátrix Projekt keretében fokozta a bűnmegelőzési és felvilágosító tevékenységet, valamint a szakmai területről érkező jelzések alapján naprakészen tájékoztatja a lakosságot az aktuális trendekről, eredményekről.

Az osztályvezető ismertette, hogy a nigériai csalások során az elkövetők valamilyen megtévesztő kommunikációval – jellemzően e-mailbenpénz utalására veszik rá az áldozatukat, ezekben az esetekben az ügyfelek maguk utalnak. A hamis levelekben, megkeresésekben általában segítséget kérnek az elkövetők: menekültek vagyonának vagy jogtalanul elvett örökség visszaszerzéséhez, valamilyen okból átmenetileg hozzá nem férhető összeg megszerzéséhez.

Felhívta a figyelmet, hogy ne adjanak ki bizalmas információkat, banki adatokat. Kéretlen levél esetén figyeljék a nyelvezetet. A „nigériai” levelekre jellemző a megfogalmazás, a számtalan nyelvtani és stilisztikai hiba. Nem reális, hogy ismeretlenek a könnyű meggazdagodás lehetőségét ajánlják fel másoknak.

Illés Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese ismertette, hogy 2024 júliusában kezdték el az ügyet felgöngyölíteni, és október 1-jén egy összehangolt akció keretében sikerült rajtaütni a bűnbandán. Hangsúlyozta, hogy a csalók az emberek hiszékenységét igyekezték kihasználni, manipulálni. Ez egy érzelmi receptorokra ható bűncselekmény.

A csalók online társkeresőkön keresték áldozataikat

Dr. Juhász Imre Zoltán r. alezredes, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztály vezetője elmondta, hogy ebben az esetben az online csalók társkereső oldalokon portyáztak és keresték áldozataikat. Az egyik feljelentés alapján megnyerő, olajipari cégtulajdonosként regisztráltak fiktív profilt. Főleg tehetős közép- vagy szépkorú nőkkel igyekeztek felvenni a kapcsolatot, akiket egy előre megírt forgatókönyv szerint próbáltak behálózni. Gondosan odafigyeltek arra, hogy egy szimpatikus, már-már gondoskodó képet alakítsanak ki a kreált vállalkozóról. Az álprofil naponta többször írt, érdeklődött és rendre beszámolt a vele történtekről is.

Hihetetlen történetekkel álltak elő

A szükséges bizalmi viszony elérése után jött a következő lépés. Valamilyen ürügyre hivatkozva sürgősen pénzt kért, és az arcátlan lehetőségek tárháza meglehetősen nagy volt. Először az egyébként is dollármilliókat hozó cég fejlesztésére kért 70 millió forintot, nem sokkal később pedig ennél is továbbment

Előadta a sértettnek, hogy a Fekete-tengeren a vállalkozása által épített fúrótorony olajszennyezést okozott, ezért a helyi hatóságok börtönbüntetéssel fenyegetik. A zárkától csak akkor menekülhet meg, ha 50 millió forintot befizet.

Voltak intő jelek, felmerülő kérdések, azonban a csalók által üzemeltetett profilnak mindenre volt válasza; néha hihető, néha kevésbé. A nő a jól felépített pszichológiai hálónak köszönhetően mindkét összeget el akarta utalni a megadott számlákra. Szerencsére a második, 50 milliós utalásnál a pénzintézet munkatársaiban még időben megszólalt a vészharang.

Voltak intő jelek, felmerülő kérdések, de a csalóknak mindenre volt válaszuk
Voltak intő jelek, felmerülő kérdések, de a csalóknak mindenre volt válaszuk
Forrás: YouTube / PoliceHungary

A nyomozás jelenlegi adatai szerint ugyanez a csalóbanda több nőt is tévedésbe ejtett Magyarországon, akiket ugyancsak több millió forinttal károsítottak meg. Gyanú merült fel arra vonatkozólag is, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló módszerekkel világszerte követtek el bűncselekményeket.

A hajdú-bihari kibercsoport minden részletet, minden apró információt megvizsgált és lépésről lépésre eljutottak a bűnbanda tagjaihoz. A nyomozók október 1-jén a Cívis Közterületi Támogató Alosztály és az Országos Rendőr-főkapitányság Kiberstratégiai Osztályának munkatársaival közösen ütöttek rajta a szervezet budapesti búvóhelyén. A lakásban több tucat mobiltelefont, laptopot foglaltak le, ezekben az áldozataikkal éppen folytatott és régebbi beszélgetések is megtalálhatók voltak.

A hálózat tagjaival szemben a Szegedi, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága folytat eljárást, különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás miatt. Valamennyiüket gyanúsítottként hallgatták ki. A banda fejét, egy 37 éves nigériai férfit, a bűncselekmények értelmi szerzőjét a hajdú-bihari nyomozók őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek a letartóztatására. A másik két nigériai férfi és a magyar nő jelenleg szabadlábon védekezhet.

A rendőrség minden rendelkezésre álló eszközzel továbbra is azon dolgozik, hogy az online csalás térhódítását visszaszorítsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában