Csemegék hónapja – Mózes és Erika

Jó választás volt Rossini darabját megszólaltatni, mert biztosra vehető, hogy Debrecenben még sohasem hangzott el, s kissé oratorikus jellege miatt alkalmasnak is tűnt a szcenírozás nélküli előadásra.

Az ószövetségi történet még az utóbb beleszőtt szerelmi szál ellenére sem bonyolult, zenéje pedig első hallásra is hatásos, invenciózus, dallamgazdag. Az előadók valamennyien nagy igyekezettel tették dolgukat, s a remélt hatás sem maradt el. A szólófeladatokat néhány kivételtől eltekintve sikerült megfelelően

Nem volt kellően átgondolt lépés azonban Mózes szerepét Wagner Lajosra bízni, mert ez a szólam kiegyenlített, telten zengő basszus (ún. „basso cantante”) hangot kíván, nem pedig hősbaritont, mely a művész igazi területe. Amenofis megformálójaként szimpatikus olasz tenort hallhattunk, Alessandro Codeluppi személyében.

Codeluppi kétségtelenül képzett művész, de hangja kissé fénytelen, s magasságai sem nyílnak ki igazán. Fiatal szólamtársa, Balczó Péter számomra sokkal üdítőbb élményt nyújtott ezen az esten. A múlt szezon nagy felfedezettje, Haja Zsolt most is igazolta a vele kapcsolatos várakozásokat, s mint Fáraó ismét megragadóan énekelt.

Tréfás György a hazai operaművészet doyenje ezúttal két rövidebb terjedelmű szerepben szolgálta alázattal a produkciót, mint ahogyan Ujvárosi Andrea és Böjte Sándor epizódalakításai nélkül sem lett volna teljes az előadás.

Karmesteri erények

Dicséret illeti a színházi kórus (karigazgató: Pálinkás Péter) és a Debreceni Filharmonikus Zenekar tagjait. Valamennyien ambiciózusan vettek részt a Rossini-partitúra életrekeltésében. A tágas színpad ezúttal lehetővé tette volna népesebb vonós kar felvonultatását, de talán az időközben zajló külföldi turné vonhatta el a további erőket.

Kocsár Balázs a dirigensi pulpituson igazán elemében volt, s legjobb operakarmesteri erényeit mutatta – a darabválasztástól a művészi kivitelezésig végig kontrollja alatt tartotta az előadást. Az ünnepi hangulatú este örömébe csupán annyi üröm vegyül, hogy az ilyesfajta alkalmi produkciók sem tudják kárpótolni a közönséget a csökkentett számú operapremierek és a szélnek eresztett társulat következtében elszenvedett kulturális hátrányokért.

Tökéletes profizmussal

Két nappal a Mózes után, immár világhírű koloratúrszopránunk, Miklósa Erika szép számmal vonzotta rajongóit önálló koncertjére, a Filharmónia-Raiffeisen bérletsorozatban. Itt nem csupán a színházi körülményeket, de még a zenekart is nélkülöznünk kellett, helyette Harazdy Miklós bravúros zongorakísérete igyekezett megadni az operaélmény teljességét.

Mégsem éreztük megrövidítve magunkat, mert Miklósa Erika hangilag és megjelenésben is legjobb formájában lépett színpadra. Nem túl tágas repertoárjának legsikeresebb darabjait vonultatta fel (Rosina, Júlia, Rosalinda, Oscar stb.), de futotta erejéből Bernstein nálunk szinte alig ismert Candide-musicaljének egy részletére is.

Megcsodálhattuk szinte korlátokat nem ismerő hangterjedelmét, technikai és zenei perfekcióját, tökéletes profizmusát. A művésznő két órán keresztül végig a színpadon volt. Ezalatt – az éneklés mellett – közvetlen hangon társalgott, és szimpatikus gesztussal bemutatta pártfogoltját, Peidl Katalint, az ifjú szopránt, aki első lépéseit teszi a művészi pályán. Mi tagadás, van még tanulnivalója bőven, ez különösen feltűnő volt a közösen előadott duettekben.

Jó ötlet volt a műsort kiemelni a komolyzenei koncertek konvencionális keretei közül, s afféle zenés művészportrévá alakítani. Így árnyaltabban ismerhettük meg Miklósa Erika egyéniségét, s kiderülhetett, hogy nemcsak kiváló énekes, hanem emberi tulajdonságait tekintve is átlagon felüli.

Kár, hogy beszélgető partnere – Zelinka Tamás – kissé édeskés stílusával és kimódolt viselkedésével nem igazán találta helyét ebben a némileg szokatlan szituációban. Összességében olyan jól reklámozott és csomagolt kulturális árucikket kaptunk, melynek művészi értéke megkérdőjelezhetetlen. Nagy dolog ez, mert napjainkban gyakran derül ki némely produkcióról, hogy harmadosztályú árut sóztak ránk, nagy csinnadrattával.

Miklósa Erika azonban pályája csúcsán, művészi és emberi kvalitásai teljében örvendeztette meg a debrecenieket.


Balogh József