Alakok

Kosztolányi Dezső képes volt új műfajt teremteni. Nem a lírában vagy a prózában, pedig mindegyiknek mestere volt. Nem is a nyelvészeti, színházi vagy irodalmi esszékben, hanem a napi zsurnalisztikában.

A Kossuth rádió e héten a Nyugatosok sorozatában az Alakok című Kosztolányi-művekből mutat be részleteket. Ezek az írások sajátos műfaji keveréket alkotnak. Bizonyos foglalkozású embereket mutatnak be interjú formában, de beleszőve novellisztikus és riportelemeket is. Mert nem a cigány vagy a sírásó vagy a bábaasszony személye rajzolódik ki csupán belőlük, hanem a foglalkozásuk nagyon árnyalt képe, sőt a foglalkozásukban rejlő élethelyzet, életfilozófia is.

Kosztolányi mestere volt az újságírásnak, ha nem éppen ő a legnagyobb magyar újságíró. (Márai nem véletlenül volt az ő tanítványa e műfajban.) A sírásóval készített portréja például a temetőről szól, sőt a halálról, az elmúlásról. És első mondata így hangzik: „Tündérkert ma a temető.” Ez van annyira kosztolányis ötlet, mint a Hajnali részegség vagy a Pacsirta.

 Ráadásul Kern András hangján szólal meg az író, s talán nem túlzok, ha azt mondom, Kernnek ez a legjobb rádiós alakítása. Alakítás? Nem is az. Egy értelmiségi, egy gondolkodó kérdezi az embereket, az örök kíváncsiság törvényei és érzelmei szerint. Lám, a Nyugat folyóirat évfordulóján készített rádiós műsorba szépen belefért egy napilapban megjelent sorozat is. A magyar újságírás szép specifikuma, hogy benne az irodalom igazi otthonra talált, így széppróza és zsurnalisztika szerencsésen összetalálkozott.
Vajon miért felejtette el a mai újságírók egy része, hogy így is lehet újságot írni?

– Bényei József –