Debreceni piszkos munka hatvanpárezerért?

„Tanulj, fiam, nehogy takarítónő legyen a végén belőled!”- hallottuk gyermekkorunkban oly sokszor. Mert mit is jelent annak lenni? Megalázó? Piszkos? Aljamunka? Ezek a szavak törnek fel leghamarabb az emberben. Egy akként dolgozóval beszélgetve azért árnyaltabbá válik a kép.

Andrea negyven évesen három éve takarít egy bölcsődében, havi hatvannégyezerért. Ebből fizeti a rezsit, a kölcsönt, a buszbérletet, az étkezését, egyedül él. Túl van már egy tüdőembólián, két trombózison, mégis talpon van, s nap nap után hajt a megélhetésért.

„Az, aki nem tanul, aki lusta, az kerül csak e társadalmilag alacsony presztízsű szakmába.” Így gondolják ezt sokan, de az élet ennél sokkal ravaszabb, és mondhatni kegyetlenebb is.
Hogyan lett önből takarítónő?

„Varrónőnek tanultam, akkoriban ugyanis még nem volt annyira nagy divat egyetemre menni. Ebben is helyezkedtem el, mikor azonban tüdőembóliám lett egyszerre trombózissal napi tizennégy órás munkától, egy év táppénz után eladónak mentem, nehogy leszázalékoljanak. De mire saját költségen elvégeztem a boltvezetői tanfolyamot, addigra megszűnt a munkahelyem. Ekkor kezdtem eljárni házakhoz takarítani és gyerekekre vigyázni.”

Mi az, amivel valóban szeretett volna foglalkozni?

„Igazából akkor vagyok boldog, ha gyerekek közelében lehetek. Egy másik tanfolyamot is elvégeztem szintén saját zsebből, pont azért, hogy dajka lehessek. A mai világban nincs munkalehetőség. Oda maximum ismerős által kerülhet be az ember, vagy gyakran még úgy sem. De azért örülök, hogy most egy bölcsődében lehetek takarító, mert a gyerekek elfogadtak, megszerettek. És nekem ez a fontos.”

Mennyiből kell biztosítania a megélhetését?

„Az a havi hatvanpárezer nem sok. Mire mindent kifizetek, kiköhögöm a huszonnyolc négyzetméteres ház részleteit egyedül, addigra oda jutok, hogy öt, legfeljebb tízezer forintom marad. Hétvégente eljárok még mindig házakhoz, hogy ebből is jöjjön egy kis plusz. Mindez azonban nem több havi öt-hétezer forintnál. Télen pedig, amikor jön a fűtésszámla, még nehezebb. Csak azt nem értem, hogy például az APEH-nál vagy mondjuk Magyarország nyugati részén, aki takarít, miért kap majdcsak kétszer annyi fizetést, mint mi, akik itt, a bölcsődében dolgozunk.”

A pluszpénz után ugye nem fizet adót? Ha magasabb lenne a fizetése, akkor is eljárna fusizni?

„Ha lenne legalább nyolcvanezer, amit kézhez kapok, mindjárt más lenne a helyzet. De valószínűleg akkor is vállalnám a többlet munkát, hogy egy kicsit több pénzem legyen.”

Sokan megalázónak tartják a takarítást. Ön mit gondol erről?

„Ez a világ annyira bizonytalan. Én is azért vagyok itt, mert nem találok állást máshol, pedig szoktam keresgélni. Azt, hogy megalázó lenne, nem tartom jogosnak. Fontos persze, hogy kikkel dolgozol. Van olyan, aki semmibe néz, csak a takarítónőt látja bennem, és van, aki egy szintre vesz magával. A két évvel ezelőtti agyér-trombózisom következményeinek sem hagyom, hogy hátráltassanak, én is ugyanúgy elvégzem a feladatom, mint a többiek.”