„Jó csapatkapitány volt”

Csend van, üres a vezetői szék, az asztalon a múlt héten elhunyt Csobán József fekete szalaggal „átölelt” portréja, mellette gyertyák és gyászcsokor.

Az intézmény auráját átszőtte a gyász.  – 1991-ben ismertem meg a polgármester urat – kezdi az emlékezést Vatai Imréné címzetes főjegyző. Ő téglás polgármestere lett, én jegyző. Eredményesen, a legnagyobb egyetértésben dolgoztunk végig 17 évig.

– Rövid idő alatt munkahelyi barátság alakult ki közöttünk – mondja Czibere Béla alpolgármester. – Mindig is kölcsönösen tiszteltük egymást. Nagy sportrajongó volt a polgármester úr, a labdarúgás volt a mindene. Milyen lelkesen mesélte a történetet, amikor Németországban járt!

Emlékeztek? – mosolyodik el könnyes szemmel. Egy delegációval volt kint, testvértelepülési kapcsolatot keresett. A németek távolságtartóak voltak, erre ő gondolt egyet, és sorolni kezdte az 54-es világbajnokság német csapatának összetételét. Erre a németek lelkesen hozzáfűzték a magyar válogatott tagjainak névsorát. Ezután már ment minden a maga útján...

– Ez a látásmód jellemezte a lényét – fűzi hozzá a főjegyző. – Nagyon jó volt a problémamegoldó képessége. Mellette a kötelésségét is mindig tudta. Ha éjjel kettőkor kellett mennie, akkor kettőkor ment – zokszó nélkül. Nem volt olyan hely, ahol ne lett volna jó kapcsolata. A város infrastruktúrális fejlesztéséért dolgozott minden erejével, nagy környezetbarát volt. Földeket vett a település, erdőket telepítettünk – mondja büszkén.

Fegyelem, pontosság

– A katonaság egy életre szóló élmény volt a polgármester úrnak – szólal meg a Szentpéteriné Zeller Edit főtanácsos. – Ott tanulta meg a fegyelmet, a korrektséget.

Csak a problémával foglakozott, nem szerette a mellébeszélést. No és mindig pontos volt – néznek össze az emlékezők egyetértésben.
– Én 18 éve ismerem. Mindig is csodáltam: egyszerűen nem létezett olyan dolog a település életében, amiről ne tudott volna – szólal meg Kása Sándorné nyugalmazott iskolaigazgató, testületi képviselő. Olyan vezető volt, aki tiszelte a beosztottait, és hagyta kibontakozni őket.
– Egyszóval: jó csapatkapitány volt! – töri meg a csendet az alpolgármester.
És mindannyian nevetni kezdenek. A beszélgetés közben átitatódik Csobán József lényével a szoba, de ez nem tűnik fel senkinek, hiszen jelenléte (még) természetes mindenkinek.

A fájdalom is oldódik: olyan, mintha most is köztük lenne az az ember, akinek bár teste megpihent, hagyatéka örök marad.

„Csobán József emberséges volt”

Mint két testvér, úgy dolgoztunk együtt. Megosztottuk a gondolatainkat, egyetértésben segítettük a másikat, örültünk a sikereknek, vagy épp erőt adtunk egymásnak egy-egy nehéz időszakban.

Egy hónapja még együtt voltunk Svédországban, közösen tervezgettük a jövőt. Mély megdöbbenéssel értesültem a haláláról – emlékezik kollégájára, barátjára Béres László, Hajdúhadház polgármestere. – Nagyon szerette városát, még betegsége alatt is minden erejével azon volt, hogy Téglás javára munkálkodjon.

Ami talán a legfontosabb: Csobán József emberséges volt, mindenkinek segíteni akart. Bízott benne a lakosság. Soha nem ragadta el a hatalmi mámor, megmaradt annak a Csobán Jóskának, akit több mint 18 évvel ezelőtt ismertek a téglásiak.

J.G.