Melyik az udvariatlan? A pincér vagy a vendég?

Nem kapod meg időben a kávét, letört a kekszed széle, ami a capuccinódhoz jár, a koktélodban nincs elég tejszínhab? Úgy gondolod, rossz a kiszolgálás, bunkók a pincérek? Lehet. Az is megeshet azonban, hogy te vagy a hibás.
Nézz mélyen magadba, és gondolkodj el, hogyan mész be egy kávézóba, mit csinálsz, mit mondasz! Te is azok közé tartozol, akik lapítva sunnyognak a felső szintre, gyorsan túljutva a pult előtti végigvonuláson? Hát akkor ne várd, hogy nyájas mosoly kíséretében teszik le eléd a rendelt italt!

A másik oldalról
Pultosokkal, felszolgálókkal beszélgetve hamar rádöbben az ember, hogy a szolgáltatás, amit vár, illetve az, hogy megkapja-e, leginkább saját magán múlik.

A vendéglátásban ugyanis fel vannak készülve a benne dolgozók arra, hogy kedvesen kell mosolyogni, hogy maximális kiszolgálást kell nyújtani, mert az a fontos, hogy a vendég elégedetten távozzon a helyről.

Igen ám, ahogy azonban szokták mondani, a politikus is ember, ugyanúgy a kötőbe bújtatott fiút avagy lányt is anya szülte, s akármennyire is értünk van, neki is vannak emberi szükségletei.
A legnagyobb probléma, amit említenek a pult mögött állók, hogy a belépők úgy tesznek, mintha nem is lenne kiszolgáló személyzet, s gyakran háromszori köszönés után sem eszmélnek rá az egyik alapvető illemszabályra, ami egy „Jó napot kívánok!”-at vagy egy egyszerű „Helló”-t takar.

Ennek ellenére azonban meglepődnek, ha nem rohannak azonnal az asztalukhoz, hogy felvegyék a rendelést. „A törzsvendégek illetve az újgazdagok hajlamosak elfelejteni, hogy nem övék a hely, ennek ellenére a múltkor is zsigerből kapcsoltatták át a televíziót.

De volt, hogy a rádiót egy másik, ízlésükhöz közelebb álló csatornára vitették.”- meséli egy presztízs-kávézóban dolgozó lány.
Türelemnek pedig nyoma sincs. Teltház esetén eltűnik a tolerancia, s az asztalnál ülők a „mindent akarok, de most rögtön” pillantással küldik a villámokat a munka terhe alatt rogyadozóknak. Órákat ülnek egy ásványvíz fölött, ami persze nem tilos, de mégsem illő.

Elég a jatt
De legyint erre az ember, mert úgy van vele, legyen megelégedve a pincér az árba beépített borravalóval, s azt úgyis megfizetjük távozáskor. Na persze, ha a szervízdíjat tartalmazná az ár!

Akkor ugyanis, ha ezt nem tüntetik fel a számlán, bizony csak a főnök zsebe dagad, amiből a dolgozók semmit nem látnak.
A tizenévesekkel is sok gond van. „Szerelmi barlangnak tekintik a kávézót. S még mi érezzük magunkat kellemetlenül a többi vendéggel egyetemben, hogy ha nyúlkálnak az asztal alatt.”- mondja a pultos.

A kor a megoldás
De nem baj, van remény a felszolgálóknak, s nekünk, vendégeknek is. Állításuk szerint ugyanis az idős házaspárok konszolidáltak, türelmesek, megértik, ha kicsit később kapják meg a rendelést, nem rohannak, és értékelik a kedves szót, s viszonozzák is.

Gondolhatnánk, hogy a korral jár, tehát csak idő kérdése, és mi is ilyen jófejek leszünk. Attól tartok azonban, hogy veszett ügy, hiszen ők máshogy szocializálódtak. Olyan korban nőttek fel, ahol mindenkit embernek tekintettek, még a felszolgálót is.
Balogh Zsuzsa