2008.10.24. 09:09
Utcanevek Debrecenben - tudja kiről nevezték el?
<p>Gyakran járunk egy-egy híres történelmi személyről elnevezett utcán, de vajon tudjuk kik voltak ők? Ez alkalommal annak jártunk utána, hogy miről is nevezetes Huszár Gál.</p>
A róla elnevezett debreceni utcát a Buda Nagy Antal és az Ótemető utcák fogják közre.
Nézze meg hol található!
Huszár Gál (Születési éve nem ismert – Pápa, 1575. okt. 23.): reformátor. Oláh Miklós esztergomi érsek üldözése elől menekülve tűnt fel 1553-ban Magyaróváron.
Huszár Gál
Itt iskolát alapított és prédikátorokat bocsátott ki a környékre. 1555 pünkösdjén nyilvános hitvitája volt két pozsonyi kanonokkal. 1558-ban Bécsben kölcsönpénzen nyomdafelszerelést vásárolt, megismerkedett Bornemisza Péterrel.
Ugyanebben az évben a győri szentszék kiközösítette. 1559-ben Kassára hívták meg papnak, de csak egy év múlva tudott elmenni.
1560-ban Verancsics egri érsek elfogatta. Börtönéből sikerült Debrecenbe menekülnie, ahol 1562-ig mint nyomdász élt. Ezután Komáromban prédikátor, de onnan is kiűzette Oláh érsek. 1564-ben Nagyszombatban működött, 1573-ban Komjátiban nyomtatni kezdte Bornemisza postillájának I. kötetét. Valószínűleg fiánál tett látogatás közben pestisben halt meg.
Debreceni nyomdáját a város vette át, és nyomdász utódai a város és a református egyház segítségével a magyarországi nyomdászat egyik központjává tették Debrecent.
A 16. sz. egyik legjelentősebb, úttörő nyomdásza volt. Legfontosabb munkája, énekeskönyve egyik legrégibb magyar dallamforrásunk.
A himnuszok egy része, valamint a zsoltárok prózai fordítása tőle való. – F. m. Az Úr Iesus Christusnac Szent Vachoraiarol… (Óvár, 1558); Isteni dícséretek és psalmusok (Debrecen, 1560, elveszett); A keresztyén gyülekezetben való isteni dícséretek és imádságok (Komjáti, 1574) – Irod. Csűrös Ferenc: A debreceni városi nyomda fejlődése (Debrecen, 1911); Béres András: H. G. (Néplap, Debrecen, 1954. 254 sz.); Benda Kálmán-Irinyi Károly: A 400 éves debreceni nyomda (Bp., 1961).
Forrás: Mimi.hu