Vendégjegyzet: Relatív szegénység

Gyakran találkozom a honi szegénység szembetűnő képviselőivel Debrecenben az utak lámpás kereszteződéseiben vagy a bevásárlóközpontok parkolóiban. Cséke Zsolt jegyzete.

Bevallom, ilyenkor nyomasztó érzés gyötör. Az adni vagy nem adni dilemmája. Vajon valóban segítek, ha némi aprót nyomok a kéregető kezébe vagy az adománnyal éppenséggel meghosszabbítom a kilátástalanságban lebegés állapotát? Ilyenkor eszembe jut, hogy a számtalanszor viszonylag tisztességesen öltözött, nemritkán borgőzös honfitársaim szegénysége, hogyan mérhető össze a harmadik világ számkivetettjeinek sanyarú sorsával? Ifjúkori hátizsákos-bakancsos csavargásaim, majd később munkám révén többször láthattam a másik oldalt is.

Madagaszkáron szörnyülködve szemléltem, hogy még a XXI. század elején is léteznek városok, ahol a járókelők háromnegyedének semmilyen lábbelire sem futja, a tanzániai Arushában pedig felfigyeltem egy kétgyermekes családanyára, aki csemetéivel – pusztán az emberek alamizsnájára hagyatkozva – egy villanyoszlop alá terített kartondobozon tengeti ez életét. Mindazonáltal láthattam a másik végletet is. Tokióban egész „kartonvárost” építettek a „nincstelenek” metróállomások aluljáróiban, a „szobák” kényelmét fotel, televízió és olykor hűtőszekrény szolgálja, míg a napi háromszori meleg ételről az őket rendszeresen látogató önkéntesek gondoskodnak. Biz’ az úgynevezett fejlődő országokban élő átlagpolgárok közül, milyen sokan cserélnének a japán hontalanokkal! – jut eszembe a „keleti kényelem” és biztonság láttán.

Míg glóbuszunk kevésbé szerencsés részén egész családok élnek napi egy amerikai dollárból, addig diákéveim alatt találkoztam olyan „szegény” honfitársunkkal, aki a kukába dobta a vele megosztott fél kiflimet. Természetesen kilátástalannak tűnő sorsokba ütközni sehol sem szívderítő élmény! Sem Afrikában, sem Debrecen, a Piac utcán vagy a hiper parkolójában. A kérdés csak az, kiknek könnyebb segíteni? Egy egész ország nélkülöző lakosságának vagy a sajnos egyre nagyobb létszámban felbukkanó, de még mindig kezelhető létszámú hazai hontalanoknak? Az utóbbiakon pedig valóban segít-e a bevásárlókocsiban hagyott 100 forintos, amelyet számtalanszor nyomban alkoholra költenek. Holott ebből a pénzből egy éhező etióp vagy szomáliai nagycsalád bőségesen jóllakna…

Cséke Zsolt

A szerző geográfus, rendező-operatőr, számos díjnyertes dokumentufilm készítője.