Képernyő: Fölszállott a páva

Van bennem valami szomorúság, pedig mostanában minden szombat este a reménység ünnepét sugározta a Duna televízió. Boda István jegyzete.

Miközben néztem, hallgattam táncaink páratlan gazdagságát, énekeink gyönyörű dallamvariációit emlékeim fölött hoztam a lélekharangot. Holott csak örülnöm kellene, hogy mindaz, amit látunk a mienk, s itt valami olyasmi történik, amire nem volt, nincs felkészülve ez az ország. Ízlését és érdeklődését mintha végleg befödte volna a kereskedelmi elektronika hangzavara, heteken át ünnepelve és ünnepeltetve a "sztár-csinálás" jólbejáratott rituáléját. Szinte futószalagon özönlöttek a zenefiókák "farfekvéses" produkcióikkal nyűgözve le közönségüket és mentoraikat, s most már ott tartanak, hogy minden hétre jut egy döntő, s ha meg befejezték kezdik majd előlről. S mégis mikor már úgy tűnt, hogy véglegesen maguk alá gyűrték a közízlést egyszer csak elkezdett valahol fényleni a gondolat, hogy rá kellene már döbbenteni magunkat - a szépség koldusait - kulturánk igazi értékeire. S lőn így. És fölszállott a páva, s azóta, a költővel szólva "új arcok, új szemek kacagnak az égre".

S most már tárgyilagosabban: az MTVA, a Duna televízió és a Hagyományok háza márciusban meghirdette a "Fölszállott a páva" című népzenei tehetségkutató versenyét. Maguk sem számítottak ekkora érdelődésre, mivel hogy a teljes magyar nyelvterületről - szinte a Kárpát-medence egészéről - 300 produkcióval közel kétezren jelentkeztek. Néptáncegyüttesek, énekesek, zenekarok, énekegyüttesek, táncospárok és táncos szólisták éltek a lehetőséggel, s Miskolcon, Százhalombattán, Győrött, Kolozsvárott, Csíkszeredán, Pécsett, Szegeden és Gödöllőn tartott selejtezőről összesen 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri, hogy majd a nyilvánosság előtt, élő adásban mutathassák meg magukat.

A nagy program november harmadikán kezdődött. 12 néptáncegyüttes, 12 zenekar vagy énekegyüttes, 12 énekes vagy hangszerszólista, valamint 12-12 egyéni tácos vagy táncospár bővítette országos méretűvé a színpadot, s a néző észre se vette, hogy egyszer csak maga is részese annak a varázslatnak amit már az elődöntők légkörét belengte. Itt, illetve ott kezdett felsajogni az a tündéri felismerés, hogy néptáncunk, népzenénk olyan kincs, ami úgy fejez ki bennünket, hogy abban más is örömét leli. Hogy miért? Mert ez a lélek dáridója, érzéseink letisztult csodája, s így méltó arra, hogy akár a világörökség rész is legyen.

S valamit máris érdemes nyilvánvalóvá tenni: az elődöntők, majd a középdöntők "vesztesei" legalább annyi emléket hagytak maguk után, mint a döntők nyertesi mert hogy a versenyből következően a pontosztási logika mégis csak sorrendben gondolkodik. S kivállóan összeállított zsűri - Zsuráfszky Zoltán, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Timár Böske, Diószegi Lálszló, Agócs Gergely, szakmájuk legjobban kvalifikált szemléyeiségei - ugyanezzel az elbocsájtó szép üzenettel vigasztalta s bátorította őket, ami a további küldetés biztos garanciája.

Persze nagy taps mindig a győztesnek jár. Azoknak akik e mozgalom csúcsára kerültek, s kovászai lesznek annak a gondolatnak, ami Magyarország, pontosabban az egész Kárpát-medence dagasztó-teknőjében keleszti jövőnk kenyerét. Mert ebben a műsorban a múlt ér össze a jelennel. S nemcsak ünnepelni, figyelmeztetni is. Az az életforma ugyanis, amiben ez a kultúra kisarjadt, meglombosodott lassan végképp eltűnik. S ettől az árnyék az arcomon, s a szormoúság rejtjele a kételyeim mögött. De azonnal fölé nő a bizalom, hisz ha jól megfigyeltük az eseményt, most a különböző tájegységek, s nemegyszer a nagyvárosok fiataljai viszik vissza oda azt az örökséget, amit ma már leginkább az örökhagyók porladó emléke őriz. S ez a ivsszaút, ha úgy tetszik a reménység útja, s azon mégiscsak ott megy a jövendő.

Elismerés a két műsorvezetőnek - Herczku Ágnesnek és Novák Péternek, akik mindvégig úgy voltak részesei az esemény hangulatánk, hogy maguk is növelték és sugározták azt. S méghozzá milyen emlékezetesen.

Boda István