Az énállapotváltó „ismerőseinkről”

Debrecen - A szerepek váltogatása egy szintig zsigeri, de a tudatosság célravezetőbb.

Azzal szeretünk lenni, aki adni tud. Ennek ellenére, ha valaki megkérdezi milyen társra vágyunk, az elvárásainkat soroljuk, azt feleljük, legyen szép, okos, érzékeny. Magunkról szót sem ejtünk, pedig mennyivel vonzóbb, ha azt gondoljuk: legyen olyan a párom, akit én tudok szeretni. Az alapvető dolgokhoz való visszás hozzáállásunkról és az énszerepek váltogatásából adódó folytonos, fárasztó játszmákról Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus beszélt a Debreceni Egyetem Pszichológia Intézet szakhetén.

Meghalok nélküled

A Nyitott Akadémia sorozat egyik előadója ismerősként köszöntötte a megjelenteket és kérte bátran kérdezzenek az „ismerősük ismerősének esetével kapcsolatban”. Mint mondta, az énállapotok váltogatása egy szintig zsigeri, de tudatossággal felülemelkedhetünk azon és célravezetőbben kommunikálhatunk.

– Adott egy szakítófélben lévő pár – kezdi magyarázni az énállapotokat a szakember. A nő felhívja a férfit, hogy menjen haza, mert kész a vacsora, amelyet miatta főzött meg. Ez esetben anyai szerepet vesz föl és hazaparancsolja a másik felet. Fölényes helyzetében a megérkező férfi hibáit rója föl, ám amikor az megelégeli és elindul az ajtó felé, a nő a lába elé veti magát és könyörög, hogy ne menjen el. Gyermeki szerepébe zuhanva azzal igyekszik maga mellett tartani, hogy képtelen nélküle élni. — Egyik út sem célravezető – hangsúlyozza a pszichológus. A legjobb az lenne, ha a felnőtt énállapotot megtalálva keresnék a megoldásokat.

Az anyáskodó és a gyámolítandó szerep mindkét fél számára egyaránt fárasztó, önsorsrontó és nem is lehet egy hosszú távú működő kapcsolat alapja. Egyszerűen nem szeretünk azok közelében lenni, akik manipulálni próbálnak minket. – A csoportomba jár egy személy, aki úgy igyekszik dicséretet kicsikarni, hogy magam előtt magasztal engem. Mindene ezt üzeni: én kicsi vagyok és béna, de te nagy és okos, szerinted ez így jó? Eleve azzal a gondolattal áll neki megoldani egy problémát, hogy kimenti magát abból: „tudod én elég ügyetlen vagyok” – mondja. El kellene gondolkodnia azon, hogy mit szeret magában és hagyni, hogy más döntse el elfogadja-e ezt a tulajdonságát vagy sem. Mindenki ismer olyan embert, aki folyton panaszkodik. Az ilyenektől menekülünk egy idő után, mert leszívják az energiánkat. Ez az embertípus figyelmet próbál szerezni, de úgy, hogy közben nem vonzóvá válik. Ez egy önsorsrontó spirál – fogalmazott dr. Almási Kitti.

Felnőtté válni

– Ezekben a helyzetekben azzal tehetünk a legjobbat, ha kilépünk a megszokott „szerepjátékból” – mondta az előadó. Ha mi felnőtt énállapotban kommunikálunk az kibillentheti a szerepet játszó másik felet és egészséges útra terelheti a konfliktus megoldását. Jó példa erre egyik kliensem esete. A fiatal fiú annyira maga alatt volt, hogy érezte neki fog ugrani az őt cukkoló legjobb barátjának. A kézlendítésre a megszokott reakció az lett volna, hogy a másik fél védekezik vagy visszaüt, de ő ehelyett kitárta karjait, megölelte a páciensemet és megkérdezte mi baja. Sírásba fulladó hosszú lelki beszélgetéssel zárult a verekedésnek induló történet.

HBN-HaBe