Nézőpont: Sárga búcsú

Azért, mert hosszanti, drabális, benga állat, vagy azért, mert sárga, és üvölt, amikor próbálna nekiiramodni, vagy csak épp a morgása emlékeztet a tigrisére – a szak- és hobbiirodalom is jóformán csak találgatja, miért nevezhették el Bengálinak a jellegzetes villamost, amely nem csak Debrecenben szolgált, de tőlünk április 30-án vonult nyugállományba a menetrend szerinti forgalomból, mindenesetre – nevének az eredetét illetően – az az egy tűnik biztosnak, hogy Kalkuttához nem sok köze van. Fábián György írása.

Korombélieknek sokáig a Bengáli volt az egyedülálló villamosélmény (persze ki mit élvez…), miközben nem is tudtuk, hogy úgy hívják. Maga a típus nem oly rég múlt ötvenesztendős, kicsit nem kicsi, nagyon sárga (hogy savanyú-e, arról nem sok tapasztalatunk lehet), de a miénk, és joggal is érezhetjük a magunkénak: egy ideig Debrecenben készült, került belőle többféle, a háromtól a tízajtósig, az egyoldalútól a kétoldalúig, a létrás hátuljútól a kétorrúig.

Hosszan szenvedte az utolsó munkás éveket, de most végül korengedménnyel megpihenhet, átadva helyét a fiataloknak: a vadonatúj CAF kocsiknak, amelyek május elsejétől az öreg 1-es vonalon is közlekednek, most még el is vétik többen, abban a hiszemben felszállva rá, hogy 2-es, és már csak az Eötvös utcánál jönnek rá, hogy hoppá, ez most a Nagyerdőre megy, és tényleg, az eleje kicsit himbálózik, de meghódította a klasszikus pályát, s a múlté immár a zörgés-zötyögés.

Ez utóbbi biztosan nem fog hiányozni, de a Bengáli-érzés sok villamosbarátnak biztosan. A vén sárga szerencsére megteheti, hogy időnként visszatér kísérteni, nosztalgiajáratként, vagy sajgó derékkal is törve a jeget az új nemzedék előtt.

- Fábián György -