Képernyő: Uborkaszüret

Üde emlékeim közé tartozik a brüsszeli nagyokosok azon döntése, amit a magyar uborka ügyében hoztak. Fazonigazítást rendeltek el törvényileg, miszerint ezen termékünknek is be kell sorakoznia az „EU-s” előírások katonás rendjébe. Vagyis legyen méretarányos az ország területi nagyságához alkalmazkodandó – kis ország, kis méret –, mert hogyan veszi az ki magát, ha egyik két arasz, a másik két és fél. Boda István írása.

A flamand csipkeverőnő még elpirul, ha kézbe veszi, s izgága gondolatai akár sebet is ejthetnek rajta szapora izgalmai közepette. (Szóval érthető az elővigyázatosság, amire természetesen én azt mondtam magamban: ezek még az angyalbögyörőt is rőffel mérik.) És aztán a hajlatra is volt magyarázat, elvégre a jóléti társadalom kényes rá, ha a fogyasztásra vett árucikk szendén egyenes, avagy szúrósan görbe tekintetet vet rá, mielőtt a tálba apríttatik.

Hogy mindez miről jutott eszembe? Hát csak arról, hogy itt a nyár, s az egymás sarkára lépő csatornák hozzáfogtak az uborkaszürethez. Most minden limlom, rég elnyűtt kacat műsorba kerül, s olyan ajánlati és reklámglóriával, mintha a néző még sohsem jutott volna ilyen csemegéhez. Nem akarom én bántani Columbót, de ha megjelenik viharverte ballonjában, azonnal odakiabálom neki: hadnagy úr, ne strapálja magát, ott a gyilkos, és kész. Persze hogy nem hallgat rám, végzi a maga aprólékos munkáját, újból és újból eljátssza az ügyefogyott fakabátot, s miután az őrületbe kergette a gaz gyilkolászót, egy briliáns fordulattal nyakára hurkolja a megoldás kötelének logikai csomóját.

És aztán Poirot. Az ő tennivalója már komplikáltabb, köszönhetően Agatha Christie-nek. A krimi nagyasszonya ugyanis lélektanilag értelmezi és elemzi figuráit, s ott s náluk a rejtett bűnök csapóajtain át vagy keresztül lehet eljutni a megoldás fáradságos sikeréhez. Dolgoznia kell a „szürkeállományának” annak ellenére, hogy a naponkénti zsenialitás némileg fakul az állandó ismétlésben. Egy viszont jókedvre deríti a nézőt. A „kis belga” – az írónő látja el ezzel az eposzi jelzővel – képernyői változatában egyáltalán nem az a szikár, mozgékony figura, mint amilyennek a fantázia megteremtette. Egyre terjedelmesebb és testesebb David Suchet súlygyarapodásának köszönhetően. A színész egykori önmagában kétségtelenül ideálisan és testreszabottan adott egyéniséget a sajátosan egyedi detektívkarakternek, ami így előzetes illúziójával utólag is sugároz rá kellő szimpátiát.

Az uborkaszüretben vannak persze friss termések is. Kedvenc sorozatom az Éjjel-nappal Budapest mellett az Édes élet. Egyik idiótább, mint a másik. Kereskedelmi gyártásban vívja ki magának mindkettő a „reality” minősítést és a népszerűséget, igaz, azon szoktam volt tűnődni, hogy Fellini után szabadon milyen szándékkal tették kifutóra ezt a változatot. Nyilván van engedélyük a címazonosságra, bár védvárnak kétségtelenül okos, hogy a filmcím eredetijében ott van a névelő is: Az édes élet. S így mindjárt más. Arról a rafinériáról nem is beszélve, ami a tévésorozat iróniáját is ihlethette. Ezt: „Fellini munkásságában váratlan fordulatot jelentett és heves vitát váltott ki »Az édes élet«. A film egésze társadalmi vonatkozású, és olyan mértékben ítéli el a semmittevőket, a szegények kizsákmányolóit, hogy művészetében feltétlen előrelépést jelent.”

Kanálisunk opusza tartalmában és szereplőiben vigyorít görbe tükröt a szemünkbe. Annácska idegbajos kutyája, Győzike szokásos hóbortja s a lantművész bágyadt férfibája csak ízelítő a terebélyes kínálatból. De hát a salátás tálba mindez beleaprítható!

- Boda István -