Csontig hatoló fájdalom

Debrecen - A Khan Tengrit ugyan nem, de a Csapajev egyik csúcsát sikerült meghódítani.

Elfogyott a vize, a mélybe zuhant a kabátja, eltűnt a lába alól a talaj – mindezek ellenére feljutott a Tien-san található Csapajev északi, 6120 méter magas csúcsára Radics Tamás, a Debreceni Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének Ph.D. hallgatója. A geológus szerkesztőségünkben mesélt az expedícióról.

Roncs a hegyen

– Biskekből kisbusszal indultunk a 300 kilométerre lévő Karkarába, a kazah határ közelébe, ahol egy katonai bázison töltöttük az éjszakát. Másnap egy régi szovjet helikopter vitt minket az alaptáborba. A levegőből láttuk egy korábbi helikopter roncsait a hegyen, de nem tekintettem rossz előjelnek, ugyanakkor már a sátorállításnál gondok akadtak – kezdte történetét. Az alaptáborban rossz helyre állította fel a sátrát, a táborvezető figyelmeztette, hogy a közeli gleccser bármikor eláraszthatja a területet, ezért néhány méterrel arrébb kellett „költözzön”.

Kabát a mélyben

– A második napon, minden akklimatizáció nélkül elindultam egy csapattal az 5300 méteren lévő második táborig. Csakhogy nekem nehezebb dolgom volt, mint a többieknek, mert minden felszerelésemet magammal kellett vigyem, ők viszont fizettek azért, hogy előre felállított sátrakban szállhassanak meg – folytatta. Mint hangsúlyozta, ezt a távot reggel fél kilencig teljesíteni kell, különben a Nap megsüti a Csapajev sziklafalát és állandó lavinaviharokkal kell számolni. Ez az út 5-6 órás sétát igényelt a függő gleccseren.

– Hajnali háromkor, fejlámpa segítségével indultunk, hogy a kritikus helyen átérjünk. Az egész olyan, mint egy hatalmas labirintus, lemaradtam a többiektől. Fél kilenc helyett kilenckor értem el a veszélyes pontot, akkor már csak 300 méter hiányzott a táborig. Néhány lavina lezúdult mellettem, amikor úgy döntöttem, visszafordulok. Tudtam, a leereszkedés ­térdpróbáló mutatvány lesz, mivel olvadékpatakok között kellett lefele haladni. Felfele menet elfogyott a vizem, és mivel szomjas voltam, megálltam, letettem a táskámat és havat olvasztottam. Egyszer csak elborult a pakkom és a pehelykabátom a gleccserhasadékba zuhant. Ekkor ütött belém a gondolat, hogy most már nemcsak az a kérdés, hogyan jutok le, de az is, kabát nélkül nincs expedíció.

A kazah–kirgiz határon

Tamás sikeresen leért az alaptáborba, ahol tudta, kabátot kell szerezzen. – Egy cseh sráctól kaptam kölcsönbe egy pehelykabátot, neki ugyanis vissza kellett utaznia Prágába, mivel elfagytak a lábujjai és nem tudott tovább mászni – mondta a folytatásról.

– Az alaptáborban két napot pihentem, amikor jött a hír, a kazah oldalon, három emberrel a fedélzeten lezuhant egy helikopter. Az egész tábort lesújtotta az eset, de senkinek nem szabadott elfeledni, miért van ott – idézte fel a történteket.

- Szilágyi Magdolna -