Segítő túra Csángóföldön

Hajdúnánás, Lábnyik - Lábnyik első látásra a világ vége; a másodikra egy mesebeli falucska Bákó megyében.

Az előző évekhez hasonlóan ismét útra kelt Hajdúnánásról az a többé-kevésbé már megszokott tagokból álló lelkes kis csapat, akik a csángó magyarok segítését tűzték ki célul. Az út szervezése hosszú hónapokba telt, hiszen a finanszírozáshoz, az adományok összegyűjtéséhez időben el kellett kezdeni a „munkát”.

A város iskoláinak tanulói, a pedagógusok, a szülők és a lakosság (ám sajnos kevés vállalkozó) szívesen támogatták a gyűjtést, hiszen a jó ügy érdekében sok olyan „kincs” került elő a padlásokról, tárolókból, melyek örömet okoztak egy másik családnak, ahol nem állnak hasonló dolgok rendelkezésre.

A legkeletibb falu

Az ajándékokat, adományokat egy olyan csángó falu lakóinak vittük, ahol az anyagi jólétet még csak hírből sem ismerik.

Lábnyik első látásra a világ vége; a másodikra egy csodaszép mesebeli falucska Bákó megyében. Ez a legkeletibb magyarok lakta falu Moldva közepében. A szakirodalom szerint a székelyes csángó falvak közé tartozik, mivel alapítói székelyek voltak. A falu egymáshoz nem túl közel lévő kis házakból áll, ahol hozzávetőlegesen ezer ember lakik. Egyszerű, inkább távolságtartó emberek, sok-sok mosolygós arcú, szomorkás szemű gyönyörű gyermek, akik rögtön belopják magukat a „távoli idegenek” szívébe.

A hosszú odaút fáradalmait pillanatok alatt elfelejti az, akit örömmel fogadnak, vagy, ha oda érkezik, ahová vágyott. Az ottani Gyermekek Háza kívül-belül remekül megfelel a céljának. A tanterem épülete konyhával, fürdőszobával ellátott, s az ottani magyart tanítók szobáival kiegészített. Udvarán nemrég holland segítséggel épült fel tíz, egyenként négyágyas faház (Csángó Táborközpont) – ez szolgált szállásunkul.

Disznótor és játszótér

Az érkezés utáni reggelen a csapat egyik része elkezdte az otthonról szállított fából, gerendákból készülő játszótér építését, a másik fele disznóvágásba fogott. A 120 kilós „alapanyagot” a közeli faluban vásárolták, tulajdonosával előre egyeztetve. A jókora húsmennyiség nemcsak a csapat élelmezését szolgálta, hanem minden nap vendégül látták belőle a falu apraját-nagyját: húsleves, tepertő, oldalas, hurka-kolbász, sült szalonna, töltött káposzta, pörkölt került az asztalra igazi jó „nánási-disznótoros” receptek szerint (a szakács és felesége gondoskodott erről).

Kevés gyerek beszéli

A szorgos munkálkodások mellett jutott idő a gyerekekkel is foglalkozni. Ők amellett, hogy izgatottan várták a készülő játszóterük birtokbavételét, szívesen vették a kézműves foglalkozásokat is. A szövés-fonás, nemezelés rejtelmei mellett fontos cél volt, hogy magyarul beszélgessünk, közösen énekeljünk a gyerekekkel, hiszen nyelvi ismereteik igencsak hiányosak. Szüleik, nagyszüleik beszélnek ugyan magyarul, de a kisebbek már nem annyira. Csak kevés helybéli gyerek érti és beszéli a magyart. Átlagban azért elmondható, hogy családonként egy-két gyerek tud, így ők fordították testvéreiknek a lényegesebb gondolatokat. Szívesen énekeltek gyermekdalokat, népdalokat az ő tájegységükről is, hiszen meglepő módon a hétköznapokban ezt kevésbé teszik.

HBN–Fekete Andrea

A cikk folytatása a Naplóban olvasható.