Helyi közélet

2014.08.03. 13:15

Viszonylag ritka a külföldi diákmunka

Debrecen - A fesztiválszezonban el is elköltik az alkalmi munkával keresett pénzt a diákok.

Debrecen - A fesztiválszezonban el is elköltik az alkalmi munkával keresett pénzt a diákok.Újra itt a nyári szünet, és diákok tízezrei kezdenek diákmunkát vállalni. A felmérések szerint elsősorban gyorséttermi, árufeltöltői, valamint csomagolói állásokba keresnek diákokat, de ma már nem ritka az sem, hogy felelősebb pozíciókba, például help desk, vagy gyakornoki pozíciókba keresnek fiatal munkaerőt.

Kell a zsebpénz

Minden nyáron diákok tízezrei vállalnak alkalmi munkát, elsősorban, hogy későbbi nyaralásukat ki tudják fizetni, vagy egyszerűen csak a zsebpénzüket növeljék. „Ahogy a felnőtt életben, úgy a diákmunkában sem érdemes a fekete vagy a szürke foglalkoztatást választani, mert amellett, hogy ez szabálytalan, nagy az esély rá, hogy a munkáltató nem fizeti ki a diákot” – hívja fel a figyelmet Csákvári Róbert, az egyik diákmunka közvetítéssel foglalkozó iskolaszövetkezet igazgatóságának elnöke.

Az interneten hamar utána lehet nézni, hogy az a diákszövetkezet, amelyikhez éppen jelentkezni kíván a diák nyári munkára, milyen előélettel rendelkezik, mióta van jelen a piacon, és legfőképpen milyen véleménnyel vannak róla a diákok. A diák minimálbér óránként 584 forint, így mindenképpen kételkedjünk, ha irreálisan magas órabérrel kecsegtetnek a munkáltatók. Felmérések szerint még nem annyira bevett szokás a külföldi diákmunka sem. Általában nem éri meg erre a rövid időszakra külföldön diákmunkát vállalni.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában