Az én ünnepem 2014 - Élő ajándék

Nyolc éves voltam. Elérkezett a karácsony szombatja. Szokás szerint édesanyánk most is bedagasztotta a kalácsot. Mikor megkelt, gudúcokat (kerek kalács) és mákos, diós hajtottakat készített belőle. Gondosan beleszaggatta, hadd pihenjen. Közben hozzákezdett befűteni a kemencét, ízik kóróval (kukoricaszár). Fájlalta a derekát, s nekem szólt, gyere gyermekem, segíts becipelni a tüzelőt, nagyon nehéz hajolgatnom.

Ezután bevetette a kalácsokat, feltette az előkét, hadd süljön a sok finomság. Mikor kisült, szokásához híven kockás konyharuhába kötött kóstolót a nagymamának, aki a szomszéd utcában lakott.

– Vigyétek át, kívánjatok áldott ünnepet!

Még hozzátette: – Nem kell haza jönnetek, majd értetek megy valaki.

Ezt nagyon furcsállottam,mert máskor nem illett sokáig maradni. Ami még feltűnőbb volt, hogy a nagymamánál a felnőttek mind elszivárogtak, nekünk meghagyták, hogy énekeljünk, várjuk a Jéuskát.

Így tettünk. Majd nagy sokára befutott a keresztanyám, s örömmel újságolta, hogy nálunk már járt a Jézuska, öltözzünk gyorsan!

Hazasiettünk. Velünk jöttek az unokatestvéreink is. A konyhában kettesével sorba álltunk, s izgatottan vártuk, hogy kinyíljon az ajtó. Bent sötét volt, csak az asztalon álló, feldíszített karácsonyfán világítottak a gyertyák. Varázslatos volt. Beléptünk. S akkor láttuk meg, hogy a fa alatt, bepólyálva, egy igazi, élő kisbaba fekszik.

Míg távol voltunk, megszületett a harmadik kistestvérem. Őt a Jézuska hozta. Ma is így emlegetjük. Most 67 éves.

- Király Istvánné, Debrecen -