2014.12.07. 11:24
Tizenháromból csak ketten élik túl az előadást
Félreértés ne essék: nem a nézők, hanem a szereplők közül…
Félreértés ne essék: nem a nézők, hanem a szereplők közül…Ahogy az a már a címből sejthető, nem mindennapi mészárlásnak lehetnek szemtanúi, akik a Titus anatómiája, Róma bukása című vérdrámára váltanak jegyet. A shakespeare-i – gyilkossággal, csonkítással, nemi erőszakkal, emberevéssel teli – művet a német író, Heiner Müller egészítette ki kommentárjaival. A „négykezes” végeredménye – a szövegmennyiségek tekintetében – 67:33 százalék lett az angol drámaíró javára.
Bonctermi konyha
Rendhagyó helyszínen, a Modem harmadik emeleti kiállítóhelyén játsszák a római hadvezér, Titus Andronicus véres történetét, mely rögtön már a jegykezelésnél sokkolja a nézőket. A terembe lépve horrorfilmbe illő látvány fogad bennünket; jobbra egy asztalon egy halottnak tűnő lány fekszik lecsüngő hajjal, velünk szemben maszkos hóhérok és egy mozdulatlan, félmeztelen alak, akit kedvünkre kipingálhatunk feketére. Miután elfoglaltuk a helyünket a szögletes arénában (lehetőség van lentről, vagy az üreges téglatest formájú játszóhely tetejéről nézni a vérengzést) egy rideg – késekkel, bárdokkal gazdagon felszerelt – boncteremben találjuk magunkat. A középen lévő boncasztalon hason fekve egy fiatal lány etet egy idősebb, öltönyös férfit levessel. S miután szemünk és lelkünk hozzáedződött valamelyest a várható borzalmakhoz, váratlanul megszólal egy hang a mikrofonból, és elkezdődik a magyarországi ősbemutató. A Narrátor (Jámbor József) beszél, aki Heiner Müller és részben Shakespeare szócsöve egy személyben. Ő visz el a húspiacra, ahol sorra bemutatja a levágandó portékákat, majd azokat leölve, feldarabolva, kommentárjaival alaposan megfűszerezve feltálalja a nagyérdeműnek.
Kissé nehezen emészthető
A Titus Andronicus – a 450 évvel ezelőtt született – Shakespeare első tragédiája, keletkezésének ideje valószínűleg 1593–94-re tehető, ez alapján írta meg 1984-ben Heiner Müller a most bemutatott művét. A kissé nehezen emészthető darabnak már a XVI. században – a műfordító Forgách András szerint – „olyan sikere volt Londonban, mint egy hollywoodi sikerfilmnek manapság.” A bosszúdráma az ókori Rómában játszódik. Ide tér vissza győztesen Titus (Schlanger András), a nagy római hadvezér az északi gótokkal vívott hosszú hadjáratból. A győzelmi rítus részeként – s megmaradt fia, Lucius (Szotyori József m. v.) javaslatára – feláldoz egy foglyul ejtett ellenséget. S teszi ezt az áldozat – lábai elé boruló – anyja, Tamora (Újhelyi Kinga) könyörgése ellenére, ezáltal beindítja a megtorlás és gyűlölet leállíthatatlan gépezetét. Tamora és életben maradt két fia, Chiron (Vecsei Miklós e. h.) és Demetrius (Papp István) bosszút esküsznek. Ezzel pedig kezdetét veszi a kétélű retorziótörténet, előbb Tamoráé, majd Titusé.
Az ünnepi asztalon
A gót királyné, célja elérése érdekében, a hataloméhes új császár, Saturnius (Dánielfy Zsolt) felesége, s egyben Róma császárnője lesz, feltüzelt fiaival előbb megöleti férje testvérét, Bassianust (Herman Ferenc m. v.), majd parancsára gyermekei megerőszakolják és megcsonkítják Laviniát, (Tenki Dalma e.h.), Titus egyetlen lányát. A válasz nem várat sokáig magára, s a megkeseredett apa különös kegyetlenséggel kivégzi lánya meggyalázóit, majd megfőzi őket, és feltálalja anyjuknak. Az ünnepi asztalhoz a jeles díszvendégek, a császár és a császárné mellé Tamora volt néger szeretőjét, Aaront (Mercs János) is betolják, igaz, csak a felét, hiszen a mórt is megölette a hős hadvezér. A darab végére törvényszerű, hogy szinte mindenki meghal, a Narrátoron kívül csak Titus bátyja, Marcus (Kóti Árpád) marad élve.
Sírjunk-e vagy nevessünk…
Az olykor gyomorforgató történéseket Szabó K. István rendező (a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetője) abszurd humorral próbálja oldani, olyannyira, hogy néha elmegy a morbiditás határáig. Nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, amikor például a címszereplő levágott kezét egy botra rögzítve tartja a megmaradt másikban, majd vérző felső végtagját lánya szájába helyezi… Döbbenetes, ahogy a szörnyűségeket színészei nemcsak, hogy felidézik, hanem fizikailag is megjelenítik…
Hassó Adrienn
,,… olyan ragyogó tehetségű, mint a nap”