Mindenki, mindenhol, és mindenkivel…

Debrecen - A cívisvárosban élő X, Y, Z generáció tagjai most láthatták itt először az előadást.Január végén két alkalommal láthatta a debreceni nagyérdemű a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház vendégjátékát. Shakespeare Szentivánéji álom című színművét sajátos művészi vízióként álmodta színpadra a grúz rendező, David Doiasvili.

Shakespeare születésének háromszázadik évfordulóján, 1864-ben mutatta be első ízben a budapesti Nemzeti Színház a Szentivánéji álmot, mely Jan Kott – a jeles irodalomtörténész, kritikus – szerint a drámaíró legerotikusabb műve. A debreceni teátrum először 1867-ben, legutóbb pedig 1950-ben (!) tűzte műsorára a darabot – olvasható „A debreceni színészet története” című kötetben. Ez pedig azt jelenti, hogy a cívisvárosban élő X, Y, Z generáció tagjai most láthatták itt először az előadást!

Magamutogatóvá vált

Lehúzott függöny előtt napszemüveges, lenyalt hajú fickó ül egy széken, előtte mikrofonállvány, majd egy másik, szintén fekete ruhás alak kötélen húz be az óriáskivetítő vásznáról – a takarásból – egy csuklóján megkötözött nőt a színpadra. Már a nyitó jelenetből egyértelműen kiderül, hogy itt most nem egy klasszikus feldolgozást fogunk látni, hanem egy modern, a vizualitást előtérbe helyező produkciót. S e koncepciónak megfelelően hol vicces, hol meghökkentő színpadi eseményeknek lehetünk szemtanúi: szereplők repkednek a kivetített felhők között, szerelmespár ül, fekszik, biciklizik, szexel függőlegesen a paravánfalon vagy éppen egy zongora tetején, férfi csókol férfit, miközben Stromae Formidable című dala üvölt – jó néhányszor – a hangfalakból.

Nem is volna semmi gond a modernizálással, amennyiben ez nem merülne ki egy látványshow-ban, s nem válna ezáltal az egész egy kissé magamutogató rendezői színházzá. Ám ezúttal az volt az érzésünk, hogy ez az előadás elsősorban David ­Doiasviliről és az ő ötletarzenáljáról szólt (mely az egyik ismert videómegosztó tanúsága szerint ráadásul nem is egészen új, hiszen a rendező ugyanezt a díszletet, kivetítéseket, koreográfiát egy az egyben már alkalmazta egy korábbi alkalommal Tbilisziben…), ahol a színdarab legfeljebb kiindulási pont volt, a színészek meg csak szükséges közreműködők, parancsvégrehajtók.

Elképzelhetőnek tartjuk persze, hogy az internet és a modern technika adta lehetőségek ilyen mértékű beemelésével talán a rendező közelebb szerette volna hozni a fiatalság számára Shakespeare-t. S ez rendben is lenne, ha ezek az alkalmazott vizuális és akusztikus eszközök segítenék a befogadást, s nem a megértés útjában állnának. Aki a Szentivánéji álom több síkon futó történetét előzőleg nem ismerte, nagy valószínűséggel úgy megy haza, ahogy jött, mert ettől a nehezen követhető verziótól nem lett sokkal okosabb, már ami a cselekményt illeti.

Állóképességet igényel

Ha már a hibáknál járunk, meg kell még említeni a közel három és fél órás játékidőt, melyből a mozgalmasabb s egyben sikerültebb első rész közel kétórás volt! Nos, csak az érdekesség kedvéért, Shakespeare idejében a Globe Színházban délután kettőkor kezdődtek az előadások, és maximum két és fél órásak voltak! Ebből az alapanyagból egy ilyen tehetséges, gazdag képi fantáziával megáldott művész egyébként simán létrehozhatott volna egy élvezhető, feszes ritmusú produkciót, ha nem akarta volna mindenáron megnyerni a rendezői Ki mit tud?-ot. Dicséret illeti egyébiránt a remek – saját maga által kreált – jól használható díszletért! A grúz színházcsináló érezhetően annyira beleszeretett saját ötleteibe, hogy nem tud megválni azok egyikétől sem, pedig a kevesebb, lehet, több lenne… Kifejezetten szeret játszani, leginkább egyedül, s öncélú rendezői önmegvalósítása annál kéjesebb, minél hosszabb.

Egyes – egyébként jól átgondolt és kivitelezett – jelenetet saját öröme, izgalma (?) fokozására addig húzza vagy tartatja ki színészeivel, amíg a néző teljesen el nem unja magát. Nála a szerelem akrobatikus mutatványokban és szadomazó játékban nyilvánul meg, mely meglehetősen igénybe veszi a szereplők állóképességét, s a szerepkettőzések sem könnyítik meg a helyzetüket, de – valljuk be – a miénket sem. Itt – s az eredeti shakespeare-i történetben is – Puck (Farkas Dénes) varázspora hatására, mint egy swingerklubban, mindenki mindenkivel azt tesz, amit csak akar. A megbabonázott fiatalok egymás párjai iránt lobbannak szerelemre, így Heléna (Tompos Kátya) legjobb barátnője, Hermia szerelmével, Lysanderrel (Fehér Tibor), míg a másik fiú, Demetrius (Mátyássy Bence) Hermiával (Fátyol Kamilla) bújik ágyba. A nyáresti tréfa folytatásaként Oberon (Horváth Lajos Ottó) maga hinti felesége, Titánia (Nagy-Kálózy Eszter) szemére a varázsport, majd végignézi a szamárral (Szarvas József) való szenvedélyes szeretkezését…

Összességében nem állítjuk azt, hogy Doiasvili víziója nem hagyott nyomot bennünk, mert – a már említett önismétlés s egyéb hiányosságok ellenére – munkája kifejezetten egyedi atmoszférájú, olykor izgalmas, szórakoztató, de mindenképpen elgondolkodtató.

- Hassó Adrienn -