Mestersége címere: filmcsináló

Debrecen - A galíciai zsidó, aki becsületes magyar maradt, de amerikai rendezővé vált.Kertész Mihály furcsa figura volt. Nem mint művész tekintett magára, hanem a filmet, mint mesterséget vette halálosan komolyan. Évi öt-hat filmet készített, összesen több, mint százhetvenet és ezek jelentős része még maradandó is lett – mondta Réz András filmesztéta az Apolló Moziban, amelynek Nagytermét az Oscar-díjas magyar rendezőről nevezték el nemrégiben.

– A pasas galiciai zsidócsaládba született, ez nem a „fölvet minket a pénz” szinonímája. De ő egy rendes becsvágyó fiatal volt, színészmesterséget tanult és artistáskodott. Eldöntötte őt ez a világ érdekli, ám hiába tanulta meg a szakmát nem állhatott be egyfajta filmcsinálásra. Belépett egy olyan technikai korba, amelyben elég béna némafilmek készültek. Erről tanúskodik az egyetlen fennmaradt magyar filmje, az 1914-ben készült Tolonc című. Olyan, mint egy népszínmű. A színészek jók, köztük például Jászai Mari. Aztán jönnek a hangosfilmek, amelyek jellemzője, hogy a kamera egy helyben áll és dunnákba van „csomagolva”, majd a harmincas években jön a szín. A rendezők egy része leblokkolt a hangnál, mások pedig a színnél. Ezek új filmnyelvek. A kamera előtt létrehozott világban ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a színek milyen hangulatot teremtenek, mit szimbolizálnak. Michael Curtis végigvágtázott ezeken a korokon úgy hogy megmaradt becsületes magyarnak. Ezt mindenki tudta Amerikában, mert olyan rosszul beszélt angolul. Közben pedig amerikai rendezővé vált, azaz egyre pontosabban érezte, hogy az Egyesült Államok nagyon szigorú, ámde fizetőképes nézőit mi feszíti, mit fognak megnézni.

Kertész Mihálynak nem egyszerűen hallhatatlan műveket kellett alkotnia, hanem olyanokat, amelyekért az aktuális közönség a pénztárnál fizet. Mindkettőre képes volt – fogalmazott Réz András.

Az utókor ítéletében kár bízni

– A múlt csak akkor létezik, ha jelen van – folytatta a filmesztéta a teremnévadón, amelyen Kertész Mihály örök érvényű rendezését, a Casablancát vetítették. – A film bizonyítja, hogy ez a Kertész Mihály nevezetű férfi nagyon is jelen van. Megnéztem hogyan vélekedik a nagybecsű szakma, kritikusok, esztéták arról, hogy melyek a világ legjobb filmjei. Ezt a listát egyébként sose vegyétek komolyan, mert az a film működik, amely nyomot hagy bennetek. De viszonyításképp előkerestem a lasjtromot, amely elején nagyon masszívan fogal helyet az Aranypolgár című mű. A nagy kegyelet övezte Orson Welles alkotásból annyi rémlik, hogy volt benne valami szánkó. Ezzel szemben a Casablanca annyira erős, hogy más rendezők nem bírják ki, hogy ne idézzék. A Játszd újra, Sam!-ben például, vagy a Macskajajban. A Harry és Sallyben a főszereplők perceken át beszélgetnek a Kertész-filmről, de volt Tapsi Hapsi-„feldolgozás” és Casablanca-burleszk is, valamint egy belga nagyon fura énekesnő Viktor Lászlónak nevezte el magát az egyik főszereplő nyomán.

Elgondolkodtam azon, mi a fenét tudott Kertész Mihály, hogy mi 2015-ben képesek legyünk a filmjébe belelátni a mai napunkat, a hitünket, kétségeinket, bizonytalanságainkat. És ki tudja még mit, hisz mindannyian más filmet látunk. Ha beülünk rá nem az az érzésünk, hogy lerójuk a kegyeletünket, hanem nevetünk, meghatódunk, elérzékenyülünk, pedig hetvenhárom év telt el a forgatás óta és a világ nagyot változott. Nem tudom a titkot megfejteni. Művész? A fene tudja. Annyi biztos, hogy hihetetlen szakmai profizmussal művelte a mesterségét, s közben adódtak termékei, amik túlélték őt. Nagy formátumú alkotó volt és megtiszteltetés, hogy ha erre jártok találkoztok a képmásával – zárta.

HBN–HABE

Kertész Mihály termet avattak

Debrecen - Kertész Mihály, Oscar-díjas magyar rendezőről nevezték el az Apolló mozi nagytermét kedden.