Olvasói levél: Dicsőséges tavaszok

Debrecen - „Nagyapáink és apáink, / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit, mint mink:/ Huszonnégy óra alatt….” – így tudósít az a Petőfi Sándor, aki már jó előre megérezte az „új vihar-szelek” eljövetelét – azaz a forradalmi változások elkerülhetetlenségét – a Tízek Társaságának (Petőfi Sándor, Jókai Mór,Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán, Kerényi Frigyes) 1846 tavaszán történt megalapításával személyesen is részt vállalt egy megállíthatatlan történelmi folyamatban.

A bécsi udvar így reagált erre: „Azzal tűnt föl, hogy politikai verseket és cikkeket ír, és hogy ezekben, valamint bizalmas körökben tett szóbeli nyilatkozataival egzaltált gyűlöletet árul el az osztrák államigazgatás ellen; a legközelebbi jövőre pedig a fennálló rend teljes felfordulását és a véres katasztrófát jósolja. Felkérem járás-kelését gondosan szemmeltartani – levelezését pontosan ellenőrizni”.

Az 1848-as év március idusa azonban bekövetkezett: „Üdvezlégy születésed napján, Magyar Szabadság! Élj addig, míg csak él a magyar!”

1849 tavaszán reményteljesen indulhatott a dicsőséges Tavaszi Hadjárat. A megrémült birodalom –„őfelsége” térdrehullása által – segítséget kapott I. Miklós cártól a „rebellis” magyarok ellen. A történelem folyamán talán még olyan nem fordult elő, hogy egy ország az övéjénél sokkal nagyobb számú idegen haderőt vetetett volna be a saját belügyének rendezésére. „Jön az orosz, jön az orosz…/ Eljött tehát az utolsó / Ítélet…”

Sajnálatos módon azonban a magyarországi Fő Hadsereg és az Erdélyi Hadsereg hazaszeretete, elszántsága, véráldozata ellenére következett be augusztus 13-a (Világos), majd Október 6-a; illetve a kegyetlen megtorlások időszaka.

Ez a múlt, de vajon mennyit tanult az egykori idők történéseiből az a polarizált és értelmetlenül megosztott magyar társadalom, amely elhanyagolja az oly fontos nemzeti együttműködést és hagyja magát befolyásolni, vezettetni a különböző politikai érdekektől, oldalaktól és gombamód szaporodó szervezetektől?

Nemzeti ünnep előtt állunk, tehát: ez lenne az a nap; az az alkalom, amikor közös hazánkban egy reményteljes jövőt lehetne megalapozni, körvonalazni, az értelmetlen – sehova se vezető – mesterséges feszültségkeltés helyett. Az egyházi vezetők felismerték és belátták (végre!) azt, hogy egy közös akarattal – ökumenikus szándékkal (amely nem az ördögtől való!) – értelmes, építő jellegű párbeszédet folytathatnak egymással.

Ehhez hasonló „bölcsesség” a „politikacsinálók” és a közszereplők részéről az idei tavaszt is felsorakoztathatta volna a dicső tavaszok közé.

- Hutzler Vilmos, Debrecen -