Hogyan lehetne így hatékony?!

Debrecen - Az egészségügyi szakértők ismét felsorolták a finanszírozásból fakadó problémák egy részét.

Az Európai Unió országainak 90 százalékában az elmúlt években növelték az egészségügyi intézmények autonómiáját – ellentétben a nálunk zajló folyamattal –, és természetesen nagyon komoly ellenőrzési rendszerrel, minőségi kontrollal figyelik, hogy a gazdálkodás ne előzhesse meg a gyógyítás szempontjait – magyarázta egyebek mellett dr. Dózsa Csaba, az ELTE egészség-gazdaságtannal foglalkozó tudományos munkatársa a Magyar Kórházszövetség kongresszusának csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén. Elsőként dr. Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja mutatott rá, hogy a hatékonyság elengedhetetlen feltétele a bizalom, a kiszámíthatóság és az átláthatóság. A bizalom hiányát jelzi, hogy a döntéshozók meg sem jelennek a hasonló fórumokon, a szakmabeliek csak maguk között beszélgetnek. Amikor valamely reform eredményeként nőtt a hatékonyság, a megtakarítás, hipp-hopp, eltűnt onnan. Rövid osztogatási periódusok váltakoznak hosszú megszorítási periódusokkal – szemléltette a problémákat a dékán.

Adósságot sem halmoztak fel

– Mi köze a kormányzatnak a bérhez?! Miért nem a kórházigazgatóval tárgyalok erről? – vetette fel dr. Tóth Árpád, akinek tömör fejtegetéseit komoly figyelem követte. Az idősebb korosztályhoz tartozó dr. Fülöp Rudolf, a törökbálinti gyógyintézet igazgatója, válaszul felidézte, hogy 1986 után néhány évig mindenről maguk a kórházvezetők döntöttek, ez nagyszerű helyzet volt – és adósságot sem halmoztak fel. Tóth Árpád szerint a kérdés az ágyszámot illetően is felvetődik, sőt, végiggyűrűzik az egész rendszeren: nem tudni, kik, milyen információk birtokában határoznak a finanszírozásról! Többen folytatták a példákat: ha az intézmény biztos lehetne abban, hogy ágyszámcsökkentés után nem kurtítanák a pénzét, sokkal hatékonyabbak lehetnének, például egynapos sebészettel, járóbeteg- vagy otthoni ellátással. Amikor az állam egyformán kiegyenlíti a tartozásokat, az jár jól, aki a legtöbbet görgeti. Hogyan kérhető így számon a hatékonyság?! – hangzott el, akárcsak az, hogy a betegek szemléletének is változni kell: a gyógyításnak sokszor más módja is van, mint a kórházi kezelés. A gyógyítás nyilván akkor a legolcsóbb, ha a páciens minél alacsonyabb szinten, lehetőleg már-már az alapellátásban megkapja azt, amire szüksége van. Ebben jó irányt szab a kormányzat – mondták.

Háromszoros negatív hatás

A forrásteremtés témakörben a járulékcsapdára dr. Bodrogi József egészségügyi közgazdász hívta fel a figyelmet Eszerint nagyon népes korosztályok mennek nyugdíjba a következő években, a járulékbefizetésük elmaradását megérzi majd az OEP. Részben ugyanők megjelennek nagy számban az ellátások fogyasztóiként. Az említettek között pedig nagyon sok lesz az orvos, a nővér. Mindezek miatt tripla negatív hatás érinti majd a rendszert.

Senki nem vitatta a megállapítást, mely szerint a forráshiány következménye a tartozás folyamatos emelkedése és újratermelése, a megalázó bérek, valamint a növekvő elvándorlás.

Leütve, mint a szúnyog

A Magyar Rezidens Szövetség képviseletében dr. Dénes Tamás a tisztességes alapbér és teljesítményfinanszírozás igényét ismételte, valamint, hogy meg kell adni a sajátorvos-választás lehetőségét. Forrástöbblet nélkül nincs megoldás – szögezte le, a fájdalomküszöbre térve pedig így fogalmazott: megcsíp a szúnyog, fáj, leütöm. Így járt a rezidensszövetség, amelyet mindenki magára hagyott. Pedig jobb lenne együtt elmagyarázni a döntéshozóknak a folyamatok várható végkifejletét, különben azok elszabadulnak.

A plenáris terem kivetítő tábláján ekkor ez volt olvasható: „Az ágazatban nem alakult/alakulhatott ki az összefogás, még mindig jellemző a széthúzás és az egymásra mutogatás…” Rácz Jenő végül leszögezte: nem magunknak, a lakosságnak kérünk. És nem az a fő kérdés, hogy milyen hasznot hoz 100 milliárd forint ráfordítás, hanem hogy milyen egyéni és társadalmi következményei lesznek a nem adásnak.

HBN–SZK

Szabályozatlan magánellátás

Az állami egészségügy forráshiányos és fenntarthatatlan, a magánszféra szabályozatlan. A felmérések szerint az állampolgárok egyre többet költenek egészségügyi kiadásokra, noha erre semmilyen előtakarékossággal nem rendelkeznek. Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdásztól hallhatták ezeket a megállapításokat a Magán és közösségi ellátások című szekció érdeklődői. A szakember bemutatta, milyen formákban, szervezetekben jelenik meg a magánszféra, a jövőt tekintve azonban pesszimista volt: amíg a szabályozási háttér nincs rendben, addig a fejlődésre sincs mód, hiány van továbbá orvosokból és fizetőképes keresletből – közölte.

Takács Zoltán, a Főnix-MED Zrt. vezérigazgatója a magántőke jellemzői között felsorolta: üzleti kockázatot vállal, számlát ad, piaci áron vásárol anyagot és eszközt, saját szervezetet épít, önálló döntést hoz. Vásárlói: OEP, egészségpénztárak, kiegészítő betegségbiztosító, munkáltató, magánember. Az előadó szerint a magánember lesz a változások előidézője., mert aki magánellátásra költ, az többletszolidaritást vállal: járulékot fizet, s még ezen felül is áldoz – igaz, magára. Javaslata szerint élénkítené a keresletet és csökkentené a várólistát, ha az egyének a számlás kiadásaik meghatározott (két számjegyű, minél nagyobb) százalékát leírhatnák az adóalapból.