2015.04.15. 13:11
Nem műsort, tévét nézünk
Debrecen - „Puzsér Róbert: Nem hiszek a távirányító-demokráciában.”
Debrecen - „Puzsér Róbert: Nem hiszek a távirányító-demokráciában.”
„A kereskedelmi televíziós modell tömegpusztító fegyver, amely károsabb, mint egy hidrogénbomba” – osztotta meg véleményét Puzsér Róbert hétfőn este az Apolló Moziban ülőkkel.
– Utóbbi detonációja után fel kell sepregetni és be lehet népesíteni újra az országot. A kereskedelmi tévézés viszont nem a fizikai, hanem a morális, illetve esztétikai térben rombol, ami után nem lehet tiszta lappal újrakezdeni. Eltájolódik az ember belső iránytűje – folytatta.
„Hálózatnézőben”
A klubvetítésen ezúttal a filmkritikus egyik kedvencét, Sidney Lumet 1976-os filmdrámáját, a Hálózat című filmet nézhették meg az érdeklődők.
– Amikor először láttam úgy éreztem, hogy egész életemben ezt akartam megfogalmazni, csak nem tudtam ilyen pontosan. Döbbenetes, hogy kétéves voltam, amikor ezt az ismeretet, nézetet már ilyen pengeélesen kommunikálták Amerikában. Azt, hogy szórakoztatássá, pénztermelő iparággá vált a világról szerezhető tudás monopóliuma. Nem vettük tudomásul, hogy a média egy hatalmi ág. A jó és a rossz fogalmak helyére a heti nézettségi adatok kerültek. Háttérbe szorult az igazság és előtérbe került az érdekesség, majd ez is másodlagossá vált, ma a tálalás a leglényegibb elem. Ez a film tökéletesen megmutatja azt, ami az elmúlt 17 évben történt hazánkban. Akkor szabadították ránk a kereskedelmi televíziókat és dobtak le hazánkra két tömegkommunikációs hidrogénbombát – fogalmazott Puzsér.
Kapod, amit látsz
Beszélgetőtársa, Tatár Tímea, a nézői döntést említve igyekezett fényt gyújtani a sötét képben, amit a vendége lefestett.
– Nem hiszek abban, hogy a választás a fogyasztó kezében van – szögezte le a filmkritikus. Ha például disznókat tartok és mindennap ugyanazt szórom eléjük, biztosan meg fogják enni. Aztán persze állíthatom a táplálékról: én előre felmértem, hogy nekik ez a jó és lám fogyasztják is. Jó példa az 1998-ben indult Barátok közt, amit másfél éven át senki sem nézett, mert a magyar színjátszásnak nívója volt. A Sinkovits Imréhez, Kállai Ferenchez, Darvas Ivánhoz szokott közönség viccnek találta a sorozatot. A programigazgatóság viszont addig adagolta azt kitartóan, míg átszakadt a kulturális pajzs, ami e filmtől védte a magyar társadalmat és ma ez a legnézettebb műsor.
Nincs távirányító-demokrácia. A gyerekeink nem tehetik meg, hogy nem nézik az aktuális reality-t, mert a közösségeikben ők elszigetelődnek. De ha egy ilyen műsor tematizálja a közösségeinket, akkor a kulturális közös nevezővé, az eddigi Anyám tyúkja helyett, Aurélió (egy valóságshow szereplő – a szerk.) péniszpörgetése válik – mondja vészjóslón.
Mint a tűz…
„Hazug érv, hogy tessék elkapcsolni, ha nem tetszik. Az emberek sodródni szeretnek. Ha megadjuk nekik a könnyebb utat, akkor arra indulnak. Nem is a műsort, mint inkább a televíziót nézik. A doboz egy olyan villózó kép, mint a tűz. Kikapcsolsz, amikor ülsz előtte és bámulsz bele. A lezsibbadt állapot pedig tökéletes ahhoz, hogy átadjanak a nézőnek logókat, dallamokat. Egy fogyasztói kultúrát, érzetet, amely szerint a kefirtől egészségesek, a nagyobb tévétől boldogabbak lesznek. Azt hazudják, hogy a boldogság megvehető. Miközben tudományos tény, az emberek boldogabbak azon országokban, ahol alacsonyabb a fogyasztás.” Közönségi-kuncogással kísérve óvatosan szóba kerül a közszolgálati tévé, amelynek ellenpontként kellene szolgálni a bulvárviharban, mivel elméletileg nem lenne szüksége reklámra.
– Ehhez képest azt látjuk, hogy a nemzeti hírcsatornán reklámok mennek, amikor épp nem a szánalmas híradás, a teljes hülyítés zajlik – vágja rá Puzsér Róbert.
– Biztató jelek, technikai újítások azért vannak – enyhült meg a vendég – például a set top box, amellyel előre felvehetik a kiválasztott műsorokat a nézők és a reklámokon egyszerűen továbbtekerhetnek Kifutóban van a kereskedelmi tévés modell az internet és az előfizetéses csatornák okán is.
HBN–HABE
Nem értek egyet Puzsér Róbert apokaliptikus világnézetével, miszerint évek óta szívjuk tüdőnkbe a mérgező reklámfüstöt, ami csak bűzlő mellékterméke a lobogó lehetőségnek, amivel ismeret- és kultúraközvetítő tábortűzzé lehetne tenni a vibráló dobozt, a tévét. Illetve ezzel a részével még igen, de hogy menthetetlen, már vérző áldozatok lennénk a programigazgatók oltárán, azt nem vállalom fel. Horváth Borbála írása.