Racka ruhaváltás

Debrecen - A múlt század elejére már csak a Hortobágyon maradt számottevő állomány.

„Mi az a hortobágyi puszta? Egy ismeretlen sziget a szárazföldön. Ismeretlennek is méltán nevezhetem; mert akik a híre miatt idejönnek mulatni, mind ott telepszenek meg a hortobágyi vendéglőben, onnan visszatérnek; az évenkénti két nagy marhavásárt is ott tartják meg a hortobágyi nagyhíd előtti síkságon; de bele a puszta végtelen útvesztőjébe ritkán vetődik el valaki; jártas kalauz nélkül meg se is próbálja” – így emlékszik Jókai Mór Útileírások című könyvében. Derencsényi István kollégánk – sokadjára már – beljebb merészkedett, s útja egyenesen a mátai juhhodályig vezetett, ahol 1900 juhot szabadítottak meg télre növesztett vastag gyapjúbundától.

Juhnak írom, ugyanis elődeink a finnugor eredetű „juh” szót csak a rackára használták, a nyugatról származó sváb fajtákat és a merinót a német eredetű „birka” megnevezéssel illették. Ez arra is utalhat, hogy már a honfoglaló magyarok is rackát tartottak, legalábbis Hankó Béla, neves zoológus szerint.

Ma a juhok kevesebb mint öt százalékát alkotják a hagyományos fajták, ennek ötöde hortobágyi racka, ami mintegy 6500 egyedet jelent a szaklapok szerint. Őrizzük, s csodáljuk ezeket a csavart szarvú különleges állatokat.

HBN