A válasz: a szerelem mulandó és örök

Debrecen - Mondják, hogy a szerelem átalakul szeretetté, de ez nem ilyen egyszerű…

– A mi kultúránkban van a társkapcsolatoknak egy szokásos indító ereje, a szerelem – kezdte Pál Feri a tőle szokott lendülettel A magánytól az összetartozásig című előadását nemrégiben a Lovardában. A legmélyebb emberi érzelemről szóló estet két olyan társkapcsolat-, összetartozás-történettel indította, amelyek egyikét sem a szerelemre alapozták, bár mint később kiderül, senkit sem szeretünk úgy, mint azt, akibe egyszer szerelmesek voltunk.

Azt szeretjük, akivel élünk

– Jegyescsoportomban mesélte egy fiú – kezd bele nagy átéléssel Pál Feri. – A repülőn egy indiai férfi mellett ült – és már rendez is egymás mellé két széket, amely egyikére lehuppanva indiai vőlegénnyé, másikra átcsúszva magyar jegyes ifjúvá válik. – Hamar kiderült, hogy mindketten az esküvőjükre készülnek, és a másik kultúrabélinek egyetlen fénykép az összes ismerete jövendőbelijéről. A magyar fiú megrökönyödve kérdi: – Hogyan leszel képes szeretni, ha nem is ismered? – játssza el a mentálhigiénés szakember, úgy, hogy még a hosszú kezein lévő utolsó ujjpercek is alárendelik magukat a kifejezési szándéknak, mintha minden része a szívében és fejében lévő gondolatok meghosszabbítása lenne.

– Az utastárs, hasonló meglepettséggel így felelt: – Hiszen lesz rá ötven évem, ennyi idő alatt csak kitapasztalom, mi az, ami jól esik neki, ami boldoggá teszi.

A másik esetben egy amerikai férfi, második válása után, szomorúan sóhajt egy nagyot argentin nyaralása során: – Ennyi csalódás után olyannal szeretnék élni, akit szeretek. – Egy helyi nő pedig így felel: – Nálunk ez másként megy, ti mindig olyannal akartok élni, akit éppen szerettek, mi pedig azt szeretjük, akivel élünk.

– A szerelem élettani változásokat hoz létre, lesznek bennünk hormonok, amelyek mennyisége százszorosára nő. Természetes úton létrejövő enyhe kábítószeres befolyásoltság alá kerülünk – folytatja. Képzeljük csak el, a fellángolás időszakában van, hogy egész éjjel egy szemhunyásnyit nem alszunk, és másnap ez nem zavar. Mennyi ideig tart a szerelem élettani változásoktól sem mentes fellángoló időszaka? – kérdi a közönségtől. A jelenlévőktől határozott válasz csattan a színpad szélén, ahonnan egyébként az egész előadás alatt igyekszik lejönni Pál Feri, hogy még közvetlenebb legyen a kapcsolata a hallgatósággal.

Tizennyolc hónap – hangzik el. „Épp ennyi ideig voltam katona, ez fix volt, egy nappal sem több, de a szerelemben nem vagyunk egyforma alkatúak” – mondta az atya. „Van, aki hömpölyög, és van, aki árvíz, egyeseknél egy, másoknál két és fél évig is tarthat ez az állapot.

Az itt a „piszok kérdés”

– A szerelem örök vagy mulandó? – bolydította meg újra a jelenlévőket egy – saját bevallása szerint is – „piszok kérdéssel” a mentálhigiénés szakember. Csak néhány örök szerelem mellett voksoló tartotta fel kezét.

– A fél nézősereg irigyel titeket – reagált mosolyogva Pál Feri. – Egy nőismerősömtől hallottam egyszer: a szerelem örök, csak a férfiak váltakoznak.

A szakirodalom azt írja, ha az élettani változásokat, a hormonszintet vesszük számításba, akkor törvényszerűen mulandó. A dolog lélektani része azonban maradandó, örök érvényű lehet. Annyira így van ez, hogy a kapcsolati krízis idején vissza tudok nyúlni a megélt szerelem föllángolós időszakának érzéseihez, mint erőforráshoz. Mondják, hogy a szerelem átalakul szeretetté, de ez nem ilyen egyszerű, mert senki mást nem szeretek úgy, mint azt, akibe szerelmes voltam. A legpontosabb válasz tehát így szól: a szerelem mulandó és örök.

Gyermekké válunk

A kutatók azt is mondják, hogy a személyiségfejlődésnek egy már átélt, meghaladott életszakaszát újraéli a szerelmes ember. Ezen létszakasz a csecsemőkor. Gügyögünk, becézünk és olyan szavakat, viselkedésmódokat találunk ki, amelyeket csak mi ketten értünk, éppúgy, mint a baba és az édesanya.

A szerelmes ember azt éli meg, hogy ha a társa vele van, mindene megvan. Ami köztük van, rendkívüli, egyedi, és senki más szerelme nem olyan, mint az övék. Épp ezt éli meg az anya és a csecsemője is. Ha azonban az anyukám sok mindent nem adott meg nekem, akkor ez az élmény lesz eleven bennem, és a párommal megélt élményekből szeretnék még többet. Úgy érezhetem, muszáj valakinek úgy szeretnie engem, hogy egy szál magában minden szükségletemre pozitív választ adjon.

– Ismerős-e nőként, hogy arra vágytok, hogy a társatok kitalálja, mit szeretnétek? A női sors egyik lerakhatatlan terhe, hogy ha nem szólok, nem találja ki, ha jelzek, ugyan megcsinálja, de az már nem olyan. Csecsemőkori alapélményünk, hogy valaki szavak nélkül, ráhangolódva tudja, mi van velem, mire van szükségem. A szerelem első néhány évében könnyebben hangolódunk egymás tudattalan részeire, ezért jogosnak érezzük ezen igényünket, de ez megcsal minket. Néhány év múlva ugyanis visszaáll a hormonszint, és az én-határok visszafeszülnek.

Idealizál, démonizál

– Kezdetben úgy idealizáljuk a párunkat magunkban, ahogyan a szüleinkkel tettük gyermekkorunkban. Ha egészséges lelkületű vagyok, elhiszem a szüleimnek, hogy ha velem vannak, semmi bajom nem eshet. Képzeljünk el egy totális realitásban élő négyévest. A hintázáskor azt mondaná: „Édesanyám, tudja, melyik az ügyeletes kórház? Édesapám, az összes rögzítésfunkció ellenőrzése után tetszik lökni?” Egyetlen gyerek se mond ilyet, ehelyett így biztat: Magasabbra! Gyorsabban!

Néhány év után azonban elkezdjük démonizálni a párunkat, s rájövünk, nem tudunk együtt élni vele. Az első tévedésünk, amikor a jórészt pozitív tulajdonságaiból összeállítunk egy képet a másikról. A második pedig az, amikor néhány év múlva az összetöredező képre mondjuk: most látom csak, milyen is ő.

Létezik ez utóbbira egy szakkifejezés: kölcsönös neurotikus allergia. Kedves pszichológus ismerősöm is eljutott ide. Azt mesélte nekem: „Arra gondoltam, hogy az én férjem nem lehet ilyen. De tudatában voltam a kapcsolati szakasz jellemzőinek, és némi önreflexióval a szemlélődő szerepét vettem fel. Amikor együtt voltunk társaságban, akkor hagytam, hogy a férjem másokkal beszélgessen, mire látom, hogy Ilonkával húsz perce beszélget, ő meg érdeklődve hallgatja a férjem hülyeségeit. Aztán csatlakozott Piroska is, hát ő meg könnyesre nevette a szemét. És láttam, hogy utóbbi még kelleti is neki magát.”

Élet, „vegyesbe”

– Itt jön tehát a harmadik lépés – zárja Pál Feri –: a realizálás. Ebben munka van, mert van egy feltétele. Akkor tudlak reálisan látni, ha magamat is. Ha képes valaki önmagát saját jó és rossz tulajdonságaival felmérni, akkor ettől szabadságot nyer. Ide kapcsolódik egy gyermekkori emlékem Zamárdiból, a hetvenes évek legelejéről. Megjelent a csavaros fagyi, annak minden gyönyörűségével, tekergett a tölcsérbe a hideg finomság. Csakhogy az árusnál a vaníliát és csokit adagoló kar össze volt kötve, s hiába mondtam én gyerekként: vaníliát kérek. Vegyes van! – jött a válasz, és a kezembe nyomtak egy tölcsérnyit az édességből, amelynek fekete és fehér oldala is volt. Az életet is kikerülhetetlenül „vegyesbe kapjuk”, és ha ezt tisztán látjuk, könnyebb elfogadnunk azokat a hullámvölgyeket is, amelyek természetes módon hozzátartoznak egy párkapcsolathoz.

Horváth Borbála

Névjegy: Pál Ferenc – vagy ahogy szinte mindenki ismeri: Pál Feri

Az ágy közös. A kártya nem

– A szerelemnek nemcsak élettani, hanem lélektani következményei is vannak. Amikor szerelmes leszek, az én határaim átjárhatóbbá válnak, mert be kell, hogy engedjem a másikat. Ahogyan hétszámra, hónapszámra hajnalokig beszélgetünk, megismerjük és magunkba szívjuk a másik egész élettörténetét, egyszerre a társunk az önmagunkról alkotott képünk, sőt az önazonosságunk részévé válik. Mondjuk is, hogy amikor itt vagy, akkor érzem, teljes vagyok. Kerestem a nagy őt, és veled lett a nagy mi.

SIM-biózisban

– Ezzel kapcsolatban rettenetes élményem volt. Utaztam a vonaton egy szerelmespárral, akik látnivalóan össze voltak gabalyodva. A fiúnak valami gondja volt a telefonjával, ezért elkérte a párja SIM-kártyáját. A lány hátrahőkölt és azt felelte, a SIM-kártyát, azt nem.Na, gondoltam, itt nem lesz SIM-biózis. Nagyszerűeket csókolóztak egymással, de a kártyát nem adta oda, pedig, ha megvan a nagy szerelem, akkor közös a SIM.​