A magányosság a legrosszabb - Egy homoszexuális lány története

Debrecen - A legjobb barátnőjével azonnal megszakadt a kapcsolata.A Magyar LMBT Szövetség „Itt vagyunk!” országjáró emberi jogi kampányának célja a többségi társadalom szemléletformálása, illetve annak üzenete az ilyen embereknek, hogy nincsenek egyedül! – A homofóbia és transzfóbia egyik nagy veszélye, hogy gyerekkorunktól kezdve azt táplálják belénk, mindenkinek heterónak, ciszneműnek (nem transznak), kell lennie. Fel sem merül, hogy a világ másmilyen is lehet. Amikor azonban az ember szembesül azzal, hogy LMBTQI (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex), gyakran bűntudat, szégyenérzet keríti hatalmába, és ilyenkor nagyon jó, ha lát maga körül olyan példákat, melyből kiderül: ez egy természetes emberi sajátosság – mondta Milanovich Dominika projektvezető.

Egyedül az érzésekkel

Kiss Renáta a projekt helyi koordinátora. Tizenhét évesen érezte először, hogy vonzódik a lányokhoz, de kétéves folyamat után vált biztossá abban, hogy leszbikus. – Bűntudatot nem éreztem, azonban nehéz volt elfogadnom, hogy nem úgy lesznek a dolgok, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Vagy ahogy a család elvárta tőlem, hiszen nem lesz férjem, esküvőm – fogalmazott a 25 éves nő, akinek 2012-ben csaptak össze feje felett a hullámok. A barátok és a család sem tudták a titkát, emellett – bár bizonyítani nem tudta – szexuális irányultsága miatt a munkahelyéről is kirúgták. – Féltem az előítéletektől, hiszen ha megtudja rólad egy barátnő, hogy leszbikus vagy, nem biztos, hogy ugyanolyan marad a kapcsolatod. A sztereotípiák miatt azt hiheti, hogy ráhajtok – vélekedett, hozzátéve: mivel senkinek sem beszélt erről, borzasztóan magányosnak érezte magát.

Aztán megjelent életében a szerelem, amely elég nagy „löket” volt számára, hogy megossza édesanyjával az érzéseit. – Huszonegy éves voltam, amikor egyszer csak leültem anya mellé, és nagyon komoly arccal közöltem vele, beszélnünk kell! Elmondtam neki, hogy szerelmes vagyok, és ez a valaki egy nő. Azt akartam, hogy tudjon róla, hiszen ő az édesanyám, és neki ismernie kell az életemmel kapcsolatos legfontosabb dolgokat. Meglepően jól fogadta. Első kérdése persze az volt, hogy akkor nem lesz unokám? De aztán azt is mondta, ugyanúgy szeret engem, támogat és tudja, hogy ezt nehéz volt elmondanom – emlékezett vissza a beszélgetésre.

Új kapuk nyíltak meg

Természetesen nem mindenki volt ilyen elfogadó Renivel. Akit a legjobb barátnőjének hitt, annyit reagált rá: „Te beteg vagy, menj el orvoshoz.” – Ettől kezdve nem is beszéltem vele többet, hiszen ha nem ért meg, akkor a barátságunk sem volt igaz. Ugyanakkor akadt, aki sokkal elfogadóbban kezelte a helyzetet, mint amire számítottam, és most még szorosabbá vált a kapcsolatunk – jegyezte meg.

A hasonló cipőben járóknak Reni azt tanácsolja, először olyan emberekkel beszélgessenek erről, akikben megbíznak, hiszen nem tudhatják, ki hogyan reagál. Fontos továbbá, hogy közösséget keressenek maguknak, akár online, vagy helyben (a cívisvárosban a Debreceni Színtér Egyesület – A szerk.) mellyel elkerülhető a magányosság érzése.

– Összességében úgy érzem, sokkal több pozitívum ért, mióta elmondtam. Igaz, lemorzsolódott pár ember, de lett újabb ötven, akiket megismertem. A jelenlegi munkahelyemen is tudják, hogy leszbikus vagyok, és nincsenek előítéleteik velem szemben. Azt gondolom, ahhoz, hogy engem elfogadtak, hozzájárul az is, hogy én is elfogadtam magam – húzta alá Kiss Renáta.

- Pálfi-Tóth Zoé -