Mérgünkbe fulladunk

Emlékeznek még Lászlóházán a kétezer tonna veszélyes hulladékra? És a Határ úti hasonló állapotban lévő hulladéklerakó(k)ra? Sz. Fabók Ágnes jegyzete.Először több mint másfél éve írtunk e két, – ki tudja, milyen – különféle mérgekkel megrakott helyekről. Az egyik egy elméletileg értékes nemzeti parki terület, a másik „csak” debreceni emberek szomszédságában okoz visszafordíthatatlan károkat. A sajtómunkások akkor addig verték a „tamtamot”, amíg a kormány meg nem ígérte, adnak pénzt a veszélyes hulladékok elszállítására és a területek rehabilitációjára. A kollégám a szomszédos hasábokon viszont épp arról írt, pénz a fasorban sincs. Talán majd lesz, de előbb közbeszerzési eljárás stb., stb. Már nem is hallottam tovább, mert felment a pumpa az agyamban. 400 millió forintról van szó. Ha azt nézzük, hogy mennyit szórtak, szórnak el a – már most tudni lehet, hogy felesleges – határzárra, vagy épp 14 milliárdért csinálnak raktárt, ismétlem, nem menekülttábort, csak egy raktárt az Operaháznak az Eiffel-csarnokból, akkor majd’ belefulladok a méregbe. Képzelem, mit érezhetnek azok, akik évek óta kongatják a vészharangot a Határ út környékén, hogy az ott felhalmozott veszélyes anyagok felérnek egy időzített vegyi fegyverrel. Mert ha a lászlóházi teleppel történik valami, ott „csak” a növények, állatok semmisülnek meg, míg, ha a debrecenibe csap bele a „ménkű”, akkor mind a kényelmünk miatt keletkezett mérgeinkbe fulladunk, s nem csak képletesen…

- Sz. Fabók Ágnes -