Bolygóbarát vállalkozó, tiszteletbeli indián és szerepelt a Farm, ahol élünkben a bethlenes öregdiák

Debrecen - A zöld jövőért dolgozik a kalandos életű bethlenes öregdiák.

„Az önállóság a legfontosabb tudnivaló az élethez. Annak képessége, hogy bárhová kerül az ember, megálljon a lábán” – így véli Czingula János. A Debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola egykori diákjának élettörténete hitelesíti a szentenciát. A nyugdíjas korú, ám igen tevékeny, nemrégiben új, bolygóbarát vállalkozást alapító üzletember tiszteletbeli sziú indián, aki Kossuth-díjas színészekkel állt egy színpadon, varietét írt Drew Barrymore édesapjának, a „hírhedt 4. b-ből” indult, s a hatvanadik érettségi találkozóra látogatott Debrecenbe.

– Eleven társaság volt – fogalmaz finoman, amikor arról érdeklődöm, mivel érdemelte ki osztálya az elismerések mellett a fenti jelzőt is, aztán mosollyal kísérve elmondja: voltak, akik a célba dobást az iskola tetején állva gyakorolták télen hógolyóval a piacon vásárlók kárára, és előfordult, hogy a kályhában kötött ki az orosz nyelvtankönyv, mert a magyarul alig beszélő tanítónő kellemes külseje sem volt elég a politikai ellenszenv elsimításához. A tanár még az ideérkezése évében abbahagyta az oktatást és hazautazott – emlékszik, majd egyértelműen felel meglepettségemre, miszerint a tizenéves fiatalok tág látókörűek voltak és ilyen öntudatossággal kezelték a rájuk erőltetett rendszert.

„Benne éltünk, láttuk a szüleink mindennapjait és azt, ami körülöttünk zajlik: hirdették akkor is, hogy milyen jól teljesít az ország, miközben iskola után sorba kellett állni kenyérért.”

A csikorgató valósággal többször is szembesült a közgazdasági középiskolát végző diák, akit gyakorlatképpen Derecskére helyeztek begyűjtési hivatalnoknak. A lelki megpróbáltatást két hétig bírta. „Egyetlen örömöm az volt, hogy a falu hangszórójába én mondhattam be a híreket” – vetíti előre ifjú kora egyik meghatározó érdeklődési körét.

Csak azért is színész

– A Csokonai kamaraszínházában már játszottam, amikor felvételiztem a színművészetire, de a három rosta teljesítése ellenére levélben utasítottak el, mert politikailag nem megfelelőnek ítéltek – emlékszik a bethlenes öregdiák, majd így folytatja: – Az osztrák táborban, ahol három hónapot töltöttem évfolyamtársammal, egymásra találtunk az országot elhagyó színészekkel. Húszévesen együtt játszottam a Kossuth-díjas Szörényi Évával, Szabó Sándorral. New Yorkba 1957. február 10-én érkeztem, majd ösztöndíjat kaptam Indiana államba az egyetemre. Az intézményben rövidesen a színjátszók között találtam magam. Az első előadáshoz fonetikusan írtam le és tanultam meg segítséggel a három mondatomat, bár alig értettem, miről szól a mű. Öt évig megéltem színészetből, a legutóbbi „jogdíjról” szóló csekkemet 1975-ben kaptam negyven dollárról, mert Afrikában sugározták A Farm, ahol élünk című sorozatot, amelynek szereplője voltam egykor.

– Egy idő után jobban érdekelt az üzlet. A művészet egy dolog, de ha üzletelni kezd az ember, jön a péntek, és valakinek ki kell fizetnie az embereket, akikkel dolgozik. Utánam jött az asztalos öcsém, aki kutyaházakat készített, én pedig árultam, aztán parkolókat béreltünk, majd autókarosszéria-műhelyünk volt, aztán kitaláltuk, hogy hazajövünk, és innen utazgatunk majd kedvünkre. Amerikai állampolgárként vízummal érkeztem vissza, másnap letartóztattak az Apolló mozi előtt. Három hétig voltam Magyarországon.

Napfényes jövő előtt

– Amerikában találkoztam egykori nagyon tisztelt tanárommal, Erdei Gáborral. Ő jelentős szerepet vállalt a forradalomban, a Déri Múzeumban bujkált néhány hétig, aztán sikerült kijutnia Kaliforniába – idézte fel a kellemes beszélgetés emlékét.

– Huszonöt évvel ezelőtt kezdtem a napelemekkel foglalkozni. A kaliforniai állam 34 százalékos adókedvezménnyel támogatta ezek telepítését, használatát. Én akkor háromszáz lakásnyi társasházat adtam ki, ezekre felszereltettem a szolárt. Egyszer repülőgéppel aláereszkedve ült a gondolat a fejembe, hogy ki kellene használni a raktárépületek, hangárok hatalmas tetőfelületét. Később partnerekre találtam a napelem technológiai fejlesztésében, 650 Celsius-fokot el tudtunk érni. Ezt a tudást is hasznosítom abban az alig hároméves vállalatban, amelynek alapító tagja vagyok. Az Ecopanex hat egymást lefedő természetbarát technológiával állít elő fenntartható energiát, élelmiszert, biogázt, algát – beszél lelkesen az édesapa.

Mint kiderül, fia híres popzenész. Nem meglepő a művészi pálya választása a szülei nyomán. – Első feleségemmel egy színmű kapcsán ismerkedtem meg. Ő visszaköltözött Magyarországra, ám én hallani sem akartam róla, hogy a négyéves fiamat úttörőnek neveljék – meséli a kettős állampolgár, aki fontosnak tartja, hogy a fiatalok egyénisége és függetlenségre való készsége fejlődjön.

A zöld célok gyökere

– A magyar oktatási rendszer centralizált. Amerikában minden városnak van egy iskolaszervezete. Az USA vezetése javasol programokat a tanároknak, de minden egyes állam pedagógusainak mások a módszerei. Nem akarnak egyforma diákokat nevelni. Ott vannak olyan órák, amelyen megtanítják, hogyan kell kiállni közösség elé, szólni egy bizonyos ügyért. Beszédeket íratnak, mondatnak a gyerekekkel, ez nagyon fontos – mondja, majd így felel a generációk különbségével kapcsolatos kérdésemre.

„A kortársaim jobban belekapcsolódtak a valódi életbe, sokan tanórák után otthon dolgoztak. Ma pedig sok gyerek nem akar semmit csinálni, csak a számítástechnikai eszközöket bűvölni. A mi időnkben muszáj volt önállónak lenni az életben maradáshoz. Nekünk például kertészetünk és három üvegházunk volt. Budapesten elsőként árultunk zöldsalátát karácsonykor. Vasutas édesapám révén ingyen utazhatott az egész család, így aztán apraja-nagyja salátával teli kofferekkel állt a peronon decemberben…”

- Horváth Borbála -

Hat évtized telt el az érettségi óta

Debrecen - Tiszteltük tanárainkat, kíváncsivá tettek minket és az itt töltött évek alatt szívünkbe vésték iskolás korunk legszebb álmát, hogy dolgunk van a világban, szüksége van ránk a hazánknak – szólt Mészáros Ferenc tábornok a Debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola 1955-ben végzett 4. b osztályának tagja pénteken azon emlékmű előtt, amelyet ezen évfolyam adományozott az intézménynek.