Dalverseny lesz Stockholmban

A régi, klasszikus vicc jut eszembe a kisfiúról, az érdemjegyeiről, meg az ének óráról most, hogy annyira reklámozzuk a Magyar Dal első elődöntőjét, amennyire a torkunkon kifér! Réti János írása.

Új forma, új látvány, új effektusok, új zsűri, új énekesek is és persze új dalok. Ezt a köztévé lenyomja naponta ötször, hogy szombaton ott legyünk ám a képernyő előtt. És szavazzunk és szavazzunk, amennyire csak tudunk. Mert a harmadik alkalommal eldől, hogy ki képviseli hazánkat, Magyarországot, az Eurovíziós Dalverseny döntőjében, Stockholmban, valamikor májusban. Igen ám, csakhogy ezt az egyébként szimpla reklámot addig ki tudja hányszor kell végignéznünk, holott lehet, hogy nem is akarunk, mert nem is szoktunk nyomkodni? Plusz – gondolom legalábbis – hozzá fércelnek vagdalnak a kliphez még néhány részletet, mini klipecskét, hogy tudjuk a kötelességünket és küldjünk SMS-t vagy telefonáljunk, vagy mit tudjuk mi? Először a döntőbe kell bekerülni és utána már akármi is történhet. Igaz a 4. helynél jobban még nem végeztünk, de ki tudja, jöhetnek csodák. Nem vesszük észre vagy nem akarjuk elfogadni, hogy az egész felhajtás egy nagy rumli, és főként üzlet, ahol az egymásnak szimpatikus országok gombnyomkodói egymásra nyomkodnak és bár vak tyúk is találhat szemet, tartok tőle, hogy mi nem a szemtaláló vaktyúkok közül valók leszünk. A kommentátorok persze ájuldozni fognak, mert a mi kommentátoraink mindig ájuldoznak, ha magyar teljesítményről van szó és fanyalognak, ha mások is jók! Mert annyira jók szerintük nem lehetnek. Meg egyáltalán… (A sportközvetítésekben, amit nekünk fújnak a bírók az teljesen jogos, amit az ellenfélnek, annál nem tudják, hogy a bíró milyen meccset néz és hova tette a szemét.) Pedig már annak is örülnünk kell, ha – és itt jön a vicc – nem üzen nekünk a rendezőbizottság, hogy átgondolták, maradjunk itthon! Indoklás: ha tudjuk, hogy milyen a helyzet minálunk, akkor, hogy lehet kedvünk énekelni?

- Réti János -