Mit visz a folyó?

A vetítő lámpái elsötétültek, megjelentek az első filmkockák a vásznon, és a szívem nagyot dobbant. Ahogy peregni kezdett a film, a sötétséggel együtt úgy borult rám a magyarországi zsidóság múltja. És nem csak a zsidó múlté. Az ember által alkotott mániákus gyűlöleté is. Heller Zsolt írása.

Már akkor éreztem, hogy ez a film mást ad, mint az eddig vászonra került, hasonló témájú filmek, mert azokra a hosszú percekre a valós Auschwitz-Birkenauba kerültem. Ez az ottlét más volt, mint amikor kutatóként jártam be Európa számos egykori haláltáborát. Szereplő lettem. Eddig csak visszaemlékezésekből szerezhettünk tudomást arról, hogy a drótok mögött miként tudta felfordítani az ember azt a világot, amit Isten teremtett. Később számos alkotás magyarázta az ottani sorsokat: zsidókét, romákét, politikai foglyokét, más vallási vagy nemi érdeklődésük miatt összegyűjtött emberekét. Minden itt megjelenített sors magával vitte egy-egy német katona történetét is. A filmben Saul Auslander szemével láthatunk, hallhatjuk az őt ért zajokat, és lihegve szaladhatjuk vele végig azt az őrült tempót, amit sonderkommandós sorsa diktál neki. A látványon túl lassan a gondolatai is megelevenednek előttünk. Zsidóként került abba a megalázó helyzetbe, amit nem akar senki sem. Asszisztálni más zsidók halálához és megsemmisítésükhöz. Gépies folyamat, valós halálgyár. Ők nem várhatják a felszabadítást. Ők halálra vannak ítélve. Két dolog törheti ezt meg. Lázadni ellene, vagy emberként felállni és szembeszállni, hiszen tudják, nem élhetik túl másként. A lázadás gondolata mellett megérint bennünket valami. Egy haldokló fiú életének utolsó perceit látjuk, amiről tudjuk, valóban megtörtént ott. Ez a fiú lett Saul gyermeke, akiről nem igazán derül ki, hogy valós vagy vélt. Az elhunyt gyermek testének elhantolása ad új értelmet a megsemmisítés táborában. Kevesen tudják, ez a cselekedett a zsidók számára nagy micvát (kötelességet) jelent. A zsidó közösségek tagjaiból összeállt Chevra Kadisa (Szentegylet) feladata a temetés. Abban segíteni micva, hiszen az elhunyt nem adhatja vissza azt. A gyermek elhantolásának a kényszere; tenni valami igazat, valami olyat, ami lázad az embertelenséggel szemben. De ez, ott, abban pillanatban kilátástalannak tűnik. A kis testet számtalan esetben le kell tegye Saul, míg talál egy olyan embert, akit rabbinak hisz. Ez fontos mozzanat. A zsidó temetkezési szokások között van a halott elkísérése, ami közben a leghosszabb úton kell vinni a nyitott koporsót a sírhoz, és hét alkalommal meg kell állni, elmondani a 91. zsoltárt a temetés pillanatát késleltetendő. Így a gyermek temetésének elhúzódása szimbolikus. Végigéljük a kétségbeesett helyzetet, miközben a zsidó hagyományok megelevenednek egy emberi szándék mögött. Kilátástalanság, nincs rá lehetőség, és akkor jön egy képi mondanivaló, ami megfejti a feloldozást. A menekülés közben a folyóban elvesztett gyermek teste másra enged asszociálni bennünket. Van egy zsidó szokás Ros Hasana (a zsidó újesztendő) elején, ez a taslich. Az ünnep alatt bűnbánatot tartó zsidó ember otthon összegyűjti a morzsákat, és a közeli folyóba dobja azokat. A morzsák szimbolizálják a bűnöket. A halott gyermek teste elúszik a folyóban. Magával viszi az emberiség valós bűnét. Azt, hogy embertársai kiirtására törekedett. Hangsúlyozom a kiirtást. Bizonyára érti az olvasó. Azt próbálom elmondani, hogy ez a film több az újszerű képi világ és a holokauszt téma feldolgozásában. Ez a film rólunk, emberekről és a bűneinkről szól. Azokról a bűnökről, amelyeket a vállunkon hordozunk egész életünk során, amiktől még hosszas szenvedések árán sem szabadulhatunk meg. A film végén a terem lámpái felkapcsolódtak. Nem adott megkönnyebbülést. Mert nem ad megoldást, nem oldoz fel. Ott hagy bennünket a sorsunk nehézségeinek felismerésével, súlyával. Engem, az elvesztett zsidó sorsok súlyával. Azon fel nem tett kérdésekkel, amelyeket a birkenaui füvek gyökerei között hamuként elszórt zsidó emberek hamvai már nem tudnak megválaszolni. És ezen a helyen, a természet ősidőktől teremtett rendjének megfelelően, tavasszal zöldbe borul minden. Eltakarva, amit elvihet a folyó. Utóirat: Miért megint egy olyan filmről beszélünk sokat, amely a holokauszt időszakáról szól? Ezt a kérdést azok teszik fel, akik a holokauszttal felszínesen foglalkoztak. A holokauszt fogalma Mózes történetétől, Eszter történetén át a Spanyol Királyságból elüldözött és lemészárolt zsidók sorsában már korábban megmutatkozott. És lám, napjainkban is itt van közöttünk. Talán ezért beszélnek a filmről olyan sokan. Reményt ad arra, hogy az ember vállalja a bűneit, azokkal szembefordulva teremtsen magának egy olyan világot, ahol ki tudja teljesíteni emberi értékeit, ahol meg tudja élni büntetlenül vallási és nemzeti identitását.

- Heller Zsolt -

Szerzőnk egyetemi oktató, esszéista, folkesztéta