A műveltség védhet a „pestis” ellen

Debrecen - „Minél bizonytala­nabbak az emberek, annál jobban félnek, s a félelem agresszívvá, kegyetlenné tesz.” Interjú Hegedűs D. Géza színművésszel.

Bár kopaszon, perge bajusszal alig lehetett ráismerni a lakásszínház deszkáin – ahol nemrég a fekete halál testi-lelki pusztítástörténetének krónikását és egy-egy szereplőjét alakította –, makulátlan játékában hamar utolérhettük a kivételes egyéniséget. A szülői műveltség, a nagyszülői természetközeliség kincseit megöröklő Hegedűs D. Géza a maga valóságában mégis akkor lépett elénk, amikor a másfél órás monodrámát követően úgy üdvözölte egykori tanítványait a nézőtéren, mintha csak tegnap találkoztak volna. Vagy amikor a „drága debreceni mesterekről” beszélt, vagy a cívisváros számára fontos utcáit idézte emlékezetébe.

De igazán abban a percben értettük meg, miért emlegetik a „Tanár urat” a közös titok tudásának összecsillanó tekintetével, amikor megnevezte, mi az, amit feltétlenül tovább kíván adni. Mesterség, morális tartás, magabiztosság, szellemi vértezettség.

A sok üzenetet hordozó regényből melyik sík fogta meg leginkább?

Hegedűs D. Géza: Ez egy polifón, azaz sokszólamú mű. Attól csodálatos, hogy Camus ismert humanizmusa, emberiség iránti elkötelezettsége ellenére nem tolakszik a történet elé. Nem igazságosztó, inkább, ahogyan a darabban hívja is magát, krónikás kíván lenni. Egy város közösségének életét megelevenítve bemutatja, hogy szélsőséges helyzetben hányféle viselkedés és reakció létezik. Morálisan miként viszonyulnak az emberek a saját életükhöz, egymáshoz, a világhoz. Az író lehetőséget ad arra, hogy szereplőivel különféle módon éljük meg az eseményeket és döntsünk, hová sorolnánk magunkat. A regény a negyvenes évek elején a németek által megszállt Franciaországban kezdett íródni. A francia állampolgárként Algériában született és nevelkedett Camus a gyarmat és az anyaország között ingázott. Egy ilyen alkalommal utóbbiba szorult, pont akkor, amikor létrejött a náci Németországgal kollaboráló, minden nemzeti ellenállást elfojtani szándékozó Vichy-kormány. De voltak olyan bátor emberek, mint ő, aki az aktatáskájában hordta az újsághírek kinyomtatásához szükséges ólomba kiöntött betűket. Sosem bukott le. Azon hét protestáns falu valamelyikében bujkált, amelyekben minden egyes házban rejtettek zsidó családo(ka)t és túlélték (az antiszemita Vichy-kormány idején mintegy 76 ezer francia zsidót szolgáltattak ki a náciknak – a szerk.). Engem megrendített, amikor ezt megismerhettem. Összeszorult a szívem és arra gondoltam, hogy igenis van az embernek választási lehetősége. Van bátorsága azt mondani, hogy van hitem, erkölcsöm és nem hagyom embertársamat elpusztítani, nem jelentem föl, nem súgom be, hanem támogatom, vigyázom. Ezen időszakban kezdte írni Albert Camus A pestist.

Bizonyosan okkal vette elő épp ezt a darabot 2011-ben. Milyen konkrét hazai, nemzetközi tünetek jelezték a mű időszerűségét?

Hegedűs D. Géza: Van bennem érzékenység a körülöttem zajló eseményekre, embertársaimra és szerencsémre a művészet által az alkotások segítségével azokat a változásokat is képes vagyok megmutatni, amik még csak alakulóban, vajúdó állapotban vannak. Formátlanul lebegnek valahol az emberi látóhatáron, de ösztöneimmel érzem, hogy valami nem jó készül. Aggasztóak a radikális politikai törekvések, szellemi irányzatok, amelyek nyilvánosan aláznak meg méltóságában embereket, kisebbségeket vallásuk, származásuk, másságuk miatt. Elviselhetetlen, hogy ezek zászlót bontanak, fórumot kapnak és van módjuk sokak megtévesztésére. A tisztánlátás saját történelmünkben, akár európai és világbeli beágyazottságában, alapvetés. Látjuk magunk körül, hogy radikalizálódott a világ és olyan ordas eszmék tudtak felszínre törni, amelyekről nem hittük volna, hogy eljutunk idáig a 21. században. De ahogyan Camus is mondja, a „pestisbacilus bennünk van”. Társadalmi vagy egyéni helyzetek indukálhatják azt, hogy az emberben az elfeledettnek hitt rossz oldal erősödik fel. Ő arra figyelmeztet egyik szereplőjével, hogy akarattal, tudással, tisztességgel, tisztasággal lehet ez ellen küzdeni.

Ha tovább öröklődik a baj, a művész mit tehet a sokféle vészreakció bemutatásával? Figyelmeztet, óva int, véd, menekülésre szólít?

Hegedűs D. Géza: A közönség ma este is nyitott, érzékeny, együttműködő volt. Ilyenkor a reakcióikból, a csöndjükből, a nevetésükből, a megrendülésükből pontosan tudom, mit gondolnak. Picit talán világosságot tudok gyújtani, a tisztánlátást segíteni az előadással. Ezek a veszedelmek nem csak Magyarországon léteznek. Válságos időszakban, ami 2008 óta egész Európára igaz, az én dolgom, hogy legyenek kapaszkodók. Megerősítem a nézőket abban, hogy igenis az ő erkölcsi alapértékeik helyesek. Látnak egy történetet és azt mondják, tűrhetetlen az erőszak, nem lehet elviselni a kiszolgáltatottságot. A dolgunk az, hogy tegyünk a „pestis” ellen. Erősödnek abban: a tízparancsolat alapértékein nevelődtem, arra támaszkodik az életem, most nagyon jó kedvvel, mentálisan megerősödve megyek haza. Azt érezhetik: jól látom a dolgokat, ehhez kell ragaszkodni, nincs meghunyászkodás.

Vállal kockázatot a színész, hogy bélyeget kaphat?

Hegedűs D. Géza: Az igazi művészet kockázattal jár. Ahol nincs, az langyos, megúszható, semmilyen. Ahogy az egyik költő, Utassy József írta, „szolgál az ének és kiszolgáltat”, akárcsak a művészet. Önmagam tárom fel és kínálok gondolatokat. Egyébként újabb fontos művön dolgozom. Három évvel ezelőtt megjelent Márai Sándor Hallgatni akartam című írása. Ennek monodráma változatát mutatom be áprilisban. Az író az Anschluss (1938. március 12.) pillanatától kérlelhetetlen logikával, műszerként vizsgálja végig az 1948. augusztus 31-ig, az emigrációja napjáig a hazai történéseket. Saját egyéni és a különböző rétegek felelősségét. Ahogy ő mondta, abban a tíz évben megszűnt egy életforma és megszűnt egy műveltség. Úgy találták meg a kéziratot, hogy rá volt írva, ez csak Magyarországon jelenjen meg, mert máshol úgysem értenék.

A sokat hangsúlyozott történelmi tisztánlátásra és a felelősség felvállalására a Saul fia jó példa. Mi a véleménye a filmről?

Hegedűs D. Géza: Végtelenül boldog vagyok a díj miatt. Nagyon fontos alkotásnak gondolom. Épp erről beszélek A pestisben és erről fogok a Hallgatni akartamban is. Az áldozatok dédunokái próbálnak most „igazságot tenni” és eljutni oda, hogy kimondjanak eddig elkendőzött tényeket. Ha nem valljuk be a saját történelmünket, ha nem vagyunk tisztában a múltunkkal, a jelenünk torzulhat és a jövőnk is bizonytalan. Ahogyan Konrád György írta, ott vannak a bűneink a küszöb előtt elesve és mindig átlépünk felettük. Azért lehet megvezetni sok-sok egymást követő nemzedéket, mert tisztázatlanok a viszonyok. A Márai-szöveg kapcsán jöttem rá, hogy a nagy bűn akkor követődött el, amikor a második világháború után a kommunista diktatúra során társadalmi közmegegyezés szólt a hallgatásról. Nem beszélték ki az addig történteket. A rendszerváltás óta a kommunista diktatúra bűneit próbálják feltárni, feldolgozni, kárpótolni, de a kommunista diktatúra által betömött szájú „múltkút” ott tátong. Vannak, akik megtalálják, belenyúlnak, s abban válogatva megint elkezdenek hamis mítoszokat teremteni. Bebizonyítani egyes bűnökről, hogy nem is bűnök, nem vagy nem úgy történtek meg. A tisztánlátáshoz be kell vallani a múltat.

És szakmai szemmel nézve?

Hegedűs D. Géza: Egészen különös formanyelv. A film attól válik igazán személyessé, hogy egy emberre fókuszál. A főszereplő arcán látszó küzdelmen túl, a mögötte homályosan felsejlő képekből próbáljuk elképzelni azt a nagyipari halálgyárat, ami Auschwitzot jelentette. Szakmailag lenyűgöző, ahogy képileg ezt megvalósították. Erdély Mátyás operatőr munkája mellett Zányi Tamás hangmérnöké is nagyon fontos volt. A főhős mögötti félig felfogható képi világ hihetetlen erejű akusztikus hatásokkal gazdagszik. A zajokkal a fantáziánkban a homály kiteljesedik bennünk, mi teremtjük meg azt a poklot, amit megmutatni lehetetlen. Amiről a film beszél, arról eddig senki nem szólt. Egykori debreceni kollégám mesélt erről. Ő annak idején sonderkommandós volt. A csodálatos színész, Sarlai Imre bácsi túlélte ezt a poklot. Fontos film, minél több fiatal látja, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy kevésbé lesznek megtéveszthetők. Alig van már túlélő, a mi felelősségünk, hogy hagyományozódjon a tisztánlátás igénye, vágya. A mi történelmünk ez is, vinnünk kell tovább, emlékeznünk kell és emlékeztetnünk, hogy soha, soha, soha többé…

Már ma tapasztalhatjuk, hogy a kimondott gonosz, buzdító szó, gondolat egyszer csak erőszakká, valósággá válik. Minél bizonytalanabbak az emberek, annál jobban félnek, s a félelem agresszívvá, kegyetlenné tesz. Isten mentsen meg ettől.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik osztályfőnökeként sok fiatalnak tanítója. Mik azok az alapértékek, amiket mindenképp szeretne átadni nekik?

Hegedűs D. Géza: Amennyire lehet, a hivatás szakmai részét odaadom nekik, de ugyanilyen fontosnak tartom a műveltséget, mert ezt teszi védetté őket. Minél tájékozottabbak annál kreatívabb megoldásokkal tudnak szembeszállni a világ kihívásaival. Minél gazdagabb, árnyaltabb az intellektuális tudásuk, annál többféle megoldással tudnak előállni. Minden tudással fel kell őket vértezni, hogy minél bátrabban tudjanak helytállni.

- Horváth Borbála -

- Ratalics László -