Közmunkából a „rendesbe”

A szociális szövetkezeti modell néhány éve azzal a nem titkolt szándékkal jött létre, hogy a közfoglalkoztatottak egy részét (szigorúan a fokozatosság elvének betartásával, meg persze némi állami támogatással) visszavezesse az elsődleges munkaerőpiacra; mondhatni, a virtuálisból a valóságos munka világába. Nos, ha finom akarok lenni, akkor azt mondom, hogy a szövetkezetek indulásakor kitűzött legfontosabb célok bizony nem egyformán valósultak meg. Petneházi Attila írása.

De akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a több százezer hátrányos helyzetű embernek állandó munkát és biztos egzisztenciát ígérő szociális szövetkezeti modellt egyelőre nagyítóval kell az országban keresni. Miközben el kell ismerni, hogy például a helyben történő tartós foglalkoztatás követelményének úgy-ahogy megfelelnek a szociális szövetkezetek (már, amelyik működik), az elsődleges munkaerőpiacra történő sikeres visszavezetésre, a huzamosabb időn át fenntartható működésre alig-alig van példa. Talán az a baj ezzel a történettel, hogy a megálmodói már alapból keverték a szezont a fazonnal. A szociális szövetkezeti konstrukcióban összevegyül a szociális megfontolás a haszonelvűséggel, márpedig e két prioritás egyidejű szorgalmazása semmi jóra nem szokott vezetni.

- Petneházi Attila -

Csipkerózsika-álmukat alusszák a megyei szociális szövetkezetek

Hajdú-Bihar - Állandó munkát és önálló, biztos egzisztenciát jelenthetnek a szociális szövetkezetek több százezer hátrányos helyzetű embernek – mondta Sipos Gyula, a Belügyminisztérium irodavezetője 2013 őszén Debrecenben. Még jó, hogy a kormányzat ezzel kapcsolatos vízióját nem kötötte konkrét dátumhoz, hiszen három év alatt vajmi kevés valósult meg az elképzelésből.