Újabb „vihar” a hortobágyi pusztán: már nem bio az állatok húsa

Hortobágy - Sem a kft.-t, sem az igazgatóságot, sem a magyar államot nem érte kár. Így lehetne summázni a Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodájától kapott választ arra a kérdésre, milyen következményekkel jár, hogy a Hortobágyi (természetvédelmi és génmegőrző) Nonprofit Kft., kivonta az állatállományát a bio minősítés alól.

Néhány napja a Magyar Nemzet írta meg, hogy a kft. a közelmúltban visszaadta bio­minősítését, mert nem tud biotakarmányt vásárolni a kellő mennyiségben. A cikk emlékeztetett arra is, hogy a kft. korábban 16 ezer hektáron végzett természetvédelmi fenntartási feladatokat a Hortobágyi Nemzeti Park területén, néhány éve azonban ez a terület – az állami földek haszonbérbe adása révén – a felére csökkent. A lap informátorai úgy vélték, hogy a megmaradt 8 ezer hektár is elég lenne a biotakarmány előállításához, de ezt nem csak az agrártárca sajtóirodája, hanem a Napló által megkérdezett szakemberek is cáfolják.

Biomarha a bébiételbe

Már nem a hortobágyi Magyarország legnagyobb biogazdasága. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy a korábbi 16-17 ezer helyett ma csak 7400 hektárnyi területtel rendelkezik a nonprofit kft., a másik: az állatállománya nem minősül bionak. Ettől még az ilyen minősítésű földterületek utáni támogatást megkapja az állami tulajdonú cég, ezen a téren nem éri veszteség, ahogy azt a Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája közölte. Az az állítása viszont, hogy egyáltalán nem szenved kárt a kft. és rajta keresztül az állam, már erősen megkérdőjelezhető.

Ahhoz, hogy ezt megítélhessük, érdemes visszaugrani az időben 1992-ig, amikor először kértek Hortobágyon biominősítést az őshonos állatokra és a gyepre. Az időutazásban segédkező Boda Mihály, a nonprofit kft.-nél 2010-ig foglalkoztatott gazdasági igazgató még jól emlékszik, amikor három évre rá megkötötték a szerződést egy bébiételgyár német tulajdonosával, aki attól kezdve a legnagyobb és lényegében az egyetlen vevőjük volt a szürkemarha húsára. Tartani és növelni az állományát is emiatt volt kifizetődő, mert egyébként más marhafajták húselőállítása jóval kevesebbe kerül, vagyis a szürkére nem könnyű piacot találni. Ám a német tulaj ragaszkodott a hortobágyi biohúshoz, amiből egy idő után a külföldön is több gyárral rendelkező cégnek nem is tudtak a pusztán elegendő mennyiséget „előállítani”, más nemzeti parkok biogazdaságát is be kellett vonniuk a felmerülő igény kielégítéséhez. Boda Mihály állítja, ez mentette meg Hortobágyon a szürkemarhát, és ezért lehetett az állományt a sokszorosára növelni. Az ő idejükben ez 3-4 ezer legelő marhát és borjút, 100–150 millió forint értékű vágóállat-eladást jelentett évente. Mivel a kulcsszó a bio, a volt gazdasági igazgató szerint ettől már biztosan elesik a kft., mert ekkora mennyiségre aligha lehet piacot találni, és csak a fele a nem bio marhahús ára a bioénak.

Az okok keresését újabb, de rövidebb időugrással folytatjuk, hiszen 2010. október 5-e megrázta a pusztát, ekkor váltották le az addig jól működő génmegőrző igazgatóját, Gencsi Zoltánt és a halgazdaság vezérigazgatóját, Puskás Nándort. Előbb vizsgálat indult ellenük, majd Gencsit fel is jelentették, ám 2012-ben bűncselekmény hiányában felmentették. Csakhogy addigra már elindult az a folyamat, ami idáig vezetett.

Kitéve az időjárásnak

A jogtalanul meghurcolt korábbi igazgató nekünk küldött olvasói levelében mintha érezte volna, hogy ez bekövetkezhet, 2010. november 4-én ezt írta: „Akkor vághatjuk a füvet és a lucernát, amikor a tér- és időbeli természetvédelmi korlátozások azt megengedik. Ez rendre a területek hozamának és a takarmány beltartalmi értékeinek jelentős csökkenésével jár. Hortobágyon a szélsőségesen nedves vagy aszályos években szűkössé válik a takarmánytermő terület, ezért ilyenkor elkerülhetetlen a biotakarmány vásárlása. Sőt, már az átlagos időjárású években is, hiszen a nemzeti park kezdeményezésére, a térségi gazdák javára csökkent a kft. által használt földterület. Ma már nem 17, hanem csak 16 ezer hektáron folyik a gazdálkodás.” Ezzel magyarázta azokat az integrátori szerződéseket, melyeket a biotakarmány visszavásárlására kötöttek, s melyek miatt jogtalanul meghurcolták. Mint később elmondta, ezekkel biztosították be, hogy – szélsőséges időjárási körülmények ellenére is – legyen elegendő biotakarmány, amennyiben a kft. önerőből nem tudná betakarítani a kellő mennyiséget. Érdemes megjegyezni, Gencsi már az egyezer hektár elvesztését is megjegyezte, mit szólt volna a terület felére csökkenéséhez?

Fele területen

„A Nonprofit Kft. 7400 hektár állami termőföldterületéből 6800 hektár gyep – legelőhasznosítással – és 600 hektár szántó. A kft.-nek is szigorúan be kell tartania a természetvédelmi előírásokat, emellett a 0,5 állategység/hektár állatsűrűség alkalmazásának kötelezettségét is teljesíteniük kell az általuk használt gyepterületeken. Utóbbi meghatározza a természetvédelmi területkezeléshez elengedhetetlen állatlétszám nagyságát és a tartásukhoz szükséges takarmány mennyiségét” – írja válaszában az agrártárca sajtóirodája. Ebből is nyilvánvaló, hogy Gencsi Zoltán hat évvel ezelőtti aggodalma nem volt alaptalan. Ha már a mostani földterület kétszeresén sem sikerült megtermelni a szükséges biotakarmányt, hogy lehetne a felén? Ezek után csak az a kérdés, miért volt fontosabb haszonbérbe adni a földet, de a válasz erre nem tér ki.

- Égerházi Péter -

Ami már csak a múlté

Egy 2010 előtti beszámoló: „A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. alapítása óta folyamatosan növelte az ökológiai gazdálkodás részarányát. Napjainkra a 2000 hektár szántóterületen és 15 ezer hektár gyepen bevezetett ökológiai gazdálkodásra támaszkodva és 3000 ellen­őrzött állat­egységével az ország legnagyobb biogazdaságává vált… A természetvédelmi kulcstermékek nemcsak a legelőterületek hasznosítását segítik elő, hanem a szürkemarha-állomány fejlesztésének, a biztonságos élelmiszer-termelésnek az új irányát is megjelölték.”