Az emberi élet szimbóluma a nárcisz

Debrecen - A gondoskodásra nevelés iránti igény mindenkiben ott lapul. Interjú Porkoláb Gyöngyivel, a Méltóság mezeje program vezetőjével.

A kilenc évvel ezelőtt – a gondoskodásra nevelés szellemében - kidolgozott Méltóság mezeje program egyik legnépszerűbb eleme a debreceni gyerekek ötlete alapján elindított Nárcisz Futófesztivál. Erre az összefogásra a legbüszkébb Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Mi volt a személyes indíttatása a program életre hívásának?

Porkoláb Gyöngyi: Kilenc év távlatában merész „vállalkozásnak” tűnt belevágni, mégis minden szempontból megérte. Dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója keresett meg, lenne-e kedvem kidolgozni és elindítani egy mentális szemléletformáló programot, amely az elmúlásról, a veszteség és a halál feldolgozásáról szól az általános iskolás korosztály körében. Egy Angliában és Lengyelországban oly sikeres programot kellett „átörökítenünk”, magyarosítanunk. Az igazgatónő hívó szavára, túl azon, hogy éreztem Debrecen oktatási és nevelési intézményeiben a szakmai és lelki erőt, magamban pedig az elszántságot, az is eszembe jutott, hogy bárcsak tudtam volna arról, hogy mi az a hospice, hogyan tud a betegeknek és a hozzátartozóiknak segíteni, amikor nagymamám haldoklott. Ezen ismeret átadása, a szemlélet megismertetése vezérelt, tudva, hogy ezzel nagyon sok embernek, családnak segíthetünk.

Miért éppen a futást választotta a népszerűsítés eszközének?

Porkoláb Gyöngyi: A Méltóság mezeje program szimbóluma a nárcisz, amely a virághagymájának az elültetésével kezdődik minden programévünk. Sárga lufikra rögzítjük kívánságainkat, elhunyt szeretteinknek üzenve. Tavasszal kinyílnak a virágok, ami a gyerekek számára azt szimbolizálja, hogy minden ember élete egy ciklus: megfoganunk, megszületünk, növekedünk, és aztán elhervadunk, ahogyan a virág is. Egy, a programban résztvevő gyerekcsapattal határoztuk el közösen, hogy futófesztivált szervezünk, ahol együtt, egymásért mozoghatnak a gyerekek a felnőttekkel egyaránt. Kezdetben még kétszázötvenen, majd megye szerte egyre többen csatlakoztak felhívásunkra az emberi méltóság iránti tisztelet jegyében. Ebben az évben ez a létszám meghaladta a tízezret. Ez a „sárgába öltözött futófesztivál” története, amelyre azért vagyok büszke, mert debreceni gyerekek ötlete alapján indítottunk el egy országos mozgalmat. Ha tehetem, mindig futok a résztvevőkkel. Nagyszerű együtt lenni és menet közben biztatni egymást: gyerünk, meg tudod csinálni!

Fotó: Magánarchívum

Ehhez azért rendszeres edzésre van szükség, ami egy elfoglalt nőnek nem egyszerű. Honnan gyökerezik a kitartás?

Porkoláb Gyöngyi: Nagyapám és édesapám nagy sportrajongók voltak. Nyaralásainkkor például a foci Európa-bajnokságon táblázatban vezettük, hogyan alakul a csapatok sorsa. Tőlük tanultam meg a sportágak szabályait. Általános iskolás koromban nem voltam túl ügyes, sőt inkább duci, mint vékony. Aztán elkezdtem tornázni, a ritmikus sportgimnasztika, és a jazz balett okozott örömöt. Sokat köszönhetek Nagy Györgynek, a Csokonai Színház balett táncosának, koreográfusának, tanításai ugyanis sok mindenben inspiráltak. Nagyon szerettem és szeretek a mai napig evezni, kajakozni, ezekre édesapám tanított és a Tisza szeretete is mind máig megmaradt. Az élsport soha nem vonzott, felnőttként már nem is bánom, hogy ebből kimaradtam, mert látom, milyen lemondások árán lehet manapság eredményeket elérni. Minden tiszteletet, támogatást megérdemelnek az élsportolók, szüleik, edzőik.

Néhány nő nem mer gyermeket vállalni, attól tartva, hogy elveszíti vonzó alakját. Önnek hogyan sikerült négy gyermek után is láthatóan megőrizni azt?

Porkoláb Gyöngyi: Alapvetően jó géneket örököltem édesanyámtól. A gyermekek születése után bajlódtam azért én is, hiszen egy évig szoptattam őket és ehhez bizony ennem is kellett. Alapvetően nem panaszkodhatok, mert beleférek a tizenöt évvel ezelőtti ruháimba. Nekem is voltak korszakaim, ahogyan minden nőnek, kipróbáltam az elválasztásos étrendet, éltem divatos kaján és számos csoda menün, de leginkább azt gondolom, hogy az örök szabály mégiscsak az, hogy ne legyen több a bevitt energia, mint a leadott, és ha lehet este hét óra után már ne nagyon együnk. Ez nagyon nehéz, a mindennapok hajrájában, de meg lehet csinálni. A cukorról valahogy szerencsére leszoktam, de megvallom, nagyon szeretem a sütiket és el is csábulok sokszor, megajándékozva magam, mert az életet azért élvezettel kell élni. A mozgást tudatosan beépítem életvitelembe. Nagyon szeretek futni, tornázni, aerobikozni, jógázni, fallabdázni vagy táncolni, na és a balett megmaradt örök szerelemnek. Ez maga a nőiesség, amit ápolni kell. Alapszabálya: „tüntesd el a pocidat, vagy használd az egész hátadat”. Ilyenkor valahogy magasabbnak és vékonyabbnak érzem magam. Mindig a természetes megoldásokat érdemes választani, mert egy csodatabletta vagy bármilyen „szer” nem fog helyettünk tartós fogyást eredményezni. Éppen ezért mozgásra ösztönzök mindenkit, mert adrenalint szabadít fel. Fontos megtalálni azt a mozgásformát, ami örömmel tölti el bennünket. Az együtt mozgás erőt adó nagyszerű dolog. Az ovis szülők között most vettünk tervbe egy futóklub szervezését inspiráló szándékkal.

Gondolkodott-e már azon, hogyan képzeli el az életét 80-90 évesen?

Porkoláb Gyöngyi: A Méltóság mezeje program sok mindenre megtanított, de talán a legfontosabbra hívja fel a figyelmemet. Meg kell tudnunk élni a jelent, tudni kell örülni és megbecsülni azt ami van, nem pedig a jövőn rágódni. Ez nem azt jelenti, hogy én nem tervezem az életemet előre, hanem azt, hogy tudok örülni minden nap valaminek. Még nyolcvan - kilencven évesen is szeretnék túrázni, kirándulni, az unokáimmal lenni, sőt a milánói Dómot gyalog megmászni, ahogyan a 80 éves anyósom a közelmúltban megtette. Ha pedig segítségre szorulok, úgy gondolom, a szeretteimre, a családomra, férjemre és négy szerető gyermekemre mindig is számíthatok. A gondoskodásra nevelés iránti igény mindenkiben ott lapul. Hiszem, hogy egyre többen rájönnek hogyan, miként segíthetnek a rászorulókon és milyen örömet jelent ez számukra.

- Kiss Erzsébet -