Láthatatlan, leírhatatlan, kihagyhatatlan: három élet, amiben nagyon fontos a zene

Debrecen - „Szélmagasan vagy aljnövényzet-mélyen” kell keresni az inspirációt? Vagy sugallatot, indíttatást, ihletet… Lovasi András, Heidl György és Fekete Károly beszélgetett egymással az Egyetemi Templomban.

Honnan fakad az erő, ami egy kórus énekén át könnybe borítja egy felnőtt férfi szemét? S honnan az, amely egy vasárnapi prédikációban a kimondója számára mellékmondat, míg a befogadójának talán megalapozza egy fontos döntését. Hol bujkált a gondosan csomagolt fájdalom burkát megrepesztő erő a feleségét utolsó hónapjaiban kísérő emberben, aki oly üresen állt a hantnál, hogy sírni sem tudott. Aztán megérkeztek a zenésztársai, húzni kezdték az Elment a madárkát és felszakadt az, ami a gyászhoz kell.

– Ilyenekre képes a zene – fűzte hozzá egy barátjáról felidézett emlékéhez Lovasi András Kossuth-díjas zenész, énekes, aki negyedmagával beszélgetett az Egyetemi Templomban csütörtökön arról, amit nem lehet megfogalmazni.

Szirák Péter, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője faggatta a Lovasi Andrást, a Kiscsillag frontemberét, illetve egykori katonatársát és zenésztársát, Heidl Györgyöt, a Pécsi Tudományegyetem Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének vezetőjét, valamint Fekete Károlyt, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökét. Mindhármójuk életének fontos része a zene.

Lovasi András a mai Kölcsey Központ helyén álló művelődési ház színpadán énekelt először mikrofonba a katonaság zenekarával, a Tarackkal. „S ahogy az meg szokott esni a rockzenészekkel, megéreztem, milyen jó színpadon lenni és ottragadtam” – mondta. Beszélt arról, hogy nem kedveli az internetes kommunikációt, a közösségi oldalak negatív következményeit. „Várakat építenek maguk köré az emberek, amelybe csak azt a véleményt engedik be, amely igazolja a saját létezésüket, vonzalmaikat. Sokszor süketek párbeszéde zajlik, amelyből hiányzik a nyitottság, kíváncsiság, szeretet. A kommentelőknél pedig olykor tapasztalható valami furcsa, paranoiás hátsószándék-keresés. Némelyek nem is feltételezik, hogy valaki pusztán azért csinál valamit, mert örömét leli benne és azért ad hírt róla, mert szeretné, ha ez a jó érzés visszatükröződne mások fejében, lelkében” – fogalmazott.

Isten nélkül nem

A téma Heidl György tevékenysége nyomán vetődött fel. Ő egyházmegyei kommunikációs igazgatóként is tevékenykedik, valamint saját blogján a teológiához, filozófiához, művészetekhez, közélethez kapcsolódóan osztja meg gondolatait. „A blog életveszélyes terület. Segített megtapasztalni, hogy a valódi megértés egy igazi csoda, amely Isten és szeretet nélkül nem is jöhet létre.” Szólt arról is, hogy Bach H-moll miséje vagy a Gregorio Allegri Miserereje bizonyítéka Isten létezésének, ember csak úgy magától nem írhat efféle zenei harmóniát, amelyeket ő kórustól hallva, nyomban megkönnyez.

Vájni kell a medret

Fekete Károly, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola egykor orgona szakos diákjának az első indíttatást egy családi fotó adta.

Fotó: Matey István | Kattintásra galéria nyílik.

Egy férfi ül a harmóniumnál, mellette egy áldott állapotú nő. A fotón ő is ott van, édesanyja hasában. Ma úgy érzi a magzatkori zenei élményei miatt vágyott olyannyira játszani tudni ezen a billentyűs hangszeren. Lakhelyén nem volt zeneiskola, így apjától tanult, majd magát fejlesztette egészen addig, amíg a másik városban élő zenetanár keresztanyja náluk nem vendégeskedett. Az első fontos „inspirációk” egyikét Cica nénitől kapta meg a mindennemű zöld növényt elutasító gyerek. A keresztmama azt mondta: a zöldségevés a zenei képességeket fejleszti. A református püspök később mesélt arról, hogyan éli meg a prédikációra való készülést. „A Biblia szövege, egy olvasót, hallgatót megihlető, Isten gondolatait tükröző írás, de nem adja könnyen magát. A prédikációban a lélek megérkezése misztikus pillanat, amiért nagyon sokat kell vájni a medret. Nem a szentlélek miatt, hanem magam miatt, hogy olyan állapotban lehessek, amelyben észrevehetem a jelenlétét. Összerendez olyasmiket, amik korábban szanaszét álltak. Az Isteni szikrában nincs kétségem, de mindent meg kell tennem, az előkészítő munkát el kell végeznem, ahhoz, hogy legyen minek összeállnia. Felfogásom szerint, amíg én nem dolgozok eleget, addig a lélek nem adja meg a nála már készen lévő üzenet ajándékát. Éjszakába nyúlóan képes vagyok készülni, kutakodni. Élvezem ezt a tevékeny „várakozást”. Leírhatatlan a felismerés pillanata, amikor felnyílik a szemem arra, hogy mi tartozik össze mivel és hogyan lesz abból a nagyon régi mondanivalóból a mainak szóló. S a másik különlegesség, hogy a hallgató egészen másként értelmezi majd vasárnap a templomban elhangzottakat. Mást tart belőle fontosnak.”

Az esemény közben, majd zárásaként is Heidl György és Lovasi András a Sator Quartet egy dalát, valamint Lackfi János megzenésített verseit adták elő. Az írás kezdőszavai is a költőtől származnak.

- Megyesi-Horváth Borbála -