A gyógyítást fizetésben, a hálát csokiban mérik - Egy Németországban dolgozó, hajdú-bihari orvos vallomása

Debrecen - A Németországban dolgozó rezidens szerint a legnagyobb különbség a műszeres fiókban látható.

Az orvosi egyetem negyedik évében – néhány évvel ezelőtt – döntötte el, hogy Németországban szeretne dolgozni. Ahogy mondja, akkor realizálódott benne, hogy Magyarországon nem fog tudni megélni, kivéve ha másod- és harmadállást vállal. Ezt pedig nem akarta. A nevét a későbbi kellemetlenségeket megelőzendő titokban tartó hajdú-bihari hölgy az orvosi képzéssel párhuzamosan kezdte el tanulni a nyelvet, ma pedig már egy Hannover melletti kórház rezidense, és nem is szeretne hazatérni. Vagyis jönne, ha ugyanazt a fizetést kapná ugyanannyi munkáért, mint ott. Kérdés, megéri-e elgondolkodnia erről jövő ilyenkor.

Édes hála

– Élvezem a gyógyítást, azt, hogy nem futószalagon megy a munka. Egy vizit, ami alatt 10-12 embert vizsgálunk meg, akár egy óra hosszáig is eltart. Az orvos veszi le a vért, teszi be a branült, végzi az ultrahang vizsgálatot és hajtja végre a tükrözéseket. Végig kapcsolatban vagyunk az ápoltakkal, ami nagy különbség a magyarországi egészségügyi ellátáshoz képest. Otthon ugyanis az orvos már sok esetben csak a vizsgálati eredményeket látja és azok alapján értékel. A kis kórházakban azt tapasztalom, a betegek is sokkal barátságosabbak és nagyobb tekintélye van az orvosnak, amit nem hálapénzben mérnek. A paraszolvencia ismeretlen fogalom. Ha mégis ki akarják fejezni a hálájukat, akkor egy doboz csokoládét, vagy gumicukrot hoznak. De nem az orvosnak, hanem az osztálynak – magyarázza a doktornő. Megjegyzi, a németek hiába élnek magas életszínvonalon, nagyon sok a depressziós, alkoholista és szenvedélybeteg páciens. A rezidens úgy látja, ezek a betegségek épp emiatt alakulnak ki, ugyanis szerinte ezek az emberek beleunnak a jólétbe, elengedik magukat és különböző szerekhez, valamint italhoz nyúlnak.

Van mihez nyúlni

Aláhúzza, külföldön is sokat kell dolgozni, de soha nem fordul elő az, hogy hosszabb ideig egyedüli szakemberként marad a részlegen, és ha az ügyelet 24. órájában hoznak egy intenzív ellátásra szoruló beteget, akkor is csak húsz percig marad váltás nélkül. A legnagyobb különbség pedig, ha belenyúl a műszeres fiókba, az nem kong az ürességtől. Ezt viszont már Ausztriában is megtapasztalta, ahol három hónap gyakorlatot töltött a nyelvtanulás érdekében. – Elméleti szinten ugyanazt a tudást kapom, mint amit Debrecenben adnának, viszont az alapvető felszereltség miatt itt több a lehetőség a gyakorlati munkára. Ha valami nem sikerül elsőre, akkor előveszek egy másik eszközt és nem fordul elő, hogy nincs mihez nyúlni. Persze itt sem pazarolunk a felszereléssel. Úgy hiszem, Magyarországon az eszközhiány is hozzájárul ahhoz a feszültséghez, ami a kórházakban uralkodik. Nem csak az orvosok, hanem az ápolók is frusztráltak. Úgy mennek be dolgozni, hogy nincsenek kipihenve, miközben a felelősség mértéke hatalmas. Ráadásul a kevés fizetés miatt, ahogy korábban mondtam, plusz állást kell vállalni a megélhetéshez – fogalmazott.

Idő saját magára

– Megengedhetem magamnak, hogy ha nincs időm főzni, étteremben ebédeljek, néhány hónap munka után pedig hitel nélkül tudtam autót vásárolni. Ami pedig megfizethetetlen, az a szabad idő. Amikor végzek a kórházban, tudok kertészkedni és a kutyámmal játszani. Ez az, ami igazán kikapcsol. Hiszen itt is ugyanolyan stresszes, amikor éjjel kettőkor behoznak egy agyvérzéses beteget, mint otthon. A szakvizsga után szeretnék hazatérni, hogy ne csak évente négyszer lássam a családomat, de ha nem változik a fizetés, akkor csak közelebb költözöm, Ausztriába. Nem akarnám átérezni azt, hogy öt évet dolgoztam, majd amikor visszatérek, arcon nyom a szakorvosi fizetés. Márpedig egyelőre úgy tűnik, ez történne – zárta a rezidens.

HBN-SZM

Pár éven belül talán megérheti hazajönni